Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

BMW-gyár épül Debrecenben – videó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Papp László, Debrecen polgármestere és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke a BMW bejelentésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2018. július 31-én. MTI Fotó: KKM

A tárcavezető elmondta:

a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.

A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő – közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.

Kifejtette:

a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.

A beruházás hozzájárul Magyarország versenyképességéhez és tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat – mutatott rá.

A külügyminiszter kitért rá: a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, ahol az új technológiák folyamatosan változtatják meg a siker kritériumait. Ebben az új korszakban a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért – magyarázta. Hozzátette: ez az új korszak különösen nagy hatással van az olyan nyitott gazdaságú országokra, mint Magyarország.

Szijjártó Péter úgy látja, amikor Magyarország benevezett ebbe a versenybe, komoly érveket tudott felsorakoztatni az ország mellett, így az alacsony adókat, a rugalmas munkaerő-szabályozást, a duális szakképzést és a színvonalas informatikai, műszaki képzéseket.

Mint mondta, a minderre épülő gazdaságpolitika sikeresnek bizonyult, a beruházások évről évre növekednek, tavaly minden rekordot megdöntve 96 új beruházás érkezett a beruházásösztönző rendszeren keresztül.

A tárcavezető hangsúlyozta: most egy újabb nagy sikerről számolhatnak be, hiszen amikor a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb és legmodernebb autógyártója úgy döntött, hogy Európában növeli a termelési kapacitásait, Magyarországot választotta.

A céggel 14 hónapja tárgyalnak, a BMW több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként

- közölte.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/KKM

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Shikari: Te állat,,, Az EU.,,Németo.,,és ezen belül egy multi ruház be.. Gyarmatosít,,,,az idióta Gazdaállatod agymenései alapján. Vagy mégsem így van ,te kretén ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Amíg a BMW nem jelenti v erősíti meg a hírt addig lehet álmodozni. Ez a hazug csóka hiteltelen.
rokker33
Lehet hogy lesz BMW gyár,de tuti hogy nem nyugati bért fognak fizetni hanem inkább keletit! És akkor megint az lesz hogy van 1500 új munkahely 150.000 forint os éh bérért ez 500 euró havonta.Németbe egy magyar munkás is simán megkeresi az 1500-2000 eurót ha nem többet a német meg 3-4000 eurót is szóval valaki nagyon jól fog járni csak nem a magyar nép!!
desiro57
És ki fog a gyárban dolgozni???
szargyártó, shikari ,durbincs és a többi fidióta.
vladimir putin
@Shikari: inkább a Lada gyárat hoznátok ide, ti kis buzi magyarok!
papa.49
Szargyártó ne igyál előre a medve bőrére, mert lehet, hogy SEMMI SE LESZ BELŐLE !!!
vladimir putin
@Shikari: a magyarok az oroszokat szeretik, ezt megmondta a Főnök is.
A németek gonoszok. Jobb ha ezt megjegyzed, te bamba balfasz.
vladimir putin
@Shikari: Fostalicska ruszki szar! Addig pofázol, amíg valaki el nem visz egyszer egy bungee jumping élményre, de nem gumikötéllel, hanem rendes fonott kenderrel.
tudode
Klasszisokkal józanabbul tették a dolgukat a szociális kormányok olyan szempontból, belátták, hogy a KÜLFÖLDI TŐKE letelepedéséhez AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉS kell!
.
Meg is építettek 800 km autópályát olyan HÁTSZÉLLEL, amilyen volt, és ez az ELHATÁROZÁSUK meg is hozta a gyűmölcsét, mint pl.többek között kuncsorgás nélkül
.
2006.10.30. 21:25
-------Gyurcsánynál lobbizik az Audi
index.hu/gazdasag/magyar/audi48484848/

2008.06.18. 09:32
------ 200 milliárdos Mercedes-gyár épül Kecskeméten
index.hu/gazdasag/magyar/mrc080618/
.
Nincs értelme összehasonlítani a KÉT IRÁNYZATÚ kormányzást, csak abból a szempontból, hogy a STADIONERDŐRE elfecsérelt forrás csak nyűg az országnak,, nem HOZ, csak VISZ az adófizetők, és az ország rovására!
wpym
@rokker33: Sajnos így igaz: a németek és a többi külföldi befektető nem hülye, nem azért jön ide, hogy a magyar melósnak jóléte legyen, azt nagy ívben szarja le. Nem, őket a minél nagyobb profit motiválja valamint a magyar bérekhez képest alacsony kelet-magyarországi jövedelmi helyzet továbbá az, hogy a keleti országrészben több a munkaerő. Az adókedvezmény és a minkavállalóellenes MT már csak hab a tortán.
Ha megépül a gyár, akkor kelet-magyarországi éhbérért lehet majd napi 10-12 órát szopni a szalag mellett, míg a német melós ennek a többszörösét teszi zsebre és akkor még nem beszéltünk a német vezetés csúcs jövedelméről akiknek a tagjai hangosan röhögve dörzsölik a tenyerüket.
De jó, hogy uniós tagállam vagyunk...
vladimir putin
@Shikari: Ez már a Fidesz új propagandája, hogy arról nyekegsz, hogyan kell viselkedni, közben meg takonynak nevezel?

Okádhatnékom van, de végül is ti kezdtétek, amikor elkezdtétek szopkodni az Orbán Viktor f@szát (de természetesen ezzel párhuzamosan az enyémet is)

Én ezt dicséretnek vettem.

Vlagyimir Putyin (és persze az a kis senki cigány Orbán Viktor) az ÉLET CSÁSZÁRA!

Te is annyira szeretsz bennünket, hogy még az idegeidet is felbaszod, csak hogy egy újabb kis adag gecihez juthass!

Kiváló hazafi vagy, felterjesztlek valami vaskeresztre.
Clavigo
Szóval Bömbi-gyár épül,,,, Nem hallom a CÖF-ös ökröket tiltakozni a gyarmatosítás ellen...
Clavigo
@Shikari: Te állat,,, Az EU.,,Németo.,,és ezen belül egy multi ruház be.. Gyarmatosít,,,,az idióta Gazdaállatod agymenései alapján. Vagy mégsem így van ,te kretén ?
vladimir putin
@Clavigo: barom egy alak lehet, az biztos. Én egy igyen öltönyös maffiózónak képzelem, aki azt se tudja mit csinál, szerintem lóvét is csak épphogy kap, de nagyon teper egy kis adag geciért, amit eltehet magának relikviába. :D
Clavigo
@Shikari: Te gyökér,,, Miért BMW? Miért nem egy Zaporozsec-üzemet favorizál a félkegyelmű Gazdaállatod ?? Már megint ez a gaz EU. ügyködik a háttérben..?
vladimir putin
@Shikari: Lécci villantsál már nekünk legalább egy balatoni kempinget.
Hőerőmű az nem kell, mert nem férne bele a fotóba, meg amúgy is rozsdás.
Különben nem hiszünk neked, hogy ingyér' maffiózol! :D
Clavigo
@Shikari: Baromarcú ,bocskoros lápi móc.
Gauntlet
Ilyenkor jók a németek, igaz? Ahol liberalizmus van, de demokrácia nincs, igaz? Ők is hülyék hogy idejöttek! Nem látták a sok eladó, kiadó táblát? A hosszú sort a munkaügyi központnál!? A leláncolt székeket? Gondolom megkenték őket!
vladimir putin
@Clavigo: Nem pócot akartál amúgy írni?
Mert móc a havasi szőröstalpú román gecik elnevezése.
Vagy kombináltad? :)
Clavigo
@vladimir putin: :) :) DD :)) Ez a görény Shikarescu a Duna-deltából lépett meg...:DD Kizárólag emiatt nevezem lápi mócnak...A többi stimmel... :)DD Kombináltam..DDDDDDD:))))
szaboria1
Mint minden külföldi beruházás a beruházónak jó. Az olcsó munkaerő a beruházok számára a magyar felel meg a legjobban. Ezek szerint már a csehek és a szlovákok is drága lett a BMW-nek.
vladimir putin
@Clavigo: ja nem elég, hogy ez a kis kullancs magyarul is megtanult, hanem ráadásul még ráadásul román is?
36
Eddig reménykedtem a BMW Magyarországra településében és most nagyon örülök a bejelentésnek.
(Már csak azért is, mert a kedvenc autó márkám.)
kulabombaafityiszre
Kiváncsi lennék mennyibe kerül ez a beruházás a magyar adófizetőknek.
Ez viszont titok,de vab itt egy kis adalék az indexről:
"A beruházás részletei még nem ismertek, például az sem, hogy milyen feltételekkel vagy kedvezményekkel jön Magyarországra a BMW, de amennyire az ilyen beruházásokat ismerjük, a kormány valószínűleg óriási adókedvezményekkel és támogatásokkal csábította a vállalatot. Ahogy arról korábban írtunk, Magyarország az EU-s átlaghoz képest is sokat költ nagyberuházások támogatására, ami jellemzően azt jelenti, hogy német multiknak ad elég sok ingyenpénzt a kormány autóipari állásokért. A német cégek kapják messze a legtöbb ilyen támogatást, 2010 óta a multiknak adott pénz 27 százaléka landolt német cégeknél."
"Ha úgy fogjuk fel ezeket a támogatásokat, hogy autóipari munkahelyeket vesz a kormány, akkor meg kell állapítanunk, egy-egy ilyen munkahely egyáltalán nem olcsó. Ha az egy munkahelyre jutó támogatás összege alapján listázzuk a projekteket, abból az derül ki, hogy a legdrágábban az Auditól vásárolt munkahelyeket a kormány: az Audi 2008-as 5,3 milliárdos támogatása összesen csak 150 munkahelyet hozott létre, ami azt jelenti, hogy egy munkahely nagyjából 35 millió forintba került ebben az esetben. Persze azért ebből a pénzből magyar cégeknek is jutott, a nagy autógyárak beszállítóinak nagy része ugyanis magyar vállalkozás."
Link: index.hu/gazdasag/2018/07/31/bmw_gyar_epul_magyarorszagon/
vladimir putin
@Shikari: azt tudtad, hogy a takony oroszul úgy van, hogy "сопли"?
Ha esetleg még nem tudsz oroszul,
akkor magyarul kiejtve nagyon hasonlatos a "szopjle" szóösszetételhez.
egyvandor
Érdekes lesz. A környéken nincs ipari kultúra, sőt még előzményei sincsenek. Vajon milyen szempontok szerint választották Debrecent? Milyen lesz a dolgozói struktúra? Néhány német szaki és a többség magyarul bérezett rabszolga?
steve82
Kérdezem a Tisztelt Propelleres moderátor csapatot, hogy az ilyen Shikari féléket miért nem tiltjátok ki?
vladimir putin
@steve82: azért, mert Ő Az Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke Úr támogatásával ír ide mindig valamilyen frappáns hozzászólásokat.
Például olyanokat, hogy
"Te libsi takony, a Miniszterelnök Úr, aki nem mellesleg felcsúti is, a legjobbat szeretené az országnak részére, ennyit nem bírsz felfogni, te szemét antimaffiózó nemmagyar barom?"
vladimir putin
@steve82: amúgy meg ne ugassál, mert engem például már kitiltatott.
ENGEM! BANYEG! ENGEM!
steve82
@vladimir putin: Az kemény azért. Biztosan kitaláltad akkor is a gondolatait és ezért kaptál büntit! : ) Amúgy kíváncsi leszek a propelleres válaszra, már ha kommunikálnak. :)
vladimir putin
@steve82: baszhatod, azok nem válaszolnak.
Itt szabad a pálya, amíg a @shikari vagy az a másik elmebeteg @durbincs miniszterelnök úr ki nem tiltat.
division
@vladimir putin: Jól írod, ezt az oldalt már senki nem ellenőrzi, ezért lehetsz még te is itt meg a többi alpári senkiházi, politikai hozzátartozástól függetlenül. Nagy kár ezért a valamikor szebb napokat látott oldalért, mára a hozzátok hasonló akárkik a facebook szintjére süllyesztettétek.
steve82
@division: Még mindig inkább legyen bárki alpári, mint hogy Viktort, meg a bandáját támogassa a hozzászólásaival ész nélkül és akinek nem tetszik amit mond, azt hazaárulózza, libsizze, románozza stb.
division
@steve82: Lehet normális hangnemben is írni legyen akár baloldali akár jobboldali valaki. Én is a Fideszt támogatom még mindig, mégsem alpáriaskodom, inkább kerülöm az ilyen szituációkat. Nem biztos hogy csaló meg tolvaj az az ember aki Fideszes, jól él, hanem csak vannak dolgok amiben egyetért, vannak amiben meg nem, de az biztos hogy jelen állás szerint nincs egyetlen életképes párt rajtuk kívül az országban.
steve82
@division: Akkor válaszold már meg kérlek:
Tudjátok, hogy lopják az emberek pénzét, de nagyon durván, mert az EU-s pénz a magyar gazdaságnak és nem Mészáros, Andy és a többi strómanon keresztül Orbánnak meg a haveri körének szánt pénz, továbbá az emberek félelmeire épített kampányt tolnak, kihasználva az emberek hiszékenységét, félelemérzetét, aminél gerinctelenebb dolog kevés van az univerzumban, leépítenek mindent, ellehetetlenítenek mindenkit, csak hogy megmaradjon a hatalmuk, és hogy Orbán röhöghessen mindenki képébe. Közben behódoltak az oroszoknak, a kínaiaknak, tapsikolnak Erdogannak, meg a többinek.
Szóval miért támogatod ezt a rabló, korrupt, aljas bandát? Ép ésszel fel nem tudom fogni. És ne gyere azzal, hogy töketlen az ellenzék, mert bárki aki próbálkozott, azt lejáratták, megfélemlítették, ellehetetlenítettek. Szóval miért??? Bakker Orbán a 2/3-al meg ennyi pénzzel egy virágzó, normálisabb országot építehett volna...
division
@steve82: Az kétségtelen hogy ekkora lehetőséggel többet ki kellett volna hoznia Orbánéknak az országból, de nem tudom miért is kellene rosszban enni más országokkal, az még messze nem behódolás. A szocik sem voltak sokkal különbek ha "családi" vállalkozásokról volt szó, legfeljebb nem verték ennyire nagydobra. Ez a népirtó, félelemkeltő hangulat meg inkább a baloldal sajátja, ők szeretik ezeket állandóan megírni a sajtóban, hangolják az embereket ha kell ha nem a Fidesz ellen. Sajnos ez a nyomorult korrupció jelen lesz állandóan legyen bármilyen kormány is.
steve82
@division: Nem válaszoltál a kérdésre. Hogyan lehet bárkit támogatni aki lop? És ráadásul ilyen mértékben? Meg aki ilyen gerinctelen módon használja ki az embereket?
"Ez a népirtó, félelemkeltő hangulat meg inkább a baloldal sajátja" :D Értem, és ami megy az M1 és társain, a rádióban, az online narancsos médiában a nap 24 órájában az mi? Az nem félelemkeltés, csak ami az ellenzéki médiában van? :D Hát te is pont annyira elvakult vagy, mint Shikari, talán te is olyan meggyőződésből teszed? ($$$)
division
@steve82: Aki lop azt be kell zárni, ennyi. Kell bizonyíték, bírósági eljárás, stb. Én Gyurcsányra sem mondom hogy bűnöző, hiszen nem ítélték el. Nem elvakult vagyok, hanem nem fogok a saját dolgaim meg a családom helyet azon rugózni folyton hogy ez és ez ennyit keresett, most miért ő nyerte meg a tendert, vajon jogos volt e, meg még sorolhatnám. Aki folyton ezzel foglalkozik másra nem lesz ideje:-) 4 év múlva le lehet megint őket szavazni, de akkor a ma tehetetlen emberek zöme majd őket fogja szidni miszerint ez a kormány sem jó. Nem lehet hogy azért az emberekben is lenne némi hiba ha már a saját helyzetüket vennénk kicsit szemügyre? Mindig egyszerűbb a hibákat másokban keresni, én azt tudom. Egyébként meg nem nézem ezeket az adókat, sokat járok az országban, látom hogy nincs itt különösebb probléma, bár tudom ilyenkor jön Borsod említése mint mondjuk 20 évvel ezelőtt is. A magyar ember már hosszú ideje gyűlöli a másikat ha neki többre tellett, a politikai gyűlölet viszont valóban pár éve van ennyire jelen, de vajon én miért nem utálom a másik embertársamat csak azért mert más a véleménye? Érdekes...
steve82
@division: "Kell bizonyíték, bírósági eljárás, stb." Értelek, és akkor véletlenül a második leggazdagabb Mészáros Lőrinc, ugye? Ha ennél neked több bizonyíték kell és nem pénzért tolod a hozzászólásaidat, akkor nagyon naív vagy... Nem zavar, hogy képtelenség Orbán bandájával versenyezni, mert saját magukra írják a közbeszerzéseket és elveszik az elől a lehetőséget, aki ésszel próbálná fejleszteni a vállalkozását, meg úgy egyáltalán az országot?
"Aki folyton ezzel foglalkozik másra nem lesz ideje"
division
@steve82: Mészárosról mindenki tudja hogy nem önerejével és tudásával érte el a sikereit. Szerinted most mit kellene akkor tenni? Kivégezni mondjuk mint a sötét középkorban? Az emberek kezében ott van 4 évente a választás lehetősége, a pártok előtt pedig annak a lehetősége hogy az emberek rájuk szavazzanak. Ugye nem kell ecsetelnem milyen remek kis pártjaink vannak? Az emberek nem is szavaztak rájuk. A közbeszerzésekben én sosem voltam benne, vegyesvállalatként ez sosem foglalkoztatott, az viszont nagyon is hogy sok olyasmi épült meg felénk az utóbbi pár évben ami valamiért sosem készült el csak az ígérgetés ment. Hogy van amiben maga Mészáros keze van? Igen. Viszont végre elkészült. Utána ott vannak az utak: Ment az ígérgetés ezerrel, az általam annyira nem kedvelt Simonka viszont elintézte, utak megépültek. Szerinted mi érdekli az embert leginkább ha a környezetéről van szó, a saját életével pedig semmi baja mert maga irányítja? Hogy lássa a fejlődést. Az pedig megvan.
steve82
@division: "Kivégezni mondjuk mint a sötét középkorban?" Hát, az se rossz opció, de kezdetnek mondjuk ha tisztába van az ember vele, hogy mit csinál, akkor 1. nem kellene a fideszt támogatni, mivel tudjuk, hogy mi van, 2. tisztába kellene tenni a vidéken élő agymosottakkal is, hogy bizony az ő jövőjüket is elveszi Viktorka, 3. nem kellene az ügyészségre, meg a bizonyítékokra hivatkozni, mikor Polt Peti elsimít mindent, ugyanis amit Orbánék csinálnak az minimum "korrupció", amit bűnszervezetben követnek el és különösen nagy értékre, szóval minimum 5-20 évig terjedő szabadságvesztésre kellene ítélni az egész pereputtyot.
"Ugye nem kell ecsetelnem milyen remek kis pártjaink vannak? Az emberek nem is szavaztak rájuk."
steve82
@division: Foly.:
"Ugye nem kell ecsetelnem milyen remek kis pártjaink vannak? Az emberek nem is szavaztak rájuk."
steve82
@steve82: Nézd már :)

@division: Folyt.:
"Ugye nem kell ecsetelnem milyen remek kis pártjaink vannak? Az emberek nem is szavaztak rájuk."
talán mert mint írtam, amelyik tett volna valamit, azt lejáratták, a többi meg nem tudott versenybe szállni a migránsokkal, meg a bevándorlóországos dumával, meg azt is észre kellene venni, hogy Orbán közpénz milliárdokból kampányolt és teliragasztatta plakátokkal az országot. Na most melyik pártnak volt Orbánék költségvetéséhez képest akár 10%-nyi pénze? Ja, hogy egyiknek se.
"az viszont nagyon is hogy sok olyasmi épült meg felénk az utóbbi pár évben ami valamiért sosem készült el csak az ígérgetés ment." Jaja, csak jó része szarul (Elios ügyek, meg nem kevés projekt, ha kicsit utánanézel akkor nem keveset találsz), másik jó része 5x-ösen túlárazva, amaz része tök fölöslegesen (nézz egy kicsit szét az átlátszó.hu-n amíg be nem darálja a fideszes úthenger) és persze volt, ami csak simán le lett nyúlva.
"Utána ott vannak az utak: Ment az ígérgetés ezerrel, az általam annyira nem kedvelt Simonka viszont elintézte, utak megépültek." Oszt milyen utak? Hány km is? És mennyi épülhetett volna volna még, ha nem itt lenne az unió legdárább km-re vetített ára...
"Szerinted mi érdekli az embert leginkább ha a környezetéről van szó, a saját életével pedig semmi baja mert maga irányítja? Hogy lássa a fejlődést. Az pedig megvan."
Egyrészt sokkal több is lehetne, másrészt meg uniós támogatás nélkül nem lenne itt semmi és erre Orbán mit mond? Nem szorulunk az unió pénzére. Aha, persze! Akármit tesz vagy mond Orbán, az hiteltelen, kamu vagy tuti, hogy a pénzlenyúlás miatt kell. Lásd balatonparti felvásárlások, szállodák saját lábon álló ráhelkének, nem beszélve a szépségiparról rogánnéval, kastélyok tiborcnak, lázárnak, kaszinók, minden. Minden arra épül, hogy Orbánnak minél több vagyona és hatalma legyen.
division
@steve82: Pedig szegény Orbánnak nincs csak 700 ezer forint megtakarítása:-)
steve82
@division: Jah, ez így van, illetve most annyi se lehet, mert saját zsebből fizette az orosz utat. Sejtésem sincs, mit ehet vacsorára. Lehet meghívatja magát a gyerekekhez, ott van mit enni. :)
division
@steve82: Most meg megy nyaralni, elfogy mindene ami még van:-) Mindenki tudja hogy Orbán nem szegény, ahogyan azt is hogy Mészárossal csak azt akarták megmutatni hogy Simicska sem pótolhatatlan.
Lepényleső
A beruházás adókedvezményekkel támogatott - tehát vezetőink által,minket meglopva?
Köszönhetően a rugalmas,új munka törvényekkel - tehát legalizálták a rabszolgatartást?
Tehát ott tartunk mint közel hetven éve,vagy attól még mélyebbre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.