"Nem az ukrán belügyekbe történő beavatkozást, hanem a kárpátaljai magyarok és ukránok életminőségének javítását jelenti."

"Ukrajna ellenséget lát abban, akitől a segítséget kapja" – a Miniszterelnökség beleállt a konfliktusba
Grezsa István – fotó: Youtube

Grezsa István majdnem három éven át dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosként, új kinevezésével csak a titulus változott, a hozzá tartozó terület nem, tevékenysége semmilyen módon nem irányul Ukrajna ellen, sőt munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Ukrajna legnyugatibb megyéje és a szomszédos magyarországi régiók fejlődése összehangolt, világos célok mentén valósuljon meg – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.

Arra reagáltak, hogy Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes a Jevropejszka Pravda ukrán internetes kiadványnak pénteken azt mondta:

Ukrajna kész megtagadni a belépést az országba a Kárpátalja fejlesztéséért felelős magyar miniszteri biztostól, ha Magyarország nem ad megfelelő magyarázatot arra, hogy miért hozta létre a tisztséget.

A miniszterelnökségi közleményben hangsúlyozták: a több tucatnyi eddig sikeresen megvalósított program ugyanúgy gyarapítja az ukrán, mint a magyar közösséget. Példaként sorolták: a Munkácsi Megyei Gyermekkórház tetőfedése, a kanyarójárvány idején azonnali beavatkozás a kór továbbterjedésének megakadályozása érdekében, 18 nem magyar vesedialízisre váró kárpátaljai ember életének sürgősségi megmentése, továbbá olyan óvodák felújítása, ahová nemcsak magyar gyermekek járnak, hanem vegyes csoportok is működnek. Legutóbb pedig Magyarország több tonna klórt adományozott Kárpátaljának azért, hogy az ott élő magyarok és ukránok tiszta ivóvizet ihassanak – írták.

Hangsúlyozták: több olyan gesztust is gyakorolt Magyarország, amely a többségi nemzet tagjainak szólt: ilyen volt például a Tarasz Sevcsenko szobor állítása Beregszászon vagy a Tuholkán megújuló görögkatolikus kápolna költségeinek finanszírozása, nem is beszélve a kelet-ukrajnai fronton sérülést szenvedett katonák magyarországi rehabilitációjáról.

Mindezek

nem az ukrán belügyekbe történő beavatkozást, hanem a kárpátaljai magyarok és ukránok életminőségének javítását jelenti. Felháborító, hogy az ukrán külügyminisztérium ezeket az intézkedéseket semmibe véve annak a miniszteri biztosnak az Ukrajnából való kitiltásával fenyegetőzik, aki az elmúlt évek során a legtöbbet tette a területen élő magyarság és ukránság támogatása, valamint a két ország közötti jószomszédi viszony erősítése érdekében

- közölte a Miniszterelnökség.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
bagoly mondja verébnek; Ti úgy mocskoljátok az EU-t, hogy közben a támogatásukból lébecol az állam, sőt a ti magánvagyonotok zöme is abból van! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Eriksso@Eriksson: te engem teljesen félre értesz! nem nekem van szükségem gyógypedagógusra...
a föltett kérdéseim közül,max . a CCCP ,ukrán nyugdijakra jött válasz,a többi kérdés.?
az a kérdés,azért kínoz,hogy miért pont rólam jutott eszedbe,hogy nem vagy gyogypedagógus és a schikarinál föl sem merült benned... ;)
Eriksson
@csak úgy...: Sikari nem tesz fel hülye kérdéseket.
csak úgy....
@Eriksson: terelsz és nem ...tudod mit!? én nagyon unalmasnak tartalak,szerinted meg nem vagyok szavahihetö..., ,két választásod van! egyenes értelmes válaszok vagy kövesd Nilss Holgersont , az északi lúdas matyit...
és üdvözlöm a degenerált barátodat...
Eriksson
@csak úgy...: További szép estét kívánok.
csak úgy....
@Eriksson: ...a kultúrális dógokat,nálam sikeresen el is baxarintottad ! majd a shikari gondoskodik rólad ,talán még politikus is lehetsz...,gyakorlatilag ez az a szakmama,hol nincs követelmény...
desiro57
Ukrajna vezetése felismerte akit a g..ci ölelget annak vége.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.