Tényleg hihetetlen, hogy egyesek mennyire nem értik, miről szól az életmentés.

Újabb elképesztő esetről számolt be az Országos Mentőszolgálat. A Kormos Anett által tolmácsolt levélben az áll, hogy L. Mártonné, 72 éves nyugalmazott könyvtárost mélységesen felháborította, hogy egy életveszélyes állapotban lévő beteghez vijjogó szirénával érkeztek ki a mentősök, a lépcsőn trappoltak és minden villanyt felkapcsoltak. Ráadásul a beteget három hét után haza is engedték a kórházból.

Úgy tudtam, a maguk dolga a segítségnyújtás, és nem mások háborgatása.  Csalódtam a mentőkben, és elvárom, hogy vizsgálják ki az ügyet. Vonják felelősségre a csendháborítókat, és tanítság meg nekik olyan csendben végezni a munkájukat, ahogy azt egy kórházban is teszik

- zárja elképesztő levelét a felháborodott nyugdíjas.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Csak ismételgetni tudom magamat:
"Nagy a világ állatkertje, és alacsony a kerítése"!
Főleg, ha a déli órákban történt a mentés!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
Remélem nem szorul majd a panaszos a mentők segítségére. Akkor is így reagált volna ha az ő családtagját mentik?
sokanvagyunk
Címe és neve a mentőszolgálatnál rögzítve?
1magyar
Majd érte szép csendben és lassan totyogva menjenek ki ha baja lesz!
Nessy
Ha ez a levél igaz, már is mehet érte a mentő és viheti a János pszichiátriára! Ennyire ostoba nem lehet valaki! Még biztos nem várta remegve a mentő szirénáját, amikor infarktusos családtagjáért jöttek!
bencemacska
Csak ismételgetni tudom magamat:
"Nagy a világ állatkertje, és alacsony a kerítése"!
Főleg, ha a déli órákban történt a mentés!?
1magyar
A mi házunk mellett 3 éve építkeznek néha mennydorgés szerű robajokkal, felettem egy kölök rohangál a parkettán szőnyeg nélküli szobában sokszor reggel 5-től este 10-11-ig.
Ide kellene hozzám költöznie türelmet tanulni!
csak úgy....
@bencemacska: de akkor baszarintson végre valaki engem is úgy kupán ,hogy ne tudjak arról,hogy ez nem volt mindig így ! hülyét kapok ha be köll ismernem,hogy a kádár korszak emberségesebb volt,pedig szopattak a komcsik rendesen...
bencemacska
@csak úgy...: ma, 16:47
Ez a legelszomorítóbb. De sajnos már "meghaladtuk a Kádár korszakot, keményen haladunk a rákosi rendszerbe.
A héten hallottam - olyan embertől, akit nem szoktam etalonként elfogadni, de most nagyon mellbevágó volt - hogy OV rendszere most tart 1948-49-ben, előttünk van a Rákosi-éra.
És megkapjuk!
csak úgy....
@bencemacska: Ne legyen igazad de készülödjünk...
Equus1
hülye vén kurva... saját magán kívül már semmi nem érdekli...
bencemacska
@csak úgy...: ma, 17:04
Én már feladtam az ellenállást. Már tüntetésre sem merek elmenni!
Átadtam a helyem a fiataloknak, akik gyávábbak, mint én voltam anno!
bencemacska
@Equus1: ma, 17:06
De, hogy annyira hülye legyen, hogy nyilvánosságra is hozza!!!
Az ilyeneket szoktam nagyon elküldeni, mikor a trolin tolakodnak és követelőznek az ülőhelyért!
Nessy
@bencemacska: Ennél már csak az aranyosabb, amikor ketten vitáznak, hogy kit illet az egy szabad hely, melyikük idősebb. Aztán, ha valaki feláll, hogy béke legyen, akkor meg azon polemizálnak, melyik oldalon süt a Nap.
Equus1
@bencemacska: Odi profanum vulgus et arceo, Horatiusszal élve... nem járok tömegközlekedési járművön. Egyik oka talán az ilyen, dementia senilisben szenvedő, befelé fordult banyaféle. Van 10 macskája, sötét függönyök az ablakokon, amik már 10 éve nem voltak kinyitva. Ha sétálni indul, még a csillár láncait is a nyakába teszi, minden ujján két gyűrű, arcán 1,5 kg malter, eljár az Operába és mindenkit lesajnál.
volvós
L. Mártonné, 72 éves...vagyis Lakatos Mártonné 72 éves...teknővájó :-)))))
bencemacska
@Nessy: ma, 17:20
Én általában nem szoktam leülni. De kb két év óta nem állok elég stabilan a lábamon, és azóta ha van üres hely, bizony leülök.
Sajnos nemcsak én érzem, hogy instabil vagyok, hanem látszik is rajtam. De nekem nagyon kellemetlen, ha valaki feláll, és átadja a helyét!
bencemacska
@Equus1: ma, 17:27
Nincs az ilyeneknek egy macskájuk sem, nemhogy 10!
Tudod mennyi munka van egyetlen macskával is panelban?! Kertes házban egyszerűbb, mert kidobod a kertbe és ha kitombolta magát majd bekéredzkedik!
Commenter
@bencemacska: nagyon sok etalon és nem etalon ember is ezt mondja és sajnos nemcsak ezen a héten! Amúgy szerintem ápr. 9 óta a régivágású ker. dem. kihirdetése óta már benne is vagyunk a neo rákosi korszakban fél lábbal.
bencemacska
@volvós: ma, 17:28
Nyugdíjas könyvtáros! Könyvek között töltötte az életét.
Persze azok némák voltak!
csak úgy....
@volvós: baxod,te is mindehun a cigó gyökereket keresgéled? ;) a sexárdi sexuális hófehér apu? nem vagyok cigány de ugyan úgy viselkednék ha kitaszított lennék...
cikicakk55
@bencemacska: ma 16:54
A Kádár korszak tényleg sokkal emberségesebb volt.Ehhez nem kell téged kupán csapni. Elég ha van összehasonlítási alapod. A szüleim pártvezetők voltak,de én nem lettem párt tag,ám nem emlékszem olyanra,hogy valamiért is szívattak volna a pártok. Azokat szívatták,akik valami előny reményébe beléptek és nem vették komolyan,hogy annak aki vállalja,az MSZMP tagságát,vagy vezető tisztségét,annak bizony nem mindegy milyen életet él. Ott volt vamzerkodás,besúgás,ott az erkölcsöt szigorúan vették,nem lehetett alkoholista,narkós,megcslós fér vagy feleség aki belépett. Ám aki nem akart belépni,azt nem kötelezték ilyesmire. Persze,bűnözni a párton kívülieknek sem lehetett,de nem volt megtorlás annak,aki úgy döntött,hogy nem akar a párt tagja lenni,csak a Magyar Népköztársaság tagja. Bár csak most is olyan biztonságban és nyugalomban telnének a napjaink. Bár csak én is úgy élhetnék meg a nyugdíjamból,mint a nagyszüleim,majd a szüleim.
cikicakk55
@bencemacska: ma 17:32
Érdekes,hogy ez engem is zavar,pedig én sem vagyok stabilan álló ember.Igaz,hogy a pánikbetegségem miatt évek óta kerülöm a tömegközlekedést,de pár éve még közel a 60-hoz én magam is átadtam az ülőhelyemet,ha idős,vagy terhes nő volt a közelemben.Természetesen idős és betegesen kinéző férfiaknak is.
Commenter
@bencemacska: pont azért, mert könyvek között töltötte az életét, azért gondolná az ember hogy olvasott, tanult valakiről van szó, és könyvtárosként is segítőkésznek, emberközpontnak kell lennie, hiszen a könyvtárban nagyon sokféle ember, minden korosztály megfordul.Egyébként tisztelet a kivételnek, eddig a társasházakban sok ilyen mentalitású emberrel találkoztam úgy viselkednek, mintha a társasház vmi szentély volna vagy az ő kizárólagos tulajdonuk és ennek a fenti stílusban hangot is adnak. Nem kell ehhez mentősnek lenni, vagy életveszélyben lenni :(
Commenter
@cikicakk55: pont ma írta itt Vásárhelyi Mária szociológus, és érdemes elolvasni a cikket, hogy a Kádár rendszer azért volt emberségesebb mert megtűrte a tehetséget és nem taposta el. orbán viszont csak tehetségtelen, primitív hozzá hasonló szellemi szintű vazallusokkal veszi körül magát. Politikai szempontból meg elcsalta a választásokat és kialakította a tekintélyuralmi egypártrendszert, az ellenzéket meghagyva egy hibrid rendszerben az áldemokrácia látszatának. Szégyenszemre, és itt tisztelet a kivételnek, az ellenzék mindvégig partner (volt) ebben.
bencemacska
@cikicakk55: ma, 18:12
Amire te válaszoltál, azt nem én írtam, hanem csak úgy... írta nekem ma, 16:47-kor.
De semmi baj.
Igaz, hogy nekem voltak ütközéseim a párttitkárokkal, de nem mindig tudtak ártani! A tudás és az igazság általában az én oldalamon volt. Ártani tudtak, de valakinek dolgozni is kellett, ezt kénytelenek voltak tudomásul venni.
Én - sajnos - éltem már a Rákosi rendszerben is, ezért tudom, hogy a mai rendszer inkább ahhoz hasonlít.
Ahogy én is látom, hogy a mai rendszerben nem tudnék nappali tagozatos egyetemre járni, mert ma a tudás mellé sok pénz is kell hozzá!
papa.49
@Commenter: Ebben a hsz. ben rátapintottál az IGAZSÁGRA, és pontosan definiáltad is a két rendszer közti óriási különbséget !!!
A másik az hogy könyvek közt töltötte az életét láthatóan semmit nem jelent a számára !!!
Még egy gondolat ezek után ha hölgy véletlenül rászorulna, lassan, csendben lábujjhegyen közlekedve kell megközelíteni a mentőknek, HÁTHA KÉSŐN ÉRNEK ODA !!!
bencemacska
@Commenter: ma, 18:22
Igazad van, erre akartam én is rámutatni @volvós hozzászólását cáfolva, hogy mennyivel nagyobb a bunkóság, ha egy könyvtáros követi el mintha egy primitív valaki!
Commenter
@papa.49: nem szeretek idegen tollakkal ékeskedni, nem én tapintottam rá a lényegre, hanem Vásárhelyi Mária, aki számos kitűnő elemzést írt már ov rendszeréről. Én azért emeltem ki ezt a mondatot, mert volt a Kádár rendszernek rengeteg más hibája, Kádár sem engedte ki a kezéből a hatalmat stb. de ami tényleg szembetűnő az az hogy hogyan butít le az o. rendszer mindent és mindenkit a saját szintjére. Ahhoz képest, hogy majdnem a teljes Fidesz első generációs értelmiségiekből (ex MSZMP-s káderek gyerekeiből) tevődik össze és mégis gyűlölik az értelmiséget. A mentők kötelességből L. Mártonné könyvtároshoz is gyorsan és gondolom ugyanilyen csendháborító módon fognak kimenni, ha ugyan életveszélyes állapotban még fogja tudni riasztani őket.
kakambuki
Hát ahogy látom egyre jobban kezd megmutatkozni a hatása annak hogy megszüntették az illető központi műintézményt, illetve megritkították annak alközpontjait ahol régen az ilyen esetek szereplőit illetve főszereplőit kezelték. Sajnálom a mentőket ugyanakkor erőt és kitartást kívánok nekik. Csak a munkájukkal törődjenek senki és semmi mással a világon!
papa.49
@Commenter: Sajnos ebben nem értünk egyet, kár lenne sietni, csörtetni, mert ez pontosan az ,,adjon Isten, fogadj Isten,, esete, persze tudom a mentősök ott is akkor is mindent megtesznek a beteg érdekében ha a jutalmuk, hogy jól képen törölik a mentős orvost, sajnos a mai korban a ,,vadak irányítanak,, és minden emberileg gyenge jellem beáll mögéjük !!!
De adjunk egy lehetőséget az idős hölgynek, lehet hogy csupán rossz napja volt pont !!!
Commenter
@bencemacska: és még büszke is rá a könyvtáros hogy panaszt tett, és kivizsgálást kér. Nem először támadják a mentőket azért mert "túl hangosak" úgymond. A nő ráadásul azzal érvelt hogy egy kórházban is csendben látják el a betegeket. Hát ha vészhelyzet van, ez nagyon nem igaz! A kórházban még a csendes pihenő alatt sincs és nem is lehet teljes csend, sőt éjszaka is zajlik a betegellátás...hogy írhat vki egy ilyen levelet.
papa.49
@Commenter: Szabad válaszolnom a kérdésedre, az akinek az okoz örömet ha beleköthet bárkibe aki neki nem szimpatikus !!!
Commenter
@papa.49:pont a kiváló Kulka János tett sokat azért hiteles mentőorvos alakításával hogy elismerjék a mentősök munkáját, őt egyébként a mentősök tiszteletbeli mentőssé fogadták. Az adjonisten a mai világban nagyon nem mindig olyan mint a fogadjisten, de értem mire célzol. Vajon mit érezhet a felépült beteg ha saját magára ismer a lakótárs panaszlevelében? Vajon ha a könyvtárosnak esik baja, riasztja-e majd a lakótárs a mentőket? Gondolom ebbe bele sem gondolt L-né mikor a levelet megírta hogy a betegség nem válogat, nincs tekintettel sem napszakra, sem korra, sem emberre...
Commenter
@papa.49: pont így! Megkeseredett, kiábrándult ember lehet, nulla empátiával. És még el is hiszi hogy igaza van.
human
Szerintem minden lépcsőháznak megvan a maga kötelező bolondja. Eddig nekem a csúcs az volt mikor a felettem lévő szomszéd azt hitte légpuskával én lőttem le a fecskefészket az erkélyén.
papa.49
@Commenter: a 19.03. meg a 19.06. A lakótárs remélem túl teszi magát ezen és ő nem fogja elmulasztani, hogy riasztja a mentőket...
A világ legnagyobb butasága, ha világot akarom büntetni a saját sikertelenségem miatt, mint ebben az esetben, és persze teljesen biztos abban, hogy neki van igaza ...
papa.49
@human: Van egyáltalán légpuskád ??? Tudom ez meredek kérdés nem is várok rá választ )))))
namihami
Írják fel a vénasszony nevét, címét és ha valamikor az hívná fel őket, akkor fényes nappal, szirénázás nélkül, az épületen belül lábujjhegyen és mamuszban menjenek ki hozzá.
Ha nagyon reklamálna, esetleg írna a tv-knek, akkor még mindig lehet arra hivatkozni, hogy nem akarták a többi lakót zavarni. Elvégre mások iránti belátás és tolerancia is van a világon. Hogy az elektromos áram jelenlegi áráról már szó se essen.
csak úgy....
@namihami: ..és ha kettö hasonló nevü van az utcába ? a mentök nem tehertaxi...
human
@papa.49: Nincs. Amúgy egyszer hozzám fészkelt egy galambpár. Megvártam még felnőnek, aztán többet nem engedtem oda őket.
cikicakk55
@bencemacska: ma18:34
Igen észre is vettem,hogy nem te írtad,neked írták. Én 1955- ben születtem. Emlékeim a már kialakult béke idejében kezdődtek,kb 1960- tól. A barátnőm szülei nem voltak a párt emberei. Takarítónő és teherautó vezető voltak a szülők. Semmivel nem voltunk gazdagabbak mint ők. Sőt! Én szinte alig láttam a szüleimet,még náluk 8 órás munka után otthon voltak a szülők.Később KISZ tag lettem,de nem a politika,hanem a barátságok,a társadalmi munkák miatt,ami nekünk csak jó móka voltÁpolónő lettem,a férjem technikus egy építőipari cégnél. Elég hamar összejött banki kölcsön nélkül is egy kis ház ára. 77- ben megszületett a fiunk és meg volt mindenünk. Igaz nem luxus,de nem is vágytunk rá. Békében,biztonságban nevelhettük a gyerekünket. Minden nyáron 2x 10 napot nyaraltunk. A párt nem érdekelt bennünket,de mi sem a pártot. Nem volt miért szídnunk,és a Május 1 felvonulásai nem kötelező dolgok voltak,hamem boldog felvonulás,őszinte hálás integetés a tribün fele. Kb 2007 körül jöttem rá,hogy erősen lejt a pálya lefelé. Akkor már értettem mennyire jó is volt az,ami a Kádár politikája ellen harcolóknak nem volt jó. Most mind ott van főleg a Fideszben,immár milliárdosan,mert az volt a legnagyobb bajuk,hogy Kádár mellett nem lehetett lopni. Nem ismertem,csak hallottam Rákosiról,de állítólag Orbán már túllépte alávalóságban,és népellenességben. Volt boldog 39 év.
Desischado
@cikicakk55: Amit a face-n írtál arra reagálnék. Nekem 8 osztályíom van, de remélem, nemm vagyok ilyen agyhalott. Azért nem mindenki ostoba tudatlan.
Elképesztő, hogy könyvtáros lehetett ilyen "ésszel".
simmering73
Bezzeg amikor a sípol, mint a bolond, meg forgatja a kereplőt akkor minden rendben van a zajjal.
iluminati
@papa.49: Édesapám itthon lett rosszul...és néztem végig haláltusáját...Hála a menősöknek gyorsan kiértek 4 mentő orvos jött újra éleszteni mert nagy volt a baj..és nekem fel sem tünt, a nagy sürgölődésben, bizon nem kis zajjal jöttek... Igen könyvtárban csenbe kell maradni,hogy aki olvas ne zavarják...de ha életről van szó ott aztán nagy a zaj...és mi van ha tűzóltó megy ki csak lopakodva lehet..
Levendula
Akkor jöjjön ide hozzánk lakni az öreglány. Ma, vasárnap reggel 7 óra óta a szomszédban fúrnak, faragnak, léceket-vasakat szednek le, dobálnak, mint állat...
papa.49
@iluminati: Igen a mentősök nagy része a HIVATÁSÁNAK tekinti a foglalkozását, és szívvel, lélekkel műveli ...
Ez a hölgy bár nem ismerem könyvtárosnak se lehet nagy szám, miért mondom ezt mert a nagyanyám könyvtáros volt, gyermekkoromban sokat voltam ott nála a Vadász utcai könyvtár fiókban ..
Dr plágium
Ha majd egyszer hozzá riasztják a mentőket és megmentik az életét akkor is így fog reklamálni?
Agyhalott satrafa.
Csak úgy mondom 3 hét nagyon hosszú idő a kórházban. A saját tapasztalatom, 24 óra intenzív és 4 nap az osztályon aztán haza engedtek :) gyógyultan!!!
namihami
@csak úgy...: A név még csak lehet azonos, de ugyanazon a címen roppant kevéssé valószinű.
Ha ilyen mégis előfordulna, hát az valóban pech (mindkettőnek).
cikicakk55
@Desischado: ma 00.30
Mint láthatjuk is nem az iskolázottságon múlik az empátia,a emberiesség. A női nem eme szégyene még büszke is rá,hogy könyvtáros volt. Én úgy tudom,hogy ebben a szakmában kötelező a főiskola,vagy az egyetem( Ha csak nem valamelyik rokon tolta be oda) Már nagyon sokszor észre vehettük,hogy némelyik úgy mond teljesen alul iskolázott emberben sokkal több becsület és sokkal több tisztelet van az embertársak iránt,mint azokban,akik valamilyen diplomát fel tudnak mutatni. Hódmezővásárhely nem nagyváros, sok idős ember él itt akik még nem érezték akkoriban fontosnak,hogy érettségijük legyen,megelégedtek a szakmunkás iskolákkal. Nagyon sok köztük a rendes,segítőkész idős ember,még a felkapaszkodott 80-as években születettek közt sokkal több olyat találni,akik Önző módon csak a saját érdekeiket nézik. Persze ezzel nem azt írom,hogy minden egyetemet,vagy főiskolát végzett ember bunkó,de ez a nő nagyon az és tényleg megérdemelné,hogy a mentősök ne felejtsék el a nevét.Remélem a hát lakói azóta a tudtára adták,hogy mi a véleményük róla.
terlasz
Nem tudom, hogy indokolt volt-e a szirénázás, de valószínűleg igen. Az idős hölgy lehetne türelmesebb is, mert nem gondolnám, hogy a kialvatlanág zavarta volna a reggeli munkába menetelét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.