Még a felderítési szakasznál tart, ismeretlen tettesekkel szemben folyik a 4-es metró szerződései kapcsán az OLAF megállapításai alapján elrendelt vizsgálat.

A hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanújával indult Alstom-ügyben eddig öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség, nincs köztük közszereplő, írja az MTI a Magyar Hírlap cikke alapján.

Újabb gyanúsítottjai vannak az Alstom-ügynek

Az egyik gyanúsítottal szemben kiadott nemzetközi elfogatóparancs még hatályos. A beszámoló megjegyzi, hogy a 4-es metró szerződései kapcsán, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapításai alapján elrendelt vizsgálat még a felderítési szakasznál, ismeretlen tettes ellen folyik.

Februárig három személyt hallgattak kigyanúsítottként, a mostani közlésből az derül ki, hogy azóta további két embert gyanúsítottak meg a nyomozásban.

Cikk- és címlapkép: Pixabay (illusztráció) 

(MTI)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Kocsogok, ebbe egyszer mar beletort a bicskatok: elocitaltatok Gyurcsanyt es Demszkyt, raadasul kb. 2-2.5 evvel a valasztasok elott, mert ha talaltak volna AKKOR valamit, - amiben ez a ket ember felelos lett volna - , akkor az a birosagi nyomozas pont a kampany idejere, vagyis a csucspontjara, aprilis 8-ara kellett volna, hogy teljesen ellehetetlenitse ezeket az ELLENZEKI embereket...

DE MAR AKKOR SEM SIKERULT NEKI, MERT NEM KOVETTEK EL SEMMILYEN VISSZAELEST. Holott az OLAF szemelyekre is szokott javaslatot tenni, mint bunelkovetokre.

Most megint elovettek ezt a mocskot - persze az Eliosrol melyen hallgatnak -, csak mert meg mindig nem talalnak fogast sem Czegledyn, sem Gyurcsanyon, de Demszkynek is csak az 5. hazassagat tudnak felhozni, mint erkolcsi fertot...:o((((

Kocsogok, erolkodjetek, egy rakas szart sem ertek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Szerintem az új gyanúsítottak a portás és a takarítónő.
karma1
Kocsogok, ebbe egyszer mar beletort a bicskatok: elocitaltatok Gyurcsanyt es Demszkyt, raadasul kb. 2-2.5 evvel a valasztasok elott, mert ha talaltak volna AKKOR valamit, - amiben ez a ket ember felelos lett volna - , akkor az a birosagi nyomozas pont a kampany idejere, vagyis a csucspontjara, aprilis 8-ara kellett volna, hogy teljesen ellehetetlenitse ezeket az ELLENZEKI embereket...

DE MAR AKKOR SEM SIKERULT NEKI, MERT NEM KOVETTEK EL SEMMILYEN VISSZAELEST. Holott az OLAF szemelyekre is szokott javaslatot tenni, mint bunelkovetokre.

Most megint elovettek ezt a mocskot - persze az Eliosrol melyen hallgatnak -, csak mert meg mindig nem talalnak fogast sem Czegledyn, sem Gyurcsanyon, de Demszkynek is csak az 5. hazassagat tudnak felhozni, mint erkolcsi fertot...:o((((

Kocsogok, erolkodjetek, egy rakas szart sem ertek!
dr. prédikátor
@justhpeter: Én meg úgy tudom hogy a faék a gyanúsított!!!
justhpeter
@dr. prédikátor: Be is kellene tenni valahova 20 évre.
papa.49
Erőlködnek a ,,fiúk,, a végén meg csak beszarnak ))))))))))))))))))))))))))))))
Qqberci
És a hármas metró kocsifelújításai ügyében mikor lesz gyanusított?...
Fradigege
Tiborcz Pistike mikor kerül reflektorfénybe? Ő buksijára is rákoppintott az OLAF.
papa.49
@Fradigege: Ezért meg most az erőlködés, hogy ne kerüljön terítékre !!!
nezelodo
@papa.49: Erölködnek, hogy a nemzethy vejkó nehogy elvezessen az első számú tetteshez.
nezelodo
@Ó-buda: Nekem úgy rémlik, a kormányváltás előtt ezek a szerelvények meg sem kapták a működési engedélyt. Aztán jött Orbán, a hatóság Nemzeti Közlekedési hatóság lett, ettől a szoftver egyszerre megjavult. Csak azt nem értem, hogy a gyors javulásért miért azok kaptak egy halom pénzt, akik tengely akasztottak a gyártóval, és nem az aki jóváhagyta, amiben mégiscsak volt valami gyík, az emlékezetes ráfutásos balesetnél derült ki.
wagabund
..."eddig öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség, nincs köztük közszereplő,"...

ez megnyugtató. akkor most egy hegesztőt, egy betonozót, és három vasbetonszerlőt vettek górcső alá...
papa.49
@wagabund: Meg az éjjeliőrt )))))))))))))))
Clavigo
Volt ott portás ?? Tuti,,hogy lecsukják.
wagabund
@papa.49: hú, azt elfelejtettem...hiszen ő tolta a talicska pénzetet..
lampa laz
Újabb gyanusítottjai vannak... aha, tehát mindenki gyanús aki pont akkor sétált el a járdán..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.