Leckét próbált adni a NER-ből az amerikai magyar közösségnek.

Kormánykritikus véleménye miatt akart kirúgatni egy embert a Los Angeles-i magyar főkonzul
Fotó: Youtube

Még 2017-ben nevezték ki Széles Tamást, a DTV ügyvezető igazgatóját Los Angeles-i főkonzulnak. Tapasztalata e téren semmi nem volt, ezt bizonyítja az akkori hiányos nyelvtudása is. Kósa Lajossal és Halász Jánossal viszont jó kapcsolatokat ápolt.
Az Index értesült először róla, hogy Széles Kaliforniában igyekszik az ottani magyarokra is alkalmazni az itthoni NER-filozófiát, amelynek lényege:

aki kritizál minket, annak utánamegyünk.

A lap Pereházy Miklóstól, a Los Angeles-i Magyar Ház igazgatójától tudta meg, hogy Széles ki akarta rúgatni az egyesület második emberét. Sárvári Álmos "bűne" az volt, hogy az áprilisi választások után nem sokkal privát Facebook-profiljáról egy kormánykritikus megjegyzést fűzött egy ismerőse posztjához, amiről Széles is értesült.

A főkonzul felhívta Sárvári főnökét, a Magyar Ház igazgatóját, és Sárvári kirúgását követelte. Pereházy Miklóst ezen eléggé megdöbbent, hiszen mint vallja:

mindenkit megillet a véleménynyilvánítás szabadsága, és ezt az alapjogot mi Amerikában nagyon-nagyon komolyan vesszük.

Azt sem érti, egyáltalán hogy merülhetett ez fel egy magyar diplomatában, a kritikát ugyanis meg kell tanulni elviselni.

1956-ban nem azért mentek ki az emberek, hogy elhallgattassák őket

- mondta Pereházy. Pereházy szerint a főkonzul azzal is fenyegetőzött, hogy „el fogja vinni a nemzeti ünnepeket" a Magyar Házból. Ez meg is történt, az idei augusztus 20. alkalmából a főkonzulátus már külön ünnepséget szervezett a Los Angeles-i Szent István-templomba (augusztus 19-re, a helyi magyarok ugyanis a magyar nemzeti ünnepekhez legközelebbi vasárnap szoktak ünnepelni). Pereházy ráadásul azt tapasztalta, hogy Széles ahol csak lehet, igyekszik helyettesét és őt is befeketíteni a helyi magyarok előtt néhány privát profilról eleresztett Facebook-komment miatt.    

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Ezek semmit nem változtak a huszadik század alatt,és azóta sem? Petőfi korában gálya volt
felül,most az van lenn,s amit lebegtet a víz,az van fenn?
nezelodo
Nem hozzáértés, nyelvismeret, diplomáciai tapasztalat kell a konzulátuson sem, hanem ott is az orbáni bosszúállás kell hogy kormányozzon! Pedig ott az Ámerika kedves NER társak!
tudode
Azért HAT az amerikai légkör, mivel "csak" utána mennek annak, aki KRITIZÁLNI merészel a csuti NER-jét.
.
Az ŐFENESÉGE etetőjéből úgy jött ki, hogy MINDENKI ÉRCSE, mivel a halálbüntetés nem gyütt bé, csak a répájával, de aki NEM TISZTESSÉGES cvsuti módra LŐ v a KINŐTT STOPLIS CSUKÁJÁVAL, az etetőjével, v a ZSEBHOKIJÁVAL!
.
Mondá ü:
.
"""" Aki tisztességesen viselkedik, és megsebesül a csatatéren, ha valami nagy pofonba beleszalad, valami disznóságot csinál, problémái lesznek, megsebesül a csatatéren, de tisztességesen viselkedik, akkor kihozzuk a csatatérről, majd elkenjük a dolgot, DE AKI NEM, ARRA MI IS LŐNI FOGUNK! """
.
És a NER tagok becsináltak, amelyet bizonyít a MAI PLENÁRIS ÜLÉSEN való hűlt helyük!
.

.

.
Nessy
Ez a botcsinálta főkonzul a végén a több évtizede békében élő magyarokat is összeugrasztja! Igaz, itthon is a nemzeti ünnepeket mindenki máshol ünnepli!
kripton
Bocs! A régi WAP-os telefonommal kísérleteztem, és véletlenül sikerült. :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.