Valódi megoldást ígért a valódi, más politikai erők által nem kezelt problémákra a bejegyzés alatt álló Mi Hazánk Mozgalom elnöke a szervezet hétfői budapesti rendezvényén, több száz fős hallgatóság előtt.

Toroczkai szerint valódi problémákra valódi megoldást kínál a Mi Hazánk Mozgalom

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke beszédet mond a bejegyzés alatt álló szervezet rendezvényén a Városligetben 2018. augusztus 20-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Toroczkai László közlése szerint éppúgy kezelik majd a pénzintézetek által sanyargatottak helyzetét, mint a kivándorlás problémáját, az uniós források lehívására létrejött nagybirtokok helyett pedig a tényleges tevékenységet kifejtő magyar gazdákat pártolják.

A gyerekgyilkosok, "megrögzött gonosztevők" esetében ismét bevezetnék a halálbüntetést, nyilvánosságra hoznák az ügynöklistákat, megvonnák a kommunista luxusnyugdíjakat, véget vetnének a voksvásárlásnak és elvennék a szavazati jogot az írni-olvasni nem tudóktól, leállítanák a szerintük felesleges pénzkidobást jelentő cigányügyi programokat.

Céljaik között említette, hogy minden politikai párt legyen köteles a választás előtt világos, egyértelmű programmal fellépni, miniszterelnök-jelöltje pedig nyilvános vitára kiállni.

Ha az Európai Unió nem jól működik, megváltoztatjuk – jelentette ki, hozzátéve, "ha kell, bármilyen tabunak neki fogunk menni", amihez partnereik is vannak európai politikai színtéren.

A mozgalom megalakulása kapcsán Toroczkai kijelentette, "ha lenne egy jó ellenzék, nekünk semmi dolgunk nem lenne", de szerinte ez nem mondható el a magukat 21. századinak nevező pártokról. Kifogásolta: eddig még senki nem mondta el, mi ennek a csoportnak az értékrendje.

Szerinte "ez az ellenzék tolvaj oligarchák, bankházak és külföldi magyarellenes szolgálatok zsebéből lóg ki", és nem magyar Magyarországot, hanem Európai Egyesült Államokat akar.

Mi ehhez az ellenzékhez nem akarunk tartozni – jelentette ki Toroczkai László, aki szerint támogatóik száma több ezerre rúg, a politikai közösséget pedig "nem a vak hatalomvágy, nem az elvtelenség, nem az öncélú pártérdek, hanem csak és kizárólag a haza érdeke mozgatja".

Megemlítette, azért támogattak korábban egyes kormányzati intézkedéseket, mert azokat jónak tartották, nem utolsósorban azért, mert azok némelyikét tőlük vette át a kormányoldal.

Dúró Dóra elnökhelyettes beszédében azt ígérte: tabuk és megfelelési kényszer nélkül politizálnak, olyan problémákat is felvetve, amelyekről más pártok nem szólnak.

(MTI)

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Szerinte "ez az ellenzék tolvaj oligarchák, bankházak és külföldi magyarellenes szolgálatok zsebéből lóg ki"

Valaki megkérdezhetné tőle, hogy ő milyen pénzből játszadozik mozgalmasat meg pártocskát?
Pl. milyen pénzből autókázik havonta 20-22 napot pártügyben, ki fizeti a bérelt Oktaviáját, ki fizeti azt az embert aki a munkájának (amiért a fizetését kapja) 70 százalékát elvégzi helyette (havi 400 eFt)?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@csak úgy...: Én 2014-es választások után tudtam, hogy orbánt demokratikus úton már nem lehet leváltani, s akkor tudtam, hogy a horda utáni romok -20 évet jelent az országnak, ezért a "kölökre" gondolva, elvittem a családot a retekből. 3 hét múlva utolsó közeli családtag, a mama is követ bennünket.
Tehát nem csak a titkosításokon múlik, nem árt gondolkodni. Így páholyból nézhetem ahogyan orbán csányi vágóhídjára küldi a mosolyogva bégető 2,5 milliós nyáját.
csak úgy....
@F_Viktor: Nem dicsekvésnek szánva ,mi 89 ben,közvetlen Nagy Imre temetésén mondott beszéde után csomagoltunk családostól!
F_Viktor
@csak úgy...: Pedig akkor még én is bíztam benne, egészen a székház eladásig.
feco fero
Elmész te a pároddal együtt a náci büdös picsába !
Ha téged nem zavar hogy máris kisajátított átok ami hazánkat engem kurvára és gondolom ezt a másik 9 990 000-et is !
Vonjad te felelősségre a dédszüleid nagy szüleidet meg a szüleidet hogy ilyen idiótát nemzettek!
Elárultad a pártodat mikor szarba volt el meneküldtél a felelősség elől mi a faszt akarsz még a közéletbe nem beszélve arról hogy fel bomlasztottatok Vonaval a jobboldalt mint Gyurcsány a baloldalt !
Ami hazánkat meg ne használd semmilyen őnzo célra azonnal tüntesd el ezt a nevet még az életedből is !
csak úgy....
@F_Viktor: Nem tudom,hogy mi adta nekem a beszédében a végsö "löketet" , Talán,hogy Nagyapám mindíg mondta,hogy kutyábu nem lesz szalonna!?
Clavigo
@Shikari: Nem kéne ennyit jártatni a szádat,,,,kihűl a gyomrod,,bocskoros.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.