Nem lesz jobboldali fordulat, de a Jobbikkal szorosabbra fűzné a viszonyt Orbán Viktor legyőzése érdekében Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke.

A következő kampányban rámegy a migráció témájára az LMP

"Óriási lehetőséget látok az LMP-Jobbik-együttműködésben"

- fogalmazott az ellenzéki politikus az Indexen csütörtökön közzétett interjúban.

Ugyanakkor a jobboldali fordulatra vonatkozó újságírói kérdés kapcsán úgy fogalmazott:

"Nem találhat olyan nyilatkozatot tőlem, hogy én jobboldali lennék. Konzervatív és nemzeti elkötelezettségű vagyok, de nem jobboldali. Az LMP ökopolitikai párt, és az is marad."

A két jövő évi választás közül az LMP társelnöke szerint az önkormányzati választás sokkal nagyobb jelentőségű, mint az európai parlamenti, ugyanis az önkormányzatokban lehet ellensúlyt képezni a jelenlegi kétharmados rezsimmel szemben.

Az EP-választás kapcsán a zöldpárti politikus azt emelte ki: "mindent meg fogok tenni, hogy a migráció kérdéséről és a migrációs válság megoldásáról beszéljünk. Rá akarunk mutatni arra, hogy a kormány csak a saját hatalmát akarja megszilárdítani a migrációról szóló kommunikációval. De a migrációs nyomás hosszú távú megszüntetéséről nem beszélnek."

Keresztes László Lóránt szerint az EP-választási kampányban például arról kéne beszélni: ökopolitikai eszközökkel hogyan lehet csökkenteni a migrációs nyomást.

Az LMP elnöke szerint tisztán láthatóvá kell tenni az igazi politikai törésvonalakat a magyar politikai életben, amelyek nem az ideológiák mentén húzódnak.

A Fidesz például jobboldali konzervatív pártnak akarja mutatni magát, miközben bolsevik elven működő szocialista párt

- jelentette ki. A régi, baloldalinak tartott pártok, mint az MSZP és a DK, gazdasági liberális elveket képviselnek. De ők is belesimulnak a Fidesz által létrehozott Nemzeti Együttműködés Rendszerébe (NER), a Fidesz mindent meg is tesz, hogy megmaradjanak.

A másik oldalon állnak szerinte "a XXI. századi pártok" – Jobbik, az LMP és a Momentum –, amelyek meg akarják haladni a NER-t. Ezeknek a pártoknak kell együttműködniük, és erre az önkormányzati választás óriási lehetőséget ad, mert a városvezetési kérdéseknél az ideológiai viták megkerülhetők.

Elképzelhető, hogy a jövő őszi önkormányzati választásokon tömegével lesznek Jobbik-LMP-s polgármesterek, képviselőjelöltek, és ebbe az együttműködésbe a Momentum is bevonható

- fejtegette az LMP társelnöke.

A legutóbbi választási kampányról szólva a társelnök elmondta: az ellenzék óriási vereségének fő oka, hogy nem tudott igazi alternatívát és erőt mutatni. Túl sokan szavaztak a Fideszre azért, mert nem láttak más lehetőséget. Továbbá a migráció kérdésében markánsabb, egyértelműbb álláspontra lett volna szükség, mert ez fontos szempont volt a választói döntésekben – vélekedett az ellenzéki pártvezető.

Az LMP társelnöke beszélt arról is, hogy alapszabály-módosításokat javasol.

Keresztes László Lóránt Szél Bernadett társelnöki és a frakcióvezetői posztról történő lemondása kapcsán elmondta: elfogadja a döntést, az utódlásról később döntenek, de vállalja a frakcióvezetői posztot, ha megválasztják.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Milyen iranybol? Mert nem hiszem, hogy akar egy falatkat is talalna ezen a leragott csonton a zelempe'...
Inkabb talan a vegtelensegig lerohadt korhazakra kene ramenniuk, ha mar annyira melozni akar...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Milyen iranybol? Mert nem hiszem, hogy akar egy falatkat is talalna ezen a leragott csonton a zelempe'...
Inkabb talan a vegtelensegig lerohadt korhazakra kene ramenniuk, ha mar annyira melozni akar...
wagabund
..."A következő kampányban rámegy a migráció témájára az LMP"...

ez nem százas...csak szólok, hogy itt van ám egy NÉP is...az nem számít?

aszonta egyszer a lemondott miniszterelnök-jelölt, hogy ...hétvégén lemegyünk terepre, és nyomjuk a kampányt...

ez is hasonló..."a következő kampányban"..."rámegy a migráció témájára az LMP"...és addig? mijalófaszt csináltok?
Commenter
@karma1: szerintem fel kellene hagyni a további 2/3-ok szállításával meg az ál-ellenzékiséggel, mert ezekre épp most mennek rá...elmondhatatlanul szánalmas ez a párt schifferestül, ungárostul, schmukostul, sallaistul, szélestül...
karma1
@Commenter: Aki meg bedol nekik, az megerdemli. Kivancsi lennek most a mi Bejlank lelkivilagara, akarhol is van... (Marmint a Bela)
cikicakk55
A rohadt életbe már! Nem nyomatja épp eleget a migráns kérdést és problémát a kormány? Most már az LMP is azt akarja a képünkbe tolni? Mi a francért erőlködnek ? Képtelenek mint párt működni vegyék már észre.Ahányan vannak annyi fele húzódnak.Így nem lehet pártot képviselni. Oszlassák fel magukat,aztán lépjenek át oda ahová akarnak,hisz tök mindegy,mivel egyik ellenzéki párt sem ér semmit. nagy nullák vagytok mind. A Fidesz azt csinál amit akar. Tűritek,hogy a nép egymást birkázza,mikor ti pont azért kapjátok a nép adójából a fizetéseteket,hogy képviseljetek bennünket. Mi a nép sem jogilag,sem politikailag nem vagyunk képzettek a Fidesz elleni tevékenységekre,de az "ellenzék" szót azért értenetek kéne.
kereső
@wagabund:" ez is hasonló..."a következő kampányban"..."rámegy a migráció témájára az LMP"...és addig? mijalófaszt csináltok?" és egyáltalán, mijalófaxt csináltok, azon kivül,hogy beültök a hűs parlamantbe,és felmarkoljátok a zsét/miközben megcsináltátok a mostanság ajnározott potenciális szövetségesetekkel a 2/3-ot orbánnak.
Jó lenne a hamu,meg az elsomfordálás.
karma1
@Commenter: Na ha most meg a valasztasok elott lennenk, kapnal am rendesen az orcadra a Bejlanktol: az nem igaz, hogy az a szent asszony meg az angyalok gyulekezetebol allo lmp a fidesznek intezne 2/3-ot: olyan nincs! Nnnnna...
Commenter
@karma1: 2-5% között mozog a párt jelenleg. Ha végképp le akarja nullázni magát a jobbik akkor bátran fogjanak össze velük, mehet mellé a mszp is. Az, ha egy hozzászóló eltűnik, vagy más (több) néven szól hozzá, az a véleménye meg a lelkivilága megváltozását is jelentheti. itt szél bernadettből egyhamar aligha lesz miniszterelnökasszony, a lmp-ből se lesz kormánypárt.
Commenter
@karma1: olcsón megúszta fidesz a 2/3-ot csupán a ruhatárát kellett lecserélnie közpénzen a "szentasszonynak" meg kellett néhány stylist, fodrász, sminkes a "most mi jövünk" plakátokhoz. Most már szerintem inkább a süllyesztőbe mennek.
karma1
@cikicakk55: Szerintem Te eddig sem szavaztal az lmp-re, ezutan meg plane nem fogsz. Igy lovik magukat tokon, - baromira nem tudom oket sajnalni...
Commenter
@cikicakk55: a migrációt csak a jobbik (és a fidesz) migrációellenessége miatt gondolják erőltetni, ezzel is segítve a két előbbi pártot. Saját tagjuk szerint végstádiumban vannak.Túl hosszú ez az agónia...
tudode
Ami az ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁST illeti, már 2006-ban BESÁRGULT az ország!
.
Hogy ebből a MELLÉKTERMÉKBŐL hogy mászik ki az ország, azt csak a jó ég tudja, hiszen kedves mindannyiuk egy KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN magánhadsereget TEKERGETNEK!
.
www.google.hu/search?q=az+alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+k%C3%B6zjogilag+%C3%A9rv%C3%A9nytelen&oq=Az+&aqs=chrome.4.69i57j69i60l3j69i59l2.8182j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
..
Csak hát ez a ki tudja HÁNYADIK bazi nagy TABU!!
Peller Anikó
A következő kampányra rámegy az elempé. De már az előzőre is ráment a java.
Nessy
Majd megint önállóan mérettetik meg magukat, aztán ismét könnyűnek találtatnak! A fidesz meg jót derül rajtuk!
Qqberci
@Peller Anikó: Ha az volt a java, akkor a többiért se kár...
wagabund
@kereső: így van. Orbán ezekután hátradől, és kér egy kávét.. (az LMP örökre pipa)
Lepényleső
Le a kalappal találékonyságuk előtt,ez aztán a spanyol viasz. Nyugodtan be lehet állni a sorba,
ez jött már amúgy is a divatba.
Peller Anikó
@wagabund: azért ezen finomítsunk, mert akik nem érték fel ésszel mire szerződott az elempé azt kirugdosták (az etikuss bizottság, ugyi). A stiffer vonal meg változatlanul támogatja a 4/3-ot.
pécsi
Percemberek! Sorsuk az MDF-hez hasonlóan a megszünés.De nincs is szükség rájuk. Szél B. teljesen alkalmatlan vezérük végre belátta, hogy "ennyi volt".
Gauntlet
Mire? Már az is a világ legalja volt, hogy emiatt (?) a zemberek a Fideszre szavaztak. A következő Soros lesz ? Mer' csak ez a két programpontja volt a Fidesznek.
babp1982
Na a jobbik is vigyázzon magára mert az LMP a fityma párt leányvállalata úgy jàrnak mint a kisgazdik meg az MDF!
wagabund
@Peller Anikó: finomítani? már eddig is többet beszéltünk ezekről, mint amennyit érdemelnek..
nevemnick
Ezt a ,,bongyorka hajú schlifferovics" vezetésével működő, pártnak nem nevezhető szélhámos bandát el kellene zavarni (az összes többivel együtt) a francba.
feco fero
Igen híg agyú ellenzékiek!
A fideszt csak akkor tudjatok legyőzni ha félre teszitek a megélhetési politikusi és a hatalmi vágyaitokat
Elkezdtek azonnal tanulni Államvezetés és ide kapcsolódó tudnivalokat tanulni a mostani veztetestol stb.
Ezidő alatt pedig a teljes ellenzékkel egy csapatba rendeződni!
Szinten ez idő alatt meg tanulja tok egymást másokat TISZTELNI !!!
A múlttal nem foglalkozni nem hivatkozni ra!!!
Csak a jelen és a jövő számítson egyéni érdekek nélkül!!!
Szerintetek barom vagyok???
egyember
Már ráment. Amikor lényegében az Uralkodó Osztály és Elit alá játszott.
egyember
Apropos: miben is nyilvánult meg LöMöPö ökopolitikája a kampányban?
Peller Anikó
@feco fero: Húha, miért nem alapítasz pár tot. Pontosan ezt kellene tenni.

Nem te vagy a barom, hanem a civakodó, gyurcsányozó ellenzék. Ja és mi vagyunk, akiket baromra meg lehet vezetni, elég egy szál kolbász, a nyuggereknek egy két erzsé betti, nameg egy kis rezsitámogatás hitelből, azt is mi fizetjük.

De sajnos ezek a pártocskák nem alkalmasak az összefogásra, egyrészt szándékosan nem (elempé) vagy butaságból (talán a jobbik nevű rosszabbik) esetleg mindkettő.
Kookas
@Rockxy: ja ahogy lömöpö sincs szerintem.
Jozefina
Megújult választási szövetség???!! fidesz-kdnp-lmp !!!???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.