Megkérte, hogy ne őt hozza fel kormánypárti előadóként a "baloldali diktatúra" ellen, mivel ő sosem politizált.

Szombaton jelentkezett újabb listájával Szakács Árpád, a Magyar Idők publicistája, mert szerinte "baloldali diktatúra" van még mindig a hazai kulturális élet különböző területein. 

Tóth Vera finoman elküldte melegebb éghajlatra a Magyar Idők szerzőjét

Fotó: YouTube/TV2

A szombati írásában a zenei színteret vette górcső alá, ahol arról elmélkedett, hogy bár Tóth Vera 

Magyarország egyik legjobb hangú énekesnője, dalait milliók nézik a videómegosztókon, közösségi oldalát 164 ezren követik,

az állami és közszolgálati Petőfi Rádióban az elmúlt hat évben mindössze 14 alkalommal játszottak le tőle három dalt. Ezzel szemben

a közismerten balliberális 30Y zenekar

81 dalát összesen 3525 alkalommal játszották le ugyanezen rádióban – írtuk korábban a 168 óra cikke nyomán.

A listázásra azonban nem várt helyről érkezett válasz.

Tóth Vera a Facebook-oldalán tett közzé egy levelet, amelyben – miután megköszönte a méltatást Szakácsnak – azt írta, ne vele példálózzon, ha kérheti, mert ő sosem poltizált. Így pedig nem is szeretne "felkerülni egy harci zászlóra".

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Kedves Szakács Árpád!

Örömmel olvastam ma megjelent cikkében, hogy nagyra értékeli énekesi, előadói képességeimet. Előadóművészként éppen ezért dolgozom – hogy utat találjak a közönség szívéhez.

Szeretettel várom tehát bármelyik koncertemen.

Ahogy mindenkit: nemre, korra, világnézetre, politikai- és más típusú irányultságokra való tekintet nélkül.

Egyvalamire azonban megkérném.

Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”.

Én ugyanis sosem politizáltam.

Nem érzem feladatomnak.

Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik.

Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban.

Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban.

Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.

Félre ne értsen: szerintem is van gond a játszási listákkal.

Éppen erről szólt a bejegyzésem, amelyet idézett.

Azt azonban ott sem állítottam, hogy politikai oka lenne dalok nem játszásának.

Inkább szakmai, szemléletbeli, személyes és emberi okok sora lehet a háttérben.

Magam sem tudom az egyetlen, tuti választ a kérdésre.

Örömmel olvasnám pedig!

Jöjjön a koncertekre, szeretettel várjuk önt is és mindenkit!

Köszönettel és üdvözlettel:

Tóth Vera

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sziralisa
A cím már megint túloz: egyáltalán nem küldte el semmiféle éghajlatra, csak írt egy diplomatikus választ. Ennyi volt, és nem több.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
Korrekt, emberi válasz egy állítolagos újságírónak.
Eladott Ország
Azt értettem valamelyest, hogy Esterházyt gyalázni menő, hiszen mindig markánsan foglalt állást közéleti kérdésekben, és mondott kendőzetlen véleményt a regnáló hatalom természetéről. De ezt nem értem. Hogy ki az a barom, aki azt mondta ennek a Szakács Árpád nevű újságírónak, hogy érdemes a könnyűzenében is kioknyomozni a köztudott evidenciákat. Feltételezem, hogy például Rúzsa Magdi – aki szintén nem kapott szerepet az óbégatásban – Tóth Verához hasonló tehetségkutatós múltja ellenére azért tudott sikeres maradni, mert balliberális. Gondolom, ha nem így lenne, akkor az ő neve is szerepelt volna az elnyomott tehetségek listáján. De mindegy is. Valójában teljesen mindegy. Megértem, frusztráló lehet, hogy a halszagú Magyarországot megidéző kiváló nemzeti alkotások nem férnek fel a magyar popzene egyetlen népszerűségi listájára sem, hogy attól, hogy valaki nemzeti és jobboldali és megbízható pártkáder, nem biztos, hogy teltházas koncerteket fog tud adni a tehetségének köszönhetően. De most tényleg Király Viktor, Fluor Tomi, a Wellhello zenéje (és balliberálisnak bélyegzett terrorja!) jelenti a legnagyobb veszélyt a NER-re? FankaDeli meg azért nem tud kibontakozni a Petőfi rádióban, mert az MSZP osztja a lapokat ott is? Ki ellen harcol valójában a Magyar Idők kultúrházmestere? Mármint a józan észen kívül. Mert az elmegyógyintézet-hatást már régen elérte. Sőt. Ahol már a zenészeket is pártpolitikai-ideológiai alapon listázzák, ott az elmegyógyintézet is egy jó helynek tűnik. Kár, hogy Aczél elvtárs ezt nem érhette meg. És legalább ekkora szégyen, hogy Tóth Verát is sikerült lerántani az agyhalállal határos politikai iszapbirkózás eme bűzös mocsarába.
sziralisa
@Edmond Dantes: Ön szerint - szerintem meg nem. Áll, amit írtam. Ennyi.
JAJMÁR
@sziralisa: A diplomatikus az manapság olyan libsis. Amolyan korrekt. Szóval valakik - vagy a nem valakik - szerint sokkal jobb, ha a közbeszéd inkorrekt. Bár az értelmesebbje nyilván pontosan érti emígy, korrekten is, a fősodratú lényeget :)
sziralisa
@JAJMÁR: Egyetértek: a diplomatikus, az olyan libsis...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.