A választási rendszer radikális megváltoztatásának előszele lehet az, hogy Áder János köztársasági elnök Demény Pál demográfusnak adományozta a héten a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet.

Jöhet a gyermekek után járó szavazati jog?

Fotó: Pixabay.com

A népességkutató ugyanis lelkes támogatója annak az elképzelésnek, amely a kiskorúaknak szavazati jogot biztosítana – mutatott rá e heti cikkében a HVG.

Az ötlet természetesen nem azt jelenti, hogy akár óvodások is az urnákhoz vonulhatnának, a 18 év alatti gyermekek helyett a szüleik voksolnának. A Fidesz már ellenzékben felvetette a gyermekvállalás effajta ösztönzését, ahogy 2011-ben is, ám még párton belül sem támogatták sokan az elképzelést, noha még nemzeti konzultációt is tartottak a kérdésről.

Lövétei István alkotmányjogász elvben elfogadhatónak tartaná, ha egy család szavazatának száma a kiskorú gyermekek számával arányosan nőne.

A kérdés ebben az esetben az, hogy melyik társadalmi csoportot szeretné a kormány megerősíteni. Az ötletnek köszönhetően a sokgyermekesek hangja hangosabb lenne a politikában. Amennyiben törvény születne az elképzelésből, az valószínűleg a kormánypártoknak kedvezne, hiszen a több gyermekkel rendelkező alsó középosztály körében vidéken kimondottan népszerűek jelenleg – magyarázta a Blikknek a szakértő. Hozzátette: Ha az a cél, hogy sok gyermek szülessen, akkor ez egy racionális ötletnek tekinthető.

Demény Pál úgy véli, a legjobb megoldás az lenne, ha egy hagyományos családban a fiúk nevében az apa, a lányok nevében az anya szavazna. Szakmai berkekben számos tanulmány született már a kiskorúak választójogával kapcsolatban. A Parlamenti Szemle című folyóiratban tavaly arra a következtetésre jutottak, hogy több mint 1 millió fő adhatna le egynél több szavazatot Magyarországon a családi választójog bevezetése esetén.

Ez az ötlet alapjaiban forgatná fel a jelenlegi rendszert, amit a polgárok és a politikusok egyaránt megszoktak már. A szavazati jog ilyen formában történő, totális kiterjesztése „generációs harcokhoz” vezetne a forráselosztás miatt, hiszen a politikai értelemben kifejezetten aktív nyugdíjasok befolyása csökkenne a gyermektelen felnőttekével együtt a sokgyermekes családok javára – mondta el a Blikknek Kiszelly Zoltán politológus.

Ennyi családot érintene

Egy 2011-ben készült felmérés szerint így alakult a gyermekes családok száma Magyarországon.

1 gyermek: 615 ezer család

2 gyermek: 450 ezer család

3 gyermek: 131 ezer család

4 vagy több gyermek: 44 ezer család

Végzettség vagy életkor

Több párt is változtatna a jelenlegi rendszeren: az LMP tavaly Alaptörvény-módosítást nyújtott be annak érdekében, hogy 16 éves kortól lehessen szavazni. A Jobbik szintén 2017-ben pedig arról beszélt, hogy alapfokú iskolai végzettséghez kellene kötni a választójogot.

(Blikk.hu)

77 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Szavazhassanak az elhunyt nyugdijasok is.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@SystemError: Ön nyert egy hangszórót! :)
SystemError
@csak úgy...: Nem biztos, mert ha Shikáká egyben Durbincs is, akkor sokkal "betegebb" a helyzet abban, hogy mik lehetnek a háttérben...:)
SystemError
@csak úgy...: Ez azért jobban passzol hangulatban, hogy hogyan kéne ehhez hozzáállni : www.youtube.com/watch?v=Ui-6bTIAXgE
csak úgy....
@SystemError: Nem csípem ez a zenei stílust, persze jól beszélnek a fiúk!

www.youtube.com/watch?v=s9lcwk5s3Iw

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.