50 millió forint óvadék ellenében a Szegedi Járásbíróság megszüntetné Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, és négy hónapra bűnügyi felügyeletét rendelné el a lakóhelye szerinti ingatlanra.

50 millióért kiengedhetik Czeglédy Csabát

Fotó: MTI

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásban a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított és védője által előterjesztett, óvadék letétbe helyezési kérelem tárgyában hozott döntést, mely szerint 50 millió forint letétele esetére a gyanúsított előzetes letartóztatását megszünteti, és 4 hónapi időtartamra bűnügyi felügyeletét rendeli el a gyanúsított lakóhelye szerinti ingatlanra.

A Csongrád Megyei Főügyészség a bíróság végzésével szemben fellebbezést jelentett be, annak megváltoztatása, és az óvadék letétbe helyezésére irányuló kérelem elutasítása érdekében. A főügyészség álláspontja szerint a gyanú tárgyát képező bűncselekmény jellege, bűnszervezetben történő elkövetése, a gyanúsítottak egymáshoz való viszonya, valamint dr. Czeglédy Csaba büntetőeljárás során tanúsított magatartására figyelemmel enyhébb bírói engedélyes kényszerintézkedéssel sem a bűnismétlés veszélye, sem pedig az eljárás meghiúsításának a veszélye nem küszöbölhető ki.

(24.hu)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ha részegen halálra gázol egy családot, szabadlábon védekezhet, max. lakhely elhagyási tilalom.Ellenzéki? Ítélet nélkül életfogytig!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Ha részegen halálra gázol egy családot, szabadlábon védekezhet, max. lakhely elhagyási tilalom.Ellenzéki? Ítélet nélkül életfogytig!
kereső
@Yoda69: a célt már elérték.Czeglédy már nem önkormányzati képviselő, nem láthat bele továbbiakban Szombathely és a hende család! ügyeibe.
wagabund
..."50 millióért kiengedhetik Czeglédy Csabát"...

csak ötven milla? akkor ő nem is fontos ember, mondhatni jelentéktelen...

-Szia Tamás! téged mennyiért engedtek ki?
-szia...kétszáz milla...ingyé vót...
-basszameg, én csak ötven millát érek?
-hááát...ezekszerint...szólj, hogy te is kétszázat szeretnél fizetni..akkor leszel valaki...
Lepényleső
Valahogy nagyon benn akarják tartani,másképp ha nem megy,erre az esetre törvényt módosítani?
kisrigó
Színjáték az egész, játszanak vele, mint macska az egérrel. Bizonyára eldöntötték már magasabb szinten, hogy legyen tovább. Tönkreteszik egzisztenciálisan, anyagilag, aztán majd idővel dönt a bíróság, miután meghozta az (i)gazságszolgáltatás a rászabott törvényt, hogy "bocsi!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.