Az emléknap eléggé közel esik a magyar holokauszt első állomásának, a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás dátumához.

Szeptember első vasárnapján ökumenikus istentisztelettel, fotókiállítással, tudományos konferenciával és koszorúzással emlékezik meg Kenderes önkormányzata a Horthy Miklós Emlékére Alapítvánnyal karöltve az egykori kormányzóról – olvasható az Index cikkében.

Kormánypárti potentátok emlékeznek a hétvégén Horthyra Kenderesen

Fotó: wikipedia Közkincs

Az emléknapon a lap szerint 

- Pádár Lászlóné fideszes polgármester mond köszöntőt;

- Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója előadást tart. (Mint ismert, 2014-ben ő nevezte "idegenrendészeti eljárásnak" a Magyarországról 1941. augusztus 27-28-án Kamenec-Podolszkijba deportált 18 ezer zsidó elleni fellépést, mely legtöbbjük halálához vezetett a németek által megszállt ukrán területeken.)

- emlékező beszédet tart Kovács sándor fideszes országgyűlési képviselő.

Horthy Miklós a történelemtudományban széleskörűen egyező megítélés alá esik: autoriter hajlamú, ám gyengekezű országvezető volt, aki kormányzóként egyik felelőse Magyarország második világháborús emberveszteségének – valamint a magyar holokausztnak.

Mindezek ellenére – emlékeztet a lap – a Fidesz-kormány az utóbbi években rendre mint erős vezetőt említette, a háborús években betöltött szerepét igyekezett kisebbíteni, ezt még az alaptörvénybe is beleírta, hogy a német megszállás után a magyar állam nem volt felelős a magyar zsidóság helyzetéért. 

Orbán Viktor tavaly azt állította Horthyról, hogy 

kivételes államférfiként szolgálta a nemzetet.

Idén már izraeli látogatásán arról beszélt, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, noha egyes kormányzati plakátkampányok olyan toposzokat használtak (a nevető zsidó, mint plakátelem), amely a harmincas évek Németországában tűntek fel többek közt.

Az Index megkereste a Fideszt és a kormányt, hogy mit szólnak a kormánypárti poltikusok részvételéhez – egyelőre nem kaptak választ.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Már le sem tudják tagadni, nem is akarják, hogy a Horthy rendszere a példakép.
Pedig nincs mivel dicsekedni. Még akkor sem, ha a "hóbagoly" mondja!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kripton
@CsipkeRózsa: Akkor olvasgasd!
Te ne csinálj nekem programot! Nem vagy a tanító nénim! Egy nagy, és szagos lófüttyöt fogok egy fél könyvtárnyi anyagot elolvasni. Ha van mondanivalód, azt írd meg, arra válaszolok. De linkekkel csak a vitázó véleményének támogatása, helyességének igazolása vonatkozásában törődök.
CsipkeRózsa
@kripton: Nem kell felháborodnod, csak három cikkről van szó, még csak azt se mondtam, hogy olvasd el, felajánlottam. Nem volna baj, ha mást is olvasnál, mint a szélsőséges Horthy-védő cikkeket, könyveket.
kripton
Nem háborodtam fel, csak jeleztem hogy linkek küldözgetése nem vita. Fölényeskedő, kioktató dolog.
Nem volna baj, ha mást is olvasnál, mint a szélsőséges Horthy-gyalázó cikkeket, könyveket.
kripton
@CsipkeRózsa: Tegnap óta volt időm ovasni.

Karsait leszarom, a véleményét hazug mocskolódásnak tartom. Aki úgy ír a vele ellentétes véleményre jutó történészekről ahogy ő teszi, az számomra nem történész hanem egy silány propagandista.

"Schmidt Mária évek óta hazudozza azt, hogy Horthy semmit sem tudott 1944. július 2-ig, az Auschwitz-jegyzőkönyvből tudta meg, hogy mi történik a zsidókkal. ” – fogalmazott Karsai. "Schmidt Mária tudja, hogy hazudik, Orbán Viktort pedig – na mentsük föl – megtéveszti az, hogy egy rossz történészt […], egy gerinctelen embert választott történész-főtanácsadójának” – zárta gondolatait Karsai László.

Szerintem pedig Karsai nem történész, és ő gerinctelen ember, származása miatti elfogultsága pedig nyilvánvaló.

Pár "gyöngyszem" a könyvéből:

"Számításaim szerint...
Az én becslésem szerint...
Egyes becslések szerint két-háromezer, az én becslésem szerint nyolc-tízezer embert gyilkoltak meg ilyen módon Budapesten...
Az az érzésem, de ezt bizonyítani nem tudom, mert ezzel kapcsolatosan nem találtam dokumentációt, miszerint azt gondolta... (!!!???)
Én azonban azt gyanítom..."

Ilyen, és ezekhez hasonló, másod-harmad kézből hallott elmondáskra alapozott "következtetésekkel", "gyanításokkal", "becslésekkel", "számításokkal", "vélelmezésekkel", "ÉRZÉSEKKEL"(!!!), gondol "cáfolni" addigi szakirodalmi állításokat. És történésznek tartja magát! :-) Ez az ember beteg.

Róla ennyit.
kripton
@CsipkeRózsa: "Nézzük a hátteret az előzményeket! Az angolszász szövetségesek és a Szovjetunió többször és egyértelműen leszögezte, hogy a háborús bűnösöket, rangra, állami hivatalra való tekintet nélkül meg fogják büntetni."

Tehát Ők!!! Nem pedig hirtelenjében összegründolt népbíróságok, nem a törzsi tanács, nem az MLSZ fegyelmi bizottsága, hanem ŐK MAGUK! De nem tették, pedig Nürnbergben ott volt az orruk előtt, beszéltek is hozzá, válaszolt is nekik. Ergo: nem tartották háborús bűnösnek. Bűnössége esetén az eljárás pedig az lett volna, ami a valóban bűnösök esetében a tényleges eljárás volt. Őrizetbe vétel, vádemelés és bíróság elé állítás, vagy kiadatás. Nem pedig hagyni elsétálni.

De rendben! A háborús bűnösöket meg kell büntetni. De kik a háborús bűnösök? Vö: Mindenki ártatlan, amíg bíróság ki nem mondja a bűnösségét. De MILYEN TÖRVÉNY ALAPJÁN??? Mert hogy ilyen törvény az adott időben még NEM VOLT!!!

"Maga az alapgondolat már megjelenik az I. Világháborút lezáró Versailles-i Békeszerződésben, amely már kimondja, hogy az agresszióért, a háború bevett szabályainak megsértéséért, a "nemzetközi erkölcs és a szerződések szentségének megsértéséért" indokolt a személyi felelősségre vonás."

Jó! De mik a háború bevett szabályai? (Sehol nem volt abban az időben szabályozva) Nemzetközi erkölcs??? Az meg mi??? Egyrész olyan nincs, (ami az egyik országban erkölcsteken, az egy másikban nem az, és fordítva), de ha volna is, az erkölcs megsértéséért csak morálisan lehet valakit elaítélni, büntetőjogilag nem!

"A II. Világháború alatt a szövetségesek ismételten leszögezték, hogy minden háborús-népellenes bűntett ellen fellépnek..."

Minden népellenes bűn ellen fellépnek... Igen?
tehát, fegyvertelen városi lakosok, többnyire nők, öregek, gyerekek tízezreinek elevenen történő megsütése - Hamburg, Frankfurt, Drezda - kísérleti egérnek használt százezernyi civil leölése, megnyomorítása - Hiroshima, Nagasaki - nem népellenes bűn.
Érdekes!

Az jog tehát nem...
kripton
@kripton: Az jog tehát nem egyéb, mint puszta erő. Az akaratunk másokra történő rákényszerítésének képessége. A jog által meghatározptt igazságot tehát a háborúk kinenetele, azt pedig a fegyverek ereje határozza meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.