Orbán Viktor és Matteo Salvini találkozóját úgy reklámozta be a fideszes sajtó, mintha két alapvetően egyetértő politikus szövetségkötésére vártunk volna. És ez részben igaz, Orbán és Salvini valóban egyetértenek bizonyos dolgokban, bár a közös pont leginkább az, hogy ne jöjjenek barna és fekete emberek Európába. Azt, hogy ezt hogyan szeretnék megoldani, egészen máshogy látják. Ez pedig az országaik területi fekvéséből is fakad. Olaszország annyira frontország, amennyire csak lehet. A spanyolokkal és görögökkel együtt viszi el a jelenlegi európai illegális bevándorlás nagy részét. Ez azért is van így, mert jelenleg leginkább Afrikából jönnek bevándorlók Európába, Líbián és Tunézián keresztül. Ők értelemszerűen a Földközi-tengeren közelítik meg a kontinenst. Magyarország ezzel szemben valóban útvonala volt a menekülteknek a válság csúcspontján, de már nem az. A magyar határok lezárásával Orbán elérte, hogy az útvonalak másfele menjenek, Magyarországot ugyanis könnyedén ki lehet kerülni,

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@tulipan: En csak azzal a reszevel nem ertek egyet, hogy a Sargentini jelentes NEM mondhatja meg, hogy X Y-t bortonbe kell zarni, mert annyi bune van. Ez mely beavatkozas lenne a magyar belugyekbe - nekik erre nincs jogosultsaguk.
Kepzeld magad Sargentini es a munkatarsai helyebe: ok csak osszegyujtottek a tenyeket, valoszinu a megoldasra is javaslatot tesznek, hogy ugyeszi vizsgalat induljon a kormany tagjai ellen - mint ahogy tette ezt az OLAF jelentes is az Elios jelentesben tiborczcal kapcsolatban - de nezd meg, mirol kell velemenyt mondania Sargentininek? Egy olyan orszagrol beszel, ahol a birkak megvalasztottak mar 4-szer ezt a naci sejthalmazt. Hogy mondhatna pont csak orban ellen valami dehonesztalot? Hisz KIVULROL ugy latszik, hogy a magyarok onkent es dalolva valasztottak meg maguknak, tehat nekik ezt a temat maskepp kell megkozeliteni.
A jobbikos kepviselo kizarolag abban teved, hogy Sargentini Magyarorszagot akarna' megbuntetni. Tobb helyen iss leirta, hogy erdeklodik a kulturank irant, olvassa az irodalmunkat, koveti az esemenyeket, - egyaltalan: szereti a magyarokat, tehat o nem ellenuk hozna intezkedeseket, hanem csak a fidesz ellen. A fidesznek van szuk 2.5 millio tamogatoja osszesen a hataron kivuli "halas" nepseggel egyutt, ezeknek erdeke az EPP-hez tartozni, bar kozuluk a tulnyomo resze nem kap semmifele juttatast vagy mas anyagi elonyt sem a fidesztol, egyszeruen csak egy megvezetett egybites szavazo.
Az eddigi osszes bejovo penz felett kizarolag a fidesz diszponalt 2010 ota - amiota a legtobb tamogatas jott az orszagba -, es annak legalabb a 85 %-at a sajat oligarchainak, stromanjainak a zsebebe tomte, nem a csoro magyar problemajat oldotta meg belole.
A csoro, melyszegeny magyar, kozmunkan vagy minimalis nyugdijon tengodo embernek eddig se jutott, es amig orban lesz a kormanyon, addig se fog jutni.
Azert ne felejtsd el, hogy KIZAROLAG Gyurcsany morgott (es nem szavazta meg ) a kepviseloi fizuemelest, es a Jobbik is elvezi a magasabb fizetest,...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ibn Said
@tulipan: "Az emberi fajon belül az európai osztályozási rendszer szerint négy földrajzi nagyrasszt különböztetnek meg: ausztraloid, negrid, mongoloid, és europid "

Tehát az arabok (is) az europid rasszhoz tartoznak azaz fehérek!
Pálinkás Pál
@ibn Said: No akkor ugorj neki mégegyszer annak az embertípusoknak!!!a folytatást miért nem idézted?? meg a másik...vaslogikád szerint,az arabok miért is az európai rasszhoz tartoznak,és nem a niggerhez???
kereső
@ibn Said: nagyon fontos ez a Vekerdy cikk!,az ÉS igazán olvashatóvá tehetné ingyen.
ibn Said
@Pálinkás Pál: "A nagyrassz a biológiai értelemben véve egységes emberi faj (Homo sapiens) egyetlen és egységes alfaja (H. s. sapiens) populációinak osztályozása örökletes, többnyire földrajzi meghatározottságú csoportokra. Elsősorban biológiai, illetve antropológiai fogalom. Ezen csoportok jellemzői összefüggéseket mutatnak a külső megjelenéssel, etnikai csoportokhoz tartozással és/vagy egy adott társadalomban a csoport szocio-gazdasági helyzetével kapcsolatban. Korábban a rasszal rokonértelemben – illetve etnicitás és nemzeti hovatartozás értelemben is – használt faj szó használata történelmi és politikai okokból sem ajánlott, de biológiailag sem érvényes fogalom. Genetikai szempontból a nagyrasszok közötti és az azokon belüli különbség nagyon csekély: a legnagyobb különbség 0,176%, ez alig 11%-a az ember és a csimpánz genetikai állománya közötti 1,6%-os relatív különbségnek."

Nem én találtam ki, nem az én "vaslogikám", ime a folytatás...
Pálinkás Pál
@ibn Said: No ne már..csak nem elismeritek hogy van genetikai különbség is??? De ha ennyire értesz hozzá,akkor idelinkelheted a szellemi képességekre vonatkozó genetikai adatokat..mert abban is van különbség,bár ez számotokra a vörös posztó,amiről nem szabad beszélni!!!Ergo...ha különbséget teszünk ember és ember között,akkor miért is rasszistáztok,holott tudományosan bizonyítható az eltérés!!! Nem véletlen hogy egy csepp nyálból azonnal meg lehet állapítani a delikvens fajtáját...szar dolog a genetika,igaz???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.