Több tanú is azt állítja, szóltak a buszvezetőnek, de ő csak azért sem segített a mozgássérült utasnak.

Hiába kérték, nem segített a BKK sofőre a kerekesszékes utasnak
Fotó: Pixabay

A hvg.hu információi szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által üzemeltetett 30-as busz sofőrje egy mozgássérült társaság és több utas kérésére sem engedte le a kerekesszékes utasok felszállására szolgáló rámpát.

A kerekesszékes Ica elmondása szerint négyfős társaságával majdnem lekéste az éjszaka járatot, és míg a busz után siettek, 2-3 percet várnia kellett rájuk a sofőrnek. Bár a buszvezető szájhúzogatva megvárta őket, a társaságban lévő két kerekesszékes felszállását már nem szerette volna azzal megkönnyíteni, hogy kinyitja az e célra felszerelt rámpát, leszálláskor pedig túl messze állt meg a padkától.

Többszöri kérésre sem méltóztatott kinyitni a rámpát, pedig nem csak mi, hanem több másik utas is figyelmeztette, ő pedig kiskirályként terpeszkedett a vezetőfülkében, meg sem mozdult. Így végül a testvéremnek két másik utas segítségével – akiknek ezúton köszönjük a segítséget – kellett leküzdenie a padka és a lépcső közti távolságot

- mesélte a mozgássérült nő.

A BKK a lap megkeresésére annyit reagált, hogy tudomásuk szerint a társaság sem felszálláskor, sem leszálláskor nem jelzett a járművezető felé segítségkérési igényt. Egyébként a sofőrnek kötelessége kinyitni a rámpát.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Ez orbanisztan. Lakoi szepen lassan elhulyulnek, vagy lemennek bunkoba a vegletekig.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyuri Géderről
@Shikari: A magyarországi vállasztásról az alábbi a véleményem.
A választók három csoportra oszthatók:
1, jobboldali törvényes joggal bíró állampolgárok
2, ellenzéki,- bal és jobboldali - törvényes joggal bíró állampolgárok
3, hazaárulók által támogatott és utaztatott megfizetett migráncs (idegen állampolgárok) szavazógépek, ez a fideszkdmp kétharmada.
Borsodi
Elfásult nemtörődöm emberek gyűlölettel a lelkükben,kiszolgáltatottan élnek, .egy olyan országban ahol egymás ellen uszítják, az embereket,félelemben tartva a politikusok által..Közben ők nyugodtan harácsolhatnak senkinek nem tűnik fel ki is ennek a mérhetetlen gyűlöletnek a valódi okozója? Csak mi tudnánk ezen változtatni amíg lehet.
magyarbakancs
@Shikari: Rokkantakról rokinak nevezni ez önmagában minősíthetetlen.
Butaságot meg ne írogassál főleg ha nem vagy érintett.Mert nem keresztény emberhez méltö a megnyilatkozásod.
Az élet hozhat téged is ilyen helyzetbe.
Szeretnéd ha veled ,és rólad is ilyen véleménnyel lennének.
?
Nem gondolom én balga jószág.
Nem tudom hány éves vagy ,de ez még egy óvodás szintjén is alul van ahogy te vélekedel a rokkant emberöl.
Én mikkor balesettett szenvedtem éppen életet mentettem.
Úgy hogy több tiszteletet ha lehetne.
4 évig karistoltam tolókocsiba.
Fel álltam és végzem a dolgom.
magyarbakancs
@Katalina62: aki mindennap harcol az tudja mi az élet..
Tiszteletem a kitartásodért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.