Múlt héten volt a sajtó elől eltitkolt tárgyalása Hernádi Zsoltnak, a MOL vezetőjének, akit a horvátok szeretnének nagyon kikérni, hogy leültethessék. Hernádit a hírek szerint rendőrök kísérték a tárgyalásra.

Augusztus 23-án tartott tárgyalást a Fővárosi Törvényszék Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának kiadatása ügyében, akit a horvátok szeretnének kikérni már egy ideje, hogy aztán Horvátországban korrupciós ügyben elítélhessék.

Egy rövid időre őrizetbe vették Hernádi Zsolt MOL-vezért

Fotó, címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

A törvényszék azonban nem adta Hernádit, megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását, mert szerintük "fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása".

"A másik ok az – közölték –, hogy a Fővárosi Törvényszék 2014. május 26-án – az elfogatóparancsban szereplő tényállás alapján – már hirdetett ítéletet ellene egy nemzetközi kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult eljárásban, és megszüntette a "H. Zs. elleni" eljárást" – olvasható korábbi cikkünkben.

A tárgyalásról a sajtót előzetesen nem értesítette a törvényszék (noha általában mindegyik törvényszék küld ki előre tárgyalási jegyzéket), csak egy szűkszavú közleményt adtak ki a tárgyalás elindulása után.

Az RTL Klub Híradója úgy értesült a Fővárosi Törvényszéktől, hogy Hernádi Zsoltot rövid időre őrizetbe vette a rendőrség. A vezérigazgatót rendőrök kísérték a bíróságra, ám ezt a sajtó nem tudta megmutatni, mivel nem tudott magáról a tárgyalásról.Arról csak annak kezdete után 6 perccel kaptak értesítést, de a szövegben Hernádinak sem a teljes neve, sem pedig a monogramja nem szerepelt. 

A Fővárosi Törvényszék azt állította az RTL Klubnak, hogy nem állt szándékukban hátráltatni a sajtót, ők az ilyenkor bevett eljárást követték.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Jaj hát elnézést Hernádi úr. Nem is tudjuk hogyan közölni önnel, hogy sajnos 3 percre vegye fel ezt a bilincset. Ugyan nemzetközi elfogatóparancs van ön ellen egy teljesen egyértelmű ügyben, ahol igazából a fidesz maffia kenőpénzhálózatát védi, de ne haragudjon! Ugye nem rúgnak, ha a kameráben látszani fog a bilincs?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
"Csak rövid idő volt,,de akkor is jó volt "..:) :) :)
Zeta
Megis mióta szokás egy bírósági ügyben önkényesen kijelölni egy másik államban bíróságot , hogy ítéletet mondjon az adott ügyről?
Zeta
@Eladott Ország: Orbán INA szakadtáig dolgozik, hogy ne legyen bukta! Mert ez nem Hernádiról szól!
Ez a kormány egész tisztességtelen eddigi munkáját mutatná be.
A nagynyílvánosság előtt, a Világnak!
Azért az már kihatással lenne az egész gazdaságra.
papa.49
@volvós: Éppen ezért nem adják ki, mert bevallaná, ki is a gazda !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.