Nem várt helyről jött a betörés: egy szomszédos építkezésről másztak át a melósok, hogy ellopjanak pár ékszert.

Melósok másztak be a szomszéd ablakán, kilopták az ékszereket

A rendőrök fél órán belül elfogták azt a betörőpárost, akik egy terézvárosi lakásba a tetőablakon keresztül másztak be – közölte a rendőrség honlapja. Azt írják, még pénteken 14 óra 20 perckor hívta fel egy terézvárosi társasház lakója őket, hogy

lakásában betörők lehetnek, mert az egyik szobából pakolás zajára lett figyelmes.

A bejelentést követően a járőrök öt perc alatt a helyszínre érkeztek, azonban addigra a betörők elmenekültek a lakás egyik tetőablakán keresztül a megszerzett ékszerekkel és egy mobiltelefonnal együtt.

A rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy az egyik szomszédos épület tetején két férfi végzett aznap felújítási munkálatokat, akik a tetőn keresztül jutottak be a sértett lakásába.

A járőrök fél órán belül azonosították a 32 éves S. Egont és társát a 26 éves B. Ádámot, akiket 14 óra 50 perckor a helyszín közelében elfogtak, majd a felújítás alatt álló épület tetőrészében megtalálták az ellopott, elrejtett értékeket.

Melósok másztak be a szomszéd ablakán, kilopták az ékszereket

A nyomozók S. Egont és B. Ádámot lopás vétség miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásukra.

(police.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.