Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilika előtti téren mutatott be tanévkezdő szentmisét több ezer katolikus iskolában tanuló diáknak hétfő este.

"A világ Isten alkotása" – Tanévkezdő szentmisét tartott Erdő Péter
Fotó: Mohai Balázs/MTI

A bíboros homíliájában kiemelte:

az a kultúra, amelyet a katolikus iskolák átadnak diákjaiknak, megmutatja, hogy a világ nem a véletlen szüleménye, hanem Isten alkotása, és az emberi életnek "értéke, érelme, célja van".

Az iskola elsődleges feladata, hogy "kultúrát közvetítsen", hogy "megmagyarázza, értelmes, kerek egészként rendezze be körülöttünk a világot".

Erdő Péter a szentmise végén átadta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újonnan, illetve újra kinevezett intézményvezetőinek megbízólevelét.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára az MTI-nek kiemelte: éppen hetven évvel ezelőtt záratta be a kommunista hatalom az egyházi iskolák többségét, mindössze nyolc iskola működését engedélyezve. Ezért is nagy öröm, hogy idén szeptemberben 210 ezer gyerek kezdi el felekezeti iskolákban a tanévet, közülük több mint 120 ezer katolikus iskolában – mondta.

Az államtitkár fontosnak nevezte az érték alapú nevelést, amely a magyar nemzet évezredes keresztény gyökereit erősíti, és amely szerinte azoknak a szülőknek is fontos, akik nem gyakorló hívők.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyházi és állami iskolák között nincs rivalizálás, hiszen a pedagógusok célja minden intézményben az, hogy nemzetét szerető, családban élő, és a közösségükért felelősséget vállaló fiatalokat neveljenek.

A szervező Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága tájékoztatása szerint a rendezvényen tíz egyházi intézményfenntartó harminc oktatási, nevelési intézményének ötezer diákja, oktatója vett részt.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mintha ezt már 1218-ban is hallottam volna. Csal nem ettől a Rengetegbácsitól. Az biztos egy másik erdőből való volt.
Erre tartottunk és ide jutottunk. Az inkvizíció mikor lesz tantárgy? Katolikus pribékképzés? Esetleg a máglya szakszerű megrakása vagy a spanyolcsizma tökéletes használata, mint tantárgy?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
,,az a kultúra, amelyet a katolikus iskolák átadnak diákjaiknak, megmutatja, hogy a világ nem a véletlen szüleménye, hanem Isten alkotása, és az emberi életnek "értéke, érelme, célja van"

Na, ehhez nem kell katolikus iskola. A hit egy szép dolog és mindenkinek magánügye. DE! Isten létezése nem bizonyított, sőt. Amit elnéz a papoknak, az pont az ellenkezőjét bizonyítja.
Peller Anikó
@Aki Én: aztán miféle bizonyítékot szeretnél? Hiszen a Mari néni már látta őt (de az nem az volt).

És egyáltalán, melyik isten ami van az ezerből? Vagy melyik nincs? Na jó, egy sincs, de az állatkertje az jó nagy. Legalábbis azt hiszem. Ha látom. De ebben nem vagyok biztos.

Ez a hit buziság hihetetlen primitívségben tartja az embereket, pórázon ha lehet. Ezért kell nálunk is a papokat támogatni, minél kevesebb értelmes ember anál jobb.

Bocs, roszab.
Jozefina
Istenem csak ezt az embert, mint a Magyar Katolikus Egyház fejét??? Hát!!!??
Eladott Ország
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa” – prédikálta a pap a szentmisén az uradalmi cseléd és szolga híveinek, és ők hitték, hogy a haláluk után végre ők is elégtételt nyernek a megaláztatásukért Istentől a Mennyországban. Olyan világ volt az akkortájt, amelyben voltak előjogokat élvező bárók és grófok, és az ő teljesen jogfosztott cselédeik. Nem volt semmilyen szociális háló, családi pótlék és nyugdíj sem. Egy szoba-konyhás, zsúptetős, földpadlós vályoglakásokban lakott olykor három generáció is, emberhez méltatlan körülmények között. Bizony nem túlzok, ha azt állítom, hogy a gróf úr állatainak istállója egy wellness-lakosztály volt az ő lakásukhoz képest. Az uradalmi szolga és cseléd, amíg bírt, dolgozott, ám ha már elhagyta az ereje, mert lebetegedett, vagy megöregedett, a jussáért cserébe többnyire a legkisebb fiúgyerek kötelessége volt a szüleiről gondoskodni, s őket életük végéig eltartani. Az uraság egész nap dorbézolt és mulatott, míg a cselédeik a birtokain reggeltől napestig keményen dolgoztak . Olykor csak egy karéj kenyérért és egy köcsög aludttejért siratta a cseléd a másét. Abból a világból való az a mondás, hogy cseléd volt az apád, fiam, hát cseléd leszel te is! A vallásosabb lelkületű cselédlányok persze beállhattak Jézus jegyesének egy szerzetesrendbe apácának, de aki közülük férjhez ment, azt az uraság többnyire mindig „kistafírungozta”. Ez azt jelentette, hogy régen a házasulandó leánynak, amire egy háztartásában szüksége volt – ágyneműt, törülközőt, ruhát, fehérneműt, satöbbit – azt vinnie kellett a férje házába. De tény, hogy a cseléd nőszemélyek legfőbb kötelessége az volt, hogy sok cselédgyermeket szüljenek. Lehetőleg fiúkat, akik aztán felnőve majd keményen tudnak dolgozni az uraságnak. Nos ilyen volt anno az a bizonyos régi vágású kereszténydemokrácia, amelyről a mi Orbán vezérünk álmodozik. Szép új urambátyám-cselédvilág vár ránk! Erre szavaztunk, s ezt érdemeljük. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Eladott Ország
@human: szeptember 3 ., 22:10; img.444.hu/ErdoTarsoly.jpg
Erdő Péter és a quaestor vezér Tarsoly Csabával jóízűen koccintanak egyet egy pohár vörösborra a Jézus kereszt alatt. Ők már haláluk előtt elégtételt nyernek a mennyországban.
tulipan
Ez az ingyenélő, Ájtatos Manó pechjére, elkésett néhány évszázadot a BUTASÁGAIVAL!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.