Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfővel tárgyalt kedden Orbán Viktor miniszterelnök Biskekben, aki a találkozón kijelentette: személyes kiváltságnak érzi, hogy ő lehet az első magyar kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz a közép-ázsiai országban.

Sajtótájékoztatón nyilatkozva kiemelte: ez nagy felelősséget jelent, de a két állam kapcsolatának most az érzelmi és a gazdasági alapjai is jók.

Magyarország egy tízmilliós ország, amely fejlődni akar, de meg akarja őrizni szuverenitását, és ez hasonlóságot mutat az önök népével

- fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán szerint Magyarország hasonlatosságot mutat Kirgizisztánnal

Orbán Viktor miniszterelnök (b) hivatalos tárgyalása Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnökkel Csolpon-Atában 2018. szeptember 4-én

Fotó, címlapi kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Európában úgy tekintenek Magyarországra, mint a legnyugatibb keleti népre – hangsúlyozta. A miniszterelnök emlékeztetett: ezt korábban sértésnek szánták, de Magyarország mindig is büszke volt arra, hogy őrzi származásának hagyományait.

Nyugaton élni jó, az egy sikeres része a világnak – szögezte le.

Magyarország is egy sikeres ország, de ennek következménye van, hogy mégiscsak idegenek vesznek minket körül, és rokontalanok vagyunk. Ezért Magyarországban erős a szándék, hogy a kulturális, szellemi és földrajzi gyökereit ápolja. Ez a helyzet is indokolja, hogy a magyarok miért olyan kényesen érzékenyek a függetlenségükre és a szuverenitásukra

- mondta Orbán Viktor.

A kirgiz államfő a magyar miniszterelnökkel közös nyilatkozat aláírása után arról beszélt: Kirgizisztán huszonhat éve áll diplomáciai kapcsolatban Magyarországgal, amely során a magyarok mindig megbízható partnernek bizonyultak. Hozzátette: Kirgizisztán minden nemzetközi fórumon kész támogatni a magyar törekvéseket.

A két politikus a Magyarország és Kirgizisztán közötti gazdasági, turisztikai, tudományos és kulturális együttműködés erősítéséről tárgyalt egymással.

A találkozón a két állam turisztikai megállapodást is kötött.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának nyilatkozva kiemelte: a közép-ázsiai országok egyre komolyabb gazdasági fejlődésen mennek keresztül, ezért Magyarországnak kifejezett érdeke, hogy kivegye részét a folyamatból.

Hozzátette: Magyarország 65 millió dolláros hitelkeretet nyitott a magyar-kirgiz vállalatközi együttműködés fejlesztésére.

Szeretnénk, ha minél több közép-ázsiai turista ismerkedne meg Magyarország látványosságaival, illetve nevezetességeivel, hiszen ez az ország számára komoly bevételeket és komoly presztízsnövekedést jelent. Jelenleg 25 fiatal kirgiz hallgató tanul Magyarországon állami ösztöndíjjal. Megállapodtunk abban, hogy jövő szeptembertől ezt a számot 75-re növeljük, és 75 kirgiz fiatalnak fogunk állami ösztöndíjat adni magyarországi egyetemeken

- mondta Szijjártó Péter.

Orbán Viktor és a magyar delegáció kedden a kirgiz miniszterelnökkel is tárgyalt. A kormányfő kiemelte: sikeres találkozó áll mögöttük, Magyarország a jövőben elsősorban az egészségügy, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és az informatika terén számít partnerként Kirgizisztánra.

(MTI)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
abban feltétlenül, hogy egy elmebeteg diktátor uralkodik! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
mivel egy ezzel kapcsolatos cikkbeküldésemet kiracizta a cenzor:

Egy kiújult mánia

vagy inkább alapvető szövegértésének újabb bizonyítéka

Gondolom mindenkinek van olyan ismerőse, aki – bár legtöbbjük szereti – egyszerűen nem érti a vicceket. Őfeneségéről köztudott, hogy hasonló iszonyban van a mondásokkal. Sőt egy időben dakota-mondásokat is talált ki. Az értetlensége talán az egyik legfrappánsabb bizonyítéka forgóajtós amcsi-mondás, amit ő találékonyságnak vélt, pedig valójában a gátlástalanságról szól. Akkoriban még azt hittük - be kell valljam jómagam is -, hogy valamiféle félreértésről lehet szó, de mára már egyértelmű ez értékrend nála! =))
Hasonlóan jellemző megállapítást eresztett ki magából most is. Mint tudjuk Őfenesége Kirgizisztánban időzik. Mindenféle ürüggyel. Egy barátom szerint hangol az EU megregulázására; énekkari próbán vett részt:

(encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTBORcqmVm5RQ1dPCCzwFFMpEHPBTG7IojV_teOso32T6APgDMKgg)
A DIKTÁ-TOROK (kóros-koros) kórus próbáján.
Most sok egyéb blődli mellett azt is ki tudta fejteni, hogy:
„Korábban sértésnek szánták, hogy Magyarország Európában a legnyugatibb keleti nép, de a türk országok fantasztikus sikerei, gazdasági és politikai fejlődése miatt ma már dicséret, ha keleti népnek nevezik a magyarokat ”!
evacica
Orbán tényleg orvosi eset.Csak azt nem tudom, hogy ezt a sok marhaságot maga találja ki, vagy besegítenek neki!
papa.49
Úgy hallottam jön hozzánk az angol herceg az András, akkor talán a britek is rokonok lesznek ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.