Szükség van egy erős Európai Unióra, az európai közösség ereje pedig erős tagállamokon alapszik – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

Szijjártó: az európai közösség ereje az erős tagállamokon alapszik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális és építészeti miniszter megbeszélése a krynicai gazdaságpolitikai fórumon a lengyelországi Krynica-Zdrójban 2018. szeptember 5-én. MTI Fotó: KKM / Mitko Stoichev

A miniszter A közös értékek vagy a közös érdekek Európája? című pódiumbeszélgetésen szólalt fel.

A beszélgetés címére utalva Szijjártó aláhúzta: európai értékeken ő – az Európai Unió alapító atyáihoz hasonlóan – a keresztény értékeket érti.

Európa a keresztény értékrendszernek köszönhetően érte el nagy sikereit

- mutatott rá, hozzáfűzve:

minél jobban távolodunk ezen értékektől, annál kisebb az esélyünk, hogy visszaállítsunk egy versenyképes, erős Európai Uniót.

"Itt Közép-Európában sehogyan sem tudjuk felfogni, hogy Nyugat-Európa miért akar szabadulni keresztény örökségétől?" – jelentette ki Szijjártó.

A lengyelek és a magyarok számára érthetetlen, ha más országokban keresztény szimbólumok közterekről, középületekből történő eltávolításáról hoznak döntéseket

- tette hozzá.

Nem feladatunk a kereszténység (mint vallás) védelme Európában, védenünk kell viszont Európában és másutt is a keresztényeket, akik sok helyen életükkel fizettek és fizetnek hitükért

- mondta.

Megállapította, hogy az EU nagy kihívások előtt áll, melyek között a migrációt, az energiapolitikát, a terrorizmust és a Brexitet emelte ki. Ebben az összefüggésben fontosnak nevezte az unió jövőjéről folytatott vitát.

Mint mondta, tiszteletben tartja e témában a más véleményt vallókat, egyúttal viszont leszögezte:

Európa-ellenesek lennénk, ha az EU ellenségeinek tartanánk azokat, akiknek más a véleményük, mint a jelenlegi uniós főáramlatnak

Zsákutcának nevezte Európa föderalisztikus koncepcióját, azzal érvelve, hogy a tagállamokat gyengíti, ha elveszik tőlük a nemzeti hatásköröket. "Hogyan lehet gyenge láncszemeken alapuló integrációt végrehajtani?" – tette fel a kérdést.

A sikeres integrációhoz három, jelenleg az összes uniós vitában észlelhető jelenségtől kell megszabadulni – fejtette ki Szijjártó, a képmutatást, a politikai korrektséget és a tagállamokkal szemben alkalmazott kettős mérce alkalmazását nevezve meg.

A képmutatás példájaként említette a Lengyelországot és Magyarországot az uniós intézmények részéről ért bírálatokat. Rámutatott: Varsót olyan megoldások miatt bírálják, amelyeket Nyugat-Európában is alkalmaznak.

Szerinte a politikai korrektség a migráció témájában és megnyilvánul. "Még nem volt olyan uniós vezető, aki biztonsági kihívásnak nevezte volna a migrációt" – szögezte le. Ha viszont a migrációt "nem nevezzük biztonsági veszélynek, képtelenek leszünk földrészünk biztonságát megőrizni" – figyelmeztetett.

Beszélt arról, hogy az EU-ban két felfogás érvényesül: az egyik uniós szinten a multikulturális társadalom mellett száll síkra, a másik a tagállamokra bízná, hogy ők döntsék el, akarnak-e multikulturális társadalommá válni.

A miniszter uniós összefüggésben a közép-európai gazdaságról is szólt, amely szerinte egyre versenyképesebb, és amely "mindig is a józan észen" alapult. Bírálta a térség versenyképességét veszélyeztető uniós intézkedéseket, többek között az adóharmonizációt.

Kitért az uniós bővítés témájára is. Rámutatott: jövőre (a Brexit miatt) az EU történetében első ízben csökkenni fog a tagállamok száma. Ezzel összefüggésben a bővítési folyamat folytatását szorgalmazta, valamint azt, hogy az Egyesült Királysággal "tisztességes, a legszorosabb együttműködést lehetővé tevő megállapodást kössenek".

Forrás: MTI

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
te mocsok még szájat sem mostál azóta, hogy ócska keleti diktátorok fenekét nyaltad! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
te mocsok még szájat sem mostál azóta, hogy ócska keleti diktátorok fenekét nyaltad! =))
Zeta
Annyira újkeletü vezéreink kereszténysége, mi meg azt nem értjük mért ilyen bigottok?
A versenyképességünk meg csak az eu-n múlik.
Az eu-bol való kilépés nem sok jót adna az országnak.
Zuhanást.
Hellcat
Nahát Peti miket nem mondasz...talán akkor nem kéne azon dolgozni, hogy szétbasszátok az EU-t vagy hogy kibaszassátok az országot belőle...lehet még nem tűnt fel de Mo az egyik legnagyobb ahszonélvező a tagságnak...az már más hogy ti ellopjátok az ideáramló pénzt.
Jozefina
Az erős tagállamnak sajnos nem Magyarország a mintaképe!!! Lózung, mellébeszélés, keleti diktátorokkal haverság! Ez az EU elárulása, nem az erősítése!!!
kereső
Na,ettől most nem is hányok, hanem egyenesen okádok.Még egy ilyen gusztustalan férget,mint a magyar külügyminiszter.Nagyon megy ez a hazugságáradat,jól begyakorlata 12 év alatt.
Kutyuska
@kereső: Mindegy kinek, csak nyalhasson.
Aki Én
Keresztényi értékek...
Mondja egy 170 milliós, 400 m2-es házból, aminek árával nem tudott elszámolni, naponta hazudozott a kölcsön összegéről. Mindezt a keresztényi értékek nevében, versenyszférában eltöltött évek nélkül, 30-as éveiben.
Ne harácsolj, ne hazudj, ne lopj...
,,limuzin szocialisták"
Ezek milyen értékek, és mennyire hitelesek egy ilyen alak szájából?
anima
Amit Orbán Viktor, orosz, és muszlim kettős ügynök próbál minden erejével gyengíteni.
Ez is csak egy pávatáncos bullshit propaganda duma.
Írnám, hogy a hülyék a túloldalon laknak, de nem írhatom, mert nem lenne igaz.
Az idegenék köztünk járnak.
Kookas
@fideszes gyökér: ÉS AZ AZERBADGÁNI NI
Eladott Ország
A migrációs kérdésben kioktatott, vagy szőnyegre citált országoknak címzett több tíz közlemény (augusztusig hatvan, azóta közelíthet a 100-hoz), az övön aluli primitív duhajkodásra emlékeztető beszólások (lásd román nemzeti ünnep), a sértődött csakazértis típusú keménykedések, az állandó háborúzás, és a következmények nélkül maradt teljesen nyilvánvaló hazudozások azt mutatják, hogy Szijjártó és teremfocistákból verbuvált tárcája annyi, amennyinek látszik. Semmit nem ért, semmiből nem tanul. Egy szánalmasan harsány, konfrontatív és elképesztően dilettáns bagázs, amelynek élén a szolgalelkű nemzeti kakadu viszi a fényestekintetű személyiségzavar tépett zászlaját.
Clavigo
Vazzzze...eza Paripaarcú most szívta le a kirgiz cimboráját..!!! .Most tüntették ki ezt a lófejű Majmot...valami Kirgiz Munkakurvaanyja -éremmel.!! A Gazdaállatod bejelentette,,csorgó nyállal,,hogy itt a környékünkön mindenki idegen,,meg ellenség,,meg a tököm bojtja.. Most akkor mi van ?? Hogy szakadt volna @nyádba,,az a méteres lófejed,,te köcsög.!!
bencemacska
@kereső: ma, 14:24
Ő tökéletesen megfelel a keleti szél definiciójának: (És visszajönnek a gyerekkorom csasztuskái!)

"Szél,szél, szállj keletről hozzánk
szél,szél új világot hozz ránk."

"Zúgj-búgj,zengj te szabad szél"
kereső
@bencemacska: ha ,lehet,és beleszólhatok,márpedig beleszólhatok,hiszen ez az én Hazám! akkor inkább ne!
bencemacska
@kereső: ma, 19:30
Hiába, egyszer már "élveztük" ezt a szabad szelet, igaz, hogy ő nem idézőjelben! De úgy jött most is mint a keleti szél!
Gazdaállatával együtt visszament közel 70 évet!!!
kereső
@bencemacska: ezért IS! okádok tőle.Ruszkik haza!
Commenter
@kereső: Nyet. vagyis da.csak nem a ruszkik paslí damoj mert ők már hazamentek mielőtt orbán ilyen udvariasan nulla orosz nyelvtudással megkérte őket erre, a lehető legalkalmasabb helyen, pillanatban, az ország és a világ szeme láttára,hanem orbán paslí damoj a felcsúti vályogházba. Szpaszíba balsoj.
bencemacska
@kereső: Most meg: Ruszkik, vissza!!!
És mi lesz, ha megunják és seggbe rúgnak bennünket?!
kereső
@Commenter: ebből született a "hős legendája"!
kereső
@Commenter: egyébként: bolsoje szpasziba, sőt ócseny bolsoje szpasziba!
bencemacska
@Commenter: ma, 19:50
Látod ezért, és azóta utálom én OV-t!
Mert - az én véleményem szerint - ott és akkor szó szerint belesz..t a demokrácia közepébe, és az ott bűzlik azóta is!!!
Bárhova megy azt a bűzt viszi magával, hozzánőtt!!!
kereső
@bencemacska: és sajnos lassan beteriti az egész országot.
Commenter
@kereső: és utána mehet a felcsúti málcsik egy kis málenkij rabótra. oszt daszvidányija ! Bozse moj...
kereső
@Commenter: ezt ha lehet,ne emlegessük.Szerencsés család vagyunk,mert az Édesapám hazajött- a kevesek egyike volt.
kereső
@bencemacska: köszönöm! Erre már tényleg nincsenek szavak.És már nincs nagyobb undor se,amit el lehetne mondani. És a "bevett" egyházak hallgatnak,mint disznószar a fűbenPfujjjjj!!!
Commenter
@bencemacska: stimmel. Olvasd el az Örökkévalóság küszöbén c. könyvet. Világosan benne van, hogy rögtönzött és felrúgott egy megállapodást mert akkor az oroszok már kinn voltak, de az MSZMP kemény szárnya még megpróbálta volna visszafordítani a folyamatot. Az a beszéd mindenkit sokkolt. Ranschburg Jenő akkor megmondta hogy Isten óvja Mo-t ha ez az ember egyszer minE lesz. Bejött, és valahol jó hogy a kiváló Ranschburg Jenő a mai állapotokat már nem érte meg.
Commenter
@kereső: az én nagyapám is hazajött. De sokan nem. Egyébként itt már többen hasonló jókat kívántak ov-nak, mert mi a közmunka ha nem ennek a lebutított változata kicsiben? Amúgy bocs.
kereső
@durbincs: "ingyom ,bingyom tálibe ,tu-tálibe málibe..." Amúgy tálib-e?
Commenter
@durbincs: satnya szerencsétlen picsogók az 1000km-re tálható veremből ? hát maga is láttya üket?
Commenter
@durbincs: há" kzelje mán hogy a verembe a picsogók ellopták a pizza maradékot a nyüves herréttűl- a szerencsétlennye nem oan nagy szám. Ne aggyon neki többé pittát, izé pitagórászt...
RonaGyuri
erős ország nem azonos az erőszakos retardált diktátorok által uralt országgal! =))
Commenter
@bencemacska: akkor megint így jártunk. :(((
Commenter
@durbincs: csavarja má' ki a brummogást a mackósajtból merr az meggyen.
bencemacska
@kereső:ma, 20:11
Nem olvastad, hány milliárd Ft ingatlant kaptak az utóbbi 8 évben?
Q...a nagy a "keresztény szolidaritás" és a seggnyalás!
bencemacska
@RonaGyuri: Kár, hogy sem a kakadu, sem a gazdaállata nem olvassa el, és nem is érti meg!
Commenter
@kereső: a sosem volt hősé. A nagy "restaurátor" hősé, "yesterday's hero és nem pozitív értelemben:
www.youtube.com/watch?v=BiYTkwnIcIQ
bencemacska
@Commenter: ma, 20:11
Ugyanilyen jó jós volt a V4-ek egyik alapítója, Vaclav Havel is:
“Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.”
ellenszel.hu/2016/11/08/ha-ez-az-ember-meg-egyszer-hatalomhoz-jut-isten-ovja-magyarorszagot-de-europat-is/
egyvandor
szijjártó ha erős tagország akarsz lenni ne 0,8% legyen a hozzáadott értékünk és ne nyomorban tartott jobbágyokkal akarjatok erősködni.
Commenter
@bencemacska: köszönöm a linket igen ő is ezt mondta. A próféta szólt belőle. Nyugodjék békében.
RonaGyuri
a témához kapcsolódik:
www.euractiv.com/section/eu-elections-2019/opinion/constitutional-reform-for-a-sovereign-europe/

amiről ezt írtam:
Ez egy afféle vélemény,

még akkor is, ha nagyon sok tévedés van benne

Az euractiv.com-on jelent mg tegnap a „Constitutional reform for a sovereign Europe” című cikk. Amit tulajdonképpen majdnem azonnal félredobtam, mert az elején azt állította, hogy „In next year’s European election, many politicians will preach about the need to “reform” the European Union but few will know what they are talking about. Two who do know are Viktor Orban and Emmanuel Macron, writes Andrew Duff.”!
Nos ez egy lapvető tévedés mert Őfenesége nem csak nem tudja, de nem is érti a dolgokat. Azonban végigolvastam és szerintem a lényeg kimaradt. Úgy tűnik nem csak Orbán nincs tisztában a dolgokkal. Igen a kétsebességes Európa dolog. Urbán minden tettével és kinyilatkozásával arra szorítja Macronékat, hogy egyre komolyabban foglalkozzanak ezzel – egyébként számunkra katasztrofális következményekkel járó – megoldással! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.