Horthy Miklós nem titkoltan antiszemita volt. Kormányzóvá megválasztását követően, 1920-ban nem esett nehezére aláírni a numerus claususként elhíresült törvényt, amely az egyetemi felvételnél a nemzethűségi és erkölcsi szempont mellett kívánatosnak tartotta, hogy az ország területén lakó egyes népfajok és nemzetiségek aránya az országos arányszámot érje el. A törvény végrehajtási utasítása az izraelita vallást külön nemzetiségnek tekintette, és hat százalékban állapította meg a közülük felvehetők arányát. Ezzel új hagyomány vette kezdetét Magyarországon: a kirekesztés hagyománya. A hivatalos politika, Horthyval az élen az 1918-as demokratikus forradalmat, valamint az 1919-es Tanácsköztársaságot és a bennük vezető szerepet vállaló zsidó származásúakat tette felelőssé Trianonért. Horthy 1943 áprilisában Adolf Hitler és külügyminisztere Joachim Ribbentrop vádjaira válaszolva hangsúlyozta: Magyarország dicsekedhet azzal, hogy az első volt a világon, amely fennhangon hitet tett az

Forrás: 24.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

211 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Remelem, masok is jarnak majd ugy, mint szegedi csanad, akirol massziv jobbikos letere kiderult, hogy zsido szarmazasu, es akiknek horthy meg veletlenul sem kegyelmezett volna...
Erre buszke Magyarorszag miniduceja?
Hat legyen, de akkor ne csodalkozzon, hogy a masszivan naciellenes nyugati kormanyok egymas utan zarjak ki az elit tarsadalmakbol...
Igaz viszont, hogy a negativ pelda is pelda...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Remelem, masok is jarnak majd ugy, mint szegedi csanad, akirol massziv jobbikos letere kiderult, hogy zsido szarmazasu, es akiknek horthy meg veletlenul sem kegyelmezett volna...
Erre buszke Magyarorszag miniduceja?
Hat legyen, de akkor ne csodalkozzon, hogy a masszivan naciellenes nyugati kormanyok egymas utan zarjak ki az elit tarsadalmakbol...
Igaz viszont, hogy a negativ pelda is pelda...
anima
Horthyt csak annyira lehet mentegetni, mint az összes embergyilkost - mint, Orbánt.
Persze, hogy meg tudják magyarázni - mert mindent kurvára meg lehet magyarázni, ahogy Észak-Koreában is mindig mindent jóóóól meg tudnak magyarázni.
"Azért éhezel, azért vagy férges, azért vagy népnemzeti elbutult irányított ösztönlény, mert a "bukott nyugati hordák...".
Aha
Zeta
Kurmányunknak kell , tanácsadóiknak-Hóbagolynak szintén- aki "mindig Horthysta volt".
Vajon Sztálin mért mentegette, érdemtelenül?
Yoda69
horti es orban egyforman nemzetrombolo es hazaarulo politikusok.
horti mar megkapta "jutalmat", bar az elkovetett bunokert az is keves.
Remeljuk orbant is utoleri a sors keze.
RonaGyuri
a szokásos két vonatkozó vicc a létezőből a mentegetés részeként.
Tegyük hozzá, hogy Horthy nem egy műveletlen arrogáns paraszt-suttyó volt mint ez a retardált dagadt törpe.
Nos ad antiszemitizmus:
Nálunk nincs antiszemitizmus, bár társadalmi igény lenne rá!
és
antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat! =))
justhpeter
Horthy egy háborús bűnös, hazaáruló volt. Csak az 1 bitesek mentegetik, meg a Kövér-féle IQ-bajnokok.
Commenter
@justhpeter: Horthyné Purghly Magda pedig zsidó származású volt. Horthy unokája István pedig emigrált és áttért a muzulmán hitre, így ma Sharif Horthyként éli világát a rothadó Nyugaton de azért pár hete Kenderesen villámlátogatást tett vszeg a magyar adófizetők pénzén (ld. Horthy emlénap topic).
tulipan
Horthyt mentegetni, már önmagában is HÁBORÚS BŰNTETT!!!

"antiszemita az, aki a kelleténél jobban utálja a zsidókat! " Mit jelent az, hogy a "kelleténél"???
AZT árulja már el nekem valaki, hogy mit is "utálnak" rajtuk, lassan évezredek óra??
kripton
@tulipan: Horthyt mentegetni, már önmagában is HÁBORÚS BŰNTETT!!!

Hülye.
Pálinkás Pál
@justhpeter: Nos látom egybegyűltetek libsik ,egymás vállát veregetni!!! El kell hogy keserítselek..Horthyt sosem találták háborús bűnösnek,bármennyire is fáj nektek!!! Azonkívül adott helyzetben../harmadik birodalom/ kíváncsi lettem volna ,ugyan ti mit csináltok??? Amikor a nyilvánvalóan elcsal t választások után csak két "békemenetre" futotta tőletek áprilisban!!! Röhögök amikor itt dumáltok hogy mit kellett volna tenni a kormányzónak!.
kereső
Vannak dolgok,történések, amelyet a horthy korszak "helyretevését" igyekvőek -igyekkeznek kihagyni a történetből,aminek az a következménye,hogy horthy "nem háborús bűnös".A frászt nem!hvg.hu/velemeny/20110526_sebok_horthy_deportalas
karma1
@Commenter: 06.26-ra... Huuu, bakker,...:o((( Ez nem semmi. Dehat rokonlelek volt hitlerrel is, hiszen Eva Braun is zsido volt...
karma1
@Commenter: Es igaz ez a mostani baratkozasi ugyleteivel is: diktator a diktatorhoz vonzodik. ..:o))
Commenter
@karma1: ja csak rá kell nézni kikkel ünnepli az új világrendet vajon mikor fog hazajönni, vagy még ott a medve do away with him given the situation here?
magyarbakancs
Minden olyan 20. századi politikust akinek a kezéhez vér tapad mint Horthy,Rákosi,Kádár soha semmikor,sehol nem szabadna nekik se utca nevet,se szobrot állítani.
Ezek a politikusi gyilkosoknak a történelem szemét dombján van a helye.
Mindegy ,hogy mi ,ki milyen idő vezetett a cselekedetihez el követték.
Saját honfitársaikat küldték a halálba ,mert más volt a nézete,vallása.
EZ ÖNMAGÁBAN IS BŰN.
És ezt valaki nem érti az hülye.
karma1
@Commenter: 18.-an megy rapportra a nagymedvehez...:o)) Ma, szombaton fogja fogadni a vietnami kommunista part fotitkarat, mert valahogy ki kell b@szni a Kossuth terrol a matol 1 honapon at tunteto Tuareget meg a tuntetoket, akiknek masfel honappal ezelott mar kiadtak az engedelyt a tuntetesre. Kedden meg megy a Sargentini jelentest meghallgatni es a szonyeg szelere allni...
Commenter
@karma1: who said that capital punishment should be reintroduced in Hungary. Right.
He will I hope get his due for ruining the dreams of this country. I knew he made a stupid mistake when he handed that list to an-tal in the parliament because it first ended up in the hands of this satanic moron.He's been blackmailing this country with it for 30 fckng years. A life for a life. I am only here because of him, the fact that he was who he was changed my course of studies for ever. I hope he will show no mercy this time.
karma1
@Commenter: Oh, how come? Really? I talking about your this phrase :
" I am only here because of him, the fact that he was who he was changed my course of studies for ever." Is that true?? He deserved a big bullet already! He's got almost same quantity of sins than hitler or stalin had...:o(((
I hope so you take on him a "sweet revenge"...:o)))
1magyar
@Commenter: Te magyar oldalon mit keresel?
karma1
@1magyar: Neked ki mondta, hogy ide csak magyarul lehet beirni?
Commenter
oh no not him! Not this cretin. The one in the Abba clip you know he hits the wall before he heads west and is forever lost to this country who cannot tell tulip from carnation and carnation from rotting orange...my fellow countrymen we need better history teachers. I was lucky. Mine was Miss Jacqueline Davies whose father was ambassador of the UK to Hungary in 1956,and now half my family are migrants and will never come back. My aunt left Australia after her husband died, and went to America. Revenge karma, is a dish best served cold as the saving goes.And yes, I have seen the devastations of war. Operation desert storm. No kidding.All my schoolfriends died...
karma1
@1magyar: Egy dolog felol egeszen biztos lehetsz: NEM az itt kommentelokrol beszelgetunk, nem oket minositjuk - igy rolad sincs szo a hatad mogott.
Hogy tudd: peldaul EZT is orban vette el toled: a LEHETOSEGET, hogy valaha is megtanulhass akar egyetlen idegen nyelvet is, ami egy masik unios orszagban nem hogy alapjog, hanem KOTELEZO.
Egy holland peldaul beszel hollandul, nemetul, angolul, es nagyon sokszor franciaul is.
3 eve a finn meg a sved baratainkkal ANGOLUL beszelgethettunk, pedig ok meg nalunk is idosebbek 10 evvel. Tehat nem ma kezdtek az idegennyelv tanulasat.
Sosem fog a magyar semmire sem menni, ha tanulatlan marad, ha nincs is igenye arra, hogy masokat megertsen, plane nem a soknyelvu EU-hoz tartozzon teljes jogu partnerkent.
Es ezt a jogot akarja a hiller meg a tomjenzsoti torvenybe epiteni most.
A kihivas adva van: te is mehetsz angolt, nemetet, olaszt, franciat tanulni - csak elhatarozas kerdese.
Commenter
@karma1: well said. he/she/it is totally ignorant.
karma1
@Commenter: OMG!!! Is that serious??? How old are you, Dear??? (OK, how young are you???)
You surprised me a lot...:o)))) I always loved you but now my respect is growing up so suddenly...:o)))))
Commenter
@karma1: I am so heartbroken that I am an old soul. Never mind the years. I am younger than that jerk.
karma1
@Commenter: You are an old soul, definitely. The "karma" knows that...:o))))
Commenter
@karma1: i dont give a shit about age. Age is just a number.
Commenter
Lets get out of here and let one hungarian use google translator
Commenter
@magyarbakancs: pont így. Köszönöm cáfolhatatlan soraidat.
Eriksson
@justhpeter: A román zsidók, vagy az odesszai zsidók pusztításáért ki volt felelős? Horthy?
Commenter
@kripton: bocs téves lájk, de mindegy is.
karma1
@Eriksson: Aranyom, ne maszatolj. Az odesszai zsidokert valoszinu sztalin es a tobbi ilyen "aranyos " politikus a felelos.
Amig a nemetekbol volt 20 tiszt Magyarorszagon a zsidok kivalogatasara, addig talaltak 200 EZER onkentes segito-besugot, akik a majdnem 600 EZER zsidot marhavagonba pakoltak es elinditottak a halaltaborok fele.
Sajnalatos az orosz zsidok es a roman zsidok, valamint a magyar ciganyok, homoszexualisok es nyomorekok deportalasa is, ami mar csak adalek volt ehhez.
De a lenyeg: horthy jovahagyasaval hoztak meg a numerus clausust meg a tobbi zsidotorvenyt is. eichman, hess, gohring, mengele de meg hitler is csak hatradolt es kert meg egy kavet, hogy ilyen keveset kellett nekik tenni Magyarorszagon a nepirtasert...
Eriksson
@karma1: No és Horthy vajon kinek a nyomására cselekedett?
A numerus clausus, meg a többi zsidótörvény nem egyenlő a zsidók irtásával.
karma1
@Eriksson: De a torveny szabadkezet adott az antiszemitizmusnak, es az intrikus magyarok eltek a lehetoseggel, es be is vagoniroztak, akiket jonak lattak,...
Ha most hoznanak egy ilyen torvenyt, akkor bayerzsoti meg csizmadia rohanna teljesiteni a torvenyben leirtakat, kerve hozza a kdnp aldasat, es hozzatennek azt is, hogy teszik mindezt a korosztenyseg neveben, Europa vedelmere. Megaldanak a zaszlot, a fegyvereket, a marhavagonokat... Egy masodpercnyi ketsegem sincs efelol...
tulipan
@Eriksson: SAJÁT elhatározásából, mert a területek visszacsatolása csak később merült fel!!
tulipan
@karma1: Bocsi, csak annyit, hogy nem intrikus, hanem irígy és KAPZSI magyarok!
Eriksson
@karma1: Én nem így gondolom, hiszen Netanjahu is megmondta, sehol ilyen biztonságban nem élhetnek zsidók, mint ma Magyarországon. Ki tudhatja jobban, mint ő?
Szemben pl. Franciaországgal, ahol szinte minden napra jut egy támadás ellenük.
Ha figyelembe vesszük a bevándorlás liberalizálását, lesz ez még sokkal rosszabb is.
Eriksson
@tulipan: A deportált zsidók vagyona a mentességüket megvásárolni tudó zsidók vagyonát gyarapította.
kripton
@karma1: Az se mondja senki, hogy ne szarjunk az ünnepi asztalra.
karma1
@Eriksson: Nana', hiszen a numerus clausus meg a tobbi zsidotorveny mar nincs ervenyben. A netanjahu meg pont ugyanazt csinalja a sajat orszagaban, mint amit orban Magyarorszagon.

A 12.28-as allitasod egyszeruen nem igaz. A zsidok vagyona azokhoz kerult, akik feldobtak oket. A mentesseget szerzett zsidok Svajcban, Angliaban, Amerikaban, Svedorszagban voltak pillanatokon belul, ahogy megkaptak a mentessegi papirjaikat. Ezt te is tudod...
justhpeter
@Eriksson: Nem. Horthy a magyar zsidókért, a doni elesettekért...a délvidéki eseményekért. Elég ?
Eriksson
@karma1: Biztos, hogy te tudod jobban, bármit is mondanék.
anima
A nagyfaterom Horthy testőre volt
Bakker, ez akár egy könyvcím is lehetne.
Aztán gyomorrákban meghalt.

A másik nagyfaterom meg részegen kiesett a traktorból, és... nos, nem élte túl.
A traktoros halála
Ez is könyvcím gyanús.

(szeretek tévedni, mert ha nem tévednék, tökéletes lennék, és akkor nem lenne mentségem a tévedésemre)
laszlobihari
@Eriksson: nem éppen, a zsidó transzportok alig hagyták el a lakóhelyük határát mikor megkezdődött hátrahagyott javak "tulajdonos cseréje" az igen tisztelt és magyarságukban felmagasztalt keresztény lakosok által, tisztelet a kivételnek de nagyon sokan részt vettek ebben az akcióban ami ismerve a történteket akár hulla rablásként is lehetne aposztrofálni!
Eriksson
@justhpeter: Csak azért kérdem, mert a bevezető cikkből és a hsz-okból az tűnik ki, hogy egyedül Horthy a felelős az egész holokausztért. Pedig ez nem így van.
Ez egy átfogóan gonosz terv következménye, amely nem Magyarországról indult ki. A II. Vh. sem a magyarok ötlete volt.
Eriksson
@laszlobihari: Nana. Hallottam és olvastam én erről egyet és mást. A vagyoncserékről, meg a feljelentgetésekről. Az is jól meg volt szervezve. Nem lehet mindent a magyarok nyakába varrni, bárhogy is szeretnétek. A történelem az már csak történelem, de vannak akik őszintén elmondták, megírták a velük megesett igazságtalanságokat.
csak úgy....
Ez a rehabilitációs dolog piszoku fekszik a Viktornak! Alig pár éve, Nagy Imrét ásta ki,most Horthy az aktuális "nagy magyar" ...
Valaki tudja,hogy szálasi hun van elföldelve ? ...szerintem az lesz a következö.
Zeta
@laszlobihari: jó anyam enni hordott a gettóba a főnökasszonyának, a csendőr a néhányadik alkal9m után figyelmeztette, ha sokat jár oda, ő is könnyen a transzportba kerül.
Anyámnak akarta adni a boltjukat, hogy ne kallódjon el. Anyám nemet mondott, a jó keresztények a transzport után mindent széthordtak!
Zeta
@Commenter: és reményének adott hangot, hogy egyre többen fognak tisztelegni az előtt az ember előtt, aki büszkélkedett Hitlrnek, hogy mi voltunk az elsők, akik a zsidótörvényeket bevezették.
Akinek a humánuma annyira terjedt ki, hogy 50 fő legyen 1 vagonban. Akit annyiea dicsőítettek a haza hősekénrt, a területek visszaszerzőjeként. Pedig csak a bécsi döntéseket alkalmaztuk, alkalmazták az elrabolt területek új tulaldonosai. Harc délvidéken volt, aminek az eredménye a hideg napok lett. Amut aztán a szerbej visszaadtak a délvidékieknek, a jugó partizánok által. Egy királyát eláruló , a hatalomért bár mit megtevő "ember" volt! A hábiruba való belépésről ne is beszéljünk, vagy a ll.magyar hadseregről, ahonnan ezrek nemtértek vissza , akik túlélték azokat Jányi mindennek elhordott. Tényleg van miért "tisztelegni" előtte?!
Commenter
@Zeta: Minden szavad igaz, és megtisztelő. Köszönöm szépen.
csak úgy....
@Eriksson: Olvasni vagy hallani...?, Apám látta mikor elviszik az apját a ruszkik mert német és Anyám látta,mikor a szomszédokat ,mert zsidók voltak és ezek után ök lettek vagonírozva mert az egyik sváb a másik kulák volt! A magyarok ebben mindíg szívesen segédkeztek,nekik csak meg köll mondani,hogy ki az ellenség...
CsipkeRózsa
@Eriksson: ma, 12:28

Ezt a hülyeséget egyedül találtad ki?
tulipan
@durbincs: : tényleg ily buta?de mért nem áll ki a napra?azt ott fonnyadjon már el,maga,parazita?
Ugyibár, narancsos seggnyaíló Sügér???
CsipkeRózsa
@Eriksson: 13:00

A háború és a zsidóüldözés nem függ össze, nem a zsidók miatt tört ki a világháború, és a háborúknak nem velejárója a zsidóüldözés.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Ezer példa van rá. Itt van egy:
Amikor arról faggatták Sorost, hogy nem volt-e nehéz ezt pszichésen elviselnie, illetve hogy később érzett-e megbánást azért, mert zsidó honfitársainak a vagyonelkobzásában részt vett, Soros egyértelmű nemmel válaszolt. Majd hozzátette, hogy ő ezzel pont úgy volt, mint ma a piacokkal, azaz:
ha nem ő, akkor más tette volna meg, tehát semmi értelme nem lett volna annak, hogy ne tegye meg.
csak úgy....
@CsipkeRózsa: ...szerintem pediglen igen! mikor a fantaszták eleresztik magukat és van mögöttük egy agymosott tömeg! ? ...pillanatok kérdése és kreálnak ellenséget!
Eriksson
@CsipkeRózsa: 15:15 Ezzel kapcsolatban még nagyon sokat kellene olvasnod, tanulnod, hogy világosan láss. Addig nem kellene egyértelműen ostoba kijelentéseket tenned.
CsipkeRózsa
@Eriksson: Nincs rá csak ez az előrángatott példa, de ez is sántít, mert ő gyerekként együtt járta a helyeket a keresztény "keresztapának kinevezett" emberrel, aki ezzel foglalkozott. A zsidók menekültek, nem a rablással foglalkoztak, nem ez jellemző rájuk. A zsidókat kirugdaló keresztényeknek minden megengedett volt.
CsipkeRózsa
@Eriksson: ma, 15:32

Az is lehet, hogy neked kellene ezzel kapcsolatban még olvasnod.
CsipkeRózsa
@csak úgy...: Az agy mosott tömeg nem a háború résztvevője, inkább civil emberek.
csak úgy....
@Eriksson: te nem bírsz egyénileg gondukozni? azt tudod,hogy a gyerekeid,unokáid jövöje a te,remegö kezedben és hiányos emlékezö tehetségedben vagyon? a törökböl barát ,sorosból ellenség,hogy ebbü mi lesz...
Rockxy
@karma1: "elit tarsadalmakbol"
Az elfeketített káoszos elit társadalmakból.
Lásd Chemnitz, Calais...
Rockxy
A címről meg: egy halottat mentegetni? Minek?
Ma még a régi nóta járja, hogy akit a zsidók gyűlölnek, az biztosan antiszemita.
karma1
@Rockxy: Most probaljak azt a halottat feltamasztani, es nem mindegy, hogy milyen zombit fognak imadni ezutan orbanek...
Eriksson
@CsipkeRózsa: Minden esetre a történelem nem azt mutatja amit te állítasz.
Commenter
@csak úgy...:Szálasi Ferenc és társai kegyelmi kérvényét a Népbíróságok Országos Tanácsa március 13-án (tehát már egy nappal a kivégzésük után!) tárgyalta, és az igazságügy miniszternek javasolta elutasítását. Dr. Ries István igazságügy miniszter, Tildy Zoltán köztársasági elnöknek 1946. március 14-én küldött előterjesztésében nem javasolta a kegyelmet, egyben megjegyezte, hogy 4 elítéltet – az élen Szálasival – a népbíróság kegyelemre méltónak nem találta, így esetükben a halálos ítéletet már végrehajtották. Tildy Zoltán az előterjesztésre 1946. március 15-én írta rá a halálos ítélet végrehajtását megengedő döntését.[8]

A volt nyilas vezért ismeretlen helyen temették el. 2008-ban egy történész azt állította, hogy 1946-ban a rendőrség politikai osztálya meghamisította a nevét és halotti anyakönyvi kivonatát, s valójában „Lukács Ferenc” álnéven a Rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában nyugszik.[9] A felvetést a történésztársadalom megütközve fogadta, arra semmilyen forrást eddig nem leltek fel, és a felvetés eddig nem nyert kétséget kizáróan igazolást.
Eriksson
@Rockxy: Bárkire rá lehet fogni, hogy antiszemita. Még ok se nagyon kell hozzá.
laszlobihari
@Eriksson: szeretné a rosseb, de hát a tények azok tények maradnak, az is tény, hogy sokan segítettek a szerencsétleneken, de még többen csak éltek a lehetőséggel és ellopták a javakat.
csak úgy....
@CsipkeRózsa: 15:41 Akkor szerinted a sztalingrad,don kanyar...stb. környékén elesettek 18-30 éves korukban,azok csak viccböl mentek oda? Azok a gyerekek nem voltak agy mosottak?
Akiket,manapság is egymás ellen lehet uszítani,az számomra nem ember,csak egy agymosott!
CsipkeRózsa
@csak úgy...: A válaszodban leírt agymosott tömeg-re mondtam, hogy civilek.

A Donkanyar vagy máshol az elesettek általában nem önként mentek oda, és az nem a zsidóüldözés része, ezért nem a háború velejárója (általában).
csak úgy....
"@Eriksson: @Rockxy: Bárkire rá lehet fogni, hogy antiszemita. Még ok se nagyon kell hozzá."
egy rövid példa az akosságodra! te engem niggernek nézel,mert kritikus vagyok a gyermek ringató ,szeretet és megértés teljes baromságad között! Te az unokáid jövöjét teszed tönkre,...
csak úgy....
@csak úgy...: ez faxa! ezt nem én írtam,mindenkinek kellemes karácsonyt! ...dolgozik a nyomor ...,gratulálok!
csak úgy....
@csak úgy...: persze van benne némi igazság...
kripton
@karma1: Gyalázatos, aljasul sunyi hozzászólás. Tele van hazugsággal és csúsztatással.
Csizmás Kond
Őt nem is kell megmenteni, inkább azokat kéne akik így hatvan év elteltével sem voltak képesek a saját történelmüket megtanulni...
Eladott Ország
Horthy Miklós háborús bűnös, emberiség elleni bűnös, a nürnbergi per vádlottai között lett volna a helye. 1946. február 14-én a szentszéki államtitkárság levelet írt Nagy-Britannia vatikáni nagykövetéhez, D. G. Osborne-hoz, amelyben azt kérik, hogy XII. Pius pápa VI. György angol uralkodóval együtt járjon közbe a kormányzó érdekében, „aki a magyar nép tiszteletét és becsületét élvezte, és akit meg kellene kímélni attól, hogy igazságtalanul perbe fogják a jugoszláv hatóságok.” Az amerikaiak szintén diplomatikusak voltak a számukra súlytalan és érdektelen „Horthy-kérdést” illetően, s mivel Kelet-Európa nem tartozott az USA érdekszférájába, Horthy vitára okot adó ügyét sem erőltették.
csak úgy....
@kripton: bezzeg te a gázos ,csak is az igazat és mindíg az igazat,... ne nevettes gázos...
csak úgy....
@Shikari: te kretén! 10 éve még azt sem tudtad,hogy ki az a horthy...
téged is valami veres zászló alatt keresztelhettek a kommunista papok...
kripton
@Eladott Ország: Tényleg ennyire ostoba vagy? Te megfellebezhetetlenül megállapítod, a győztesek igazán alaposan vizslató, mindenféle ügynökei, ügyészei, bírái, politikusai döntésének az ellenkezőjét, és megfejeled az USA, Horthyval kapcsolatos "tétlenségének" magyarázatával.
Te szerencsétlen! Ha Horthy "súlytalan és érdektelen" volt Amerikának, akkor miért foglalkoztak olyan intenzíven a nála sokkal kisebb rangúakkal? (Baky, Szálasi, Imrédy, Bárdossy, Endre, Veesenmayer...)

A Jugoszláv követelésnek semmi jogalapja Horthy vonatkozásában nem volt. Az újvédéki mészárlást az ő, és a Honvéd Vezérkar tudta nélkül, kvázi "magánakcióban hajtatták végre nyilas érzelmű főtisztek. A pogrom miatt vizsgálat indult, a felelősöket megbüntették, többeket halálra ítéltek. Ezek német segítséggel a Birodalomba szöktek, és a '44-es német megszállás után a Waffen-SS tagjaiként feszítettek.
anima
@Shikari: Megint sikerült pár szóban definiálnod... most éppen a latens antiszemitizmusotokat.
Igazi őstehetség vagy.
kolnidre
Nem véletlenül lett most téma.Most vannak a zsidó ünnepek,de még szerencse,hogy nálunk nincs antiszemitizmus,mint ahogy a kohány mondja.
Commenter
@Commenter: @karma1:Revenge karma, is a dish best served cold as the saving goes.And yes, I have seen the devastations of war. Operation desert storm. No kidding.All my schoolfriends died...a country that was beautiful and peaceful until Saddam Hussein trashed it. My school was burnt down to the ground.
I was at my happiest there. And I lost so many people dear to me. I was much like the wonderful Emma Watson here and the red head was my best friend but you could say it was puppy love. A sudden decision to get out before shit hit the fan, separated us.
I was good in history and chemistry he was too lazy to study. His name was Gary.Daly.
This is just a reanactment muggles don't have magic powers and we are being strangled like the Ron figure by a dark ideology. We need light. Watch this
Revenge karma, is a dish best served cold as the saving goes.And yes, I have seen the devastations of war. Operation desert storm. No kidding.All my schoolfriends died...
www.youtube.com/watch?v=jUBrovExQQU
And here is the school in real life they have rebuilt it after the war
www.neskt.com
bencemacska
@RonaGyuri: ma, 05:23
Horthy nem lopott. Szerintem mészarosa sem volt! (Igaz, hogy nem is volt rá szüksége.)
Ebben vehetne róla példát a dagadt, ebben utánozhatná.
RonaGyuri
@bencemacska: azt szoktam mondani, hogy ennek dagadt törpe műveletlen paraszt-suttyónak a csizmája lehúzását sem engedte volna meg! =))
Sámannus
A mocskos ruszki lökik ezt a tökkelütöttet minden szarba bele.
bencemacska
@RonaGyuri: ma, 20:21
Hát amiben hasonlítani kellene rá, abban csillagászati távolságban van, amiben nem kellene követni, azt meg majmolja! Csak háborúba ne keverjen bennünket!
És ez ránk csak rosszat hoz.
Mi a fenének jött haza a "testvéreitől"?!
csak úgy....
@bencemacska: Horthynak,legalább volt kutyabör,ezeknek meg...kutyagumi.
tudode
Azt már tudjuk, hogy Nagybányai Horthy Miklós hova vezette az országot!
.
Azt majd az utódaink tudják meg, hogy Felcsúti Gorbán Viktor meddig merészel elgaloppozni DÖGLŐDŐ DAKOTA LOVÁN!
bencemacska
@Eriksson: ma, 13:00
Ez lényegében igaz, de valaki csak felelős azért, ami az országban történt?! Nem kellett volna talán az elsők között belépni a háborúba és a végéig kitartani!
Teleki Pál öngyilkossága (??? ) sokat mondó!!!
Commenter
@karma1: when we returned to free Q8 after the war my sister used to know a Palestinian girl Rania Al Yassin, Today she is better known as Queen Rania of Jordan, I have the Yearbook to prove it. And I have my own older year books too. I hope to show it to you one day,,,,
Eladott Ország
@kripton: A tények akkor is tények maradnak, függetlenül attól , hogy a bűnöző, poltikiai prostituált fidesz banda és agyalágyúlt hívei ezt hogyan kívánják a társadalommal megetetni. Egyébként meg elmehetsz a jóbüdös kurva anyádba, vagy a fideszes szemináriumba,Kötcsére.
Eladott Ország
@kripton: Ha Horthy nem tudott róla, hogy mi történik körülötte, akkor miért van az a fene nagy vezérkultusz? Akkor ő mit vezetett? Megmondom, a szaros belét, hogy megússza!
tulipan
@Eladott Ország: Tehette, mert a NÉP kb. 80 év múltám, MA is ugyanaz!
Ludas Matyi
Hat igen. Sorry, tudom, hogy ez nem ide tartozik, de csak ugy fel füllel emlitenem meg. A 60-as evek gyereke vagyok. Bejartam az USA-t, Canadat, Angliat, Nemetorszagot eltem kint 40 evet.
Mivel belefaradtam a hajtasba, gondoltam az utolso 30 evemet nyugodtan fogom a szülöföldemen Magyarorszagon leelni. Hat ecsem. 1 eve vagyok itt, de pakolok es vissza megyek akarhova is nyugatra. 1 even belül többet hazudtak nekem itt, többször csaptak, többször loptak meg mint a 40 ev alatt nyugaton. Nem hogy fejlödött az orszag a 60-as evekhez viszonyitva, de nem latok külömbseget a magyarok, romanok es az arabok, törökök között egy hajszalnyit sem. Ugyan az a beallitottsag, ugyan az megbizhatatlansag, ugyan az a trehanysag. Sem közlekedesi, sem eletviteli fegyelem. Null. Tudja az Orban elvtars ,hogy mit csinal. Tudja az Orban elvtars, hogy a magyarok 99 %-a birka es ugy is kell banni velük. Ha levaltjak, vagy Sem 4 ev, vagy 5 ev mulva ,szarik bele. Mig ti eheztek, lerongyolodtok addig ö röhög rajtatok es mint többszörös EUR milliomos elvezi a hatralevö eveit. Igazan sajnalom, hogy a magyarok nem elöre hanem vissza fele hanyatlottak. Szegyen!!!
kripton
@Eladott Ország: Látom, az elevenedbe talált a válaszom. :-)
Hát igen! A tények valóban tények maradnak függetlenül attól, hogy a hozzád hasonló, szarházi, génvezérelt, országrontó emberszabásúaknak ez nincs ínyükre, és hogy milyen hazugságokkal pettingelik egymást.

Ha az a nőstény, aki téged a világra ellett, képes lenne felfogni, hogy milyen szarszóró képződményt okádott bűznyílásából a világra, vonyítva gyömöszölne vissza. :-)
kereső
@Shikari: 04:33",Ne gondoljàk hogy korlátlan ideig eltűri a többség ezt a hazug takony bandát ... ."
Most ugye orbánról=fideszről emlékeztél meg,meg az EP-ről?
Eladott Ország
@kripton: Kár hogy anyád a szüléskor nem a WC-re ült, mert akkor egyből a helyedre kerültél volna. Egyébként meg tájékoztatlak, hogy nem a fidesz szemináriumon vagy, egymást ott okítsátok, innen meg húzzál el a picsába!
kripton
@Eladott Ország: Elhúznivalód neked van! :-)
kripton
Fantáziátlan, kezdetleges, infantilis.
Eriksson
@bencemacska: 22:38
A lényege az egész oda-vissza adok-kapok vitának, hogy az eltelt 80 év történelmi távlatából nézve Horthy felelősen gondolkodó és cselekvő kormányzó volt, csak a zsidók egy része akar bűnbakot csinálni belőle. Pedig járhattak volna rosszabbul is, ezt tudomásul kellene venniük.
Horthy döntéseit lehet magyarázni, lehet elitélni, de ő is csak ember volt a maga gyarlóságában és kétségbeesettségében. Akkor, abban az adott történelmi pillanatban a szerinte kisebbik rosszat választotta, annak ellenére, hogy a saját fia is a háború áldozata lett.
Hitler ultimátuma nem adott választási lehetőséget. Vagy mindenben követi utasításait, vagy lerohanják az országot. Így lett ő német szövetséges, így lett Don-kanyar, így lett zsidó deportálás.
Minden esetre kíváncsi lennék, hogy ki tudott volna jobban, felelősebben dönteni, miközben az ország nyakát szorongatták.

(Hogy Hitlert mi inspirálta zsidóírtásra, az egy másik történet).
Eriksson
@bencemacska: 22:38
Természetes, hogy a történet kicsit egyoldalúvá sarkítja a történelmet, de még ebben az írásban sincs Horthy hibáztatva a zsidóüldözésért.
www.zsido.hu/tortenelem/magyarzs.htm
Részlet a magyar zsidók történelméből:
" 1941-ben, a Délvidéken, az úgynevezett újvidéki pogromban mintegy tízezer embert, majd 1942-ben a nem őshonos (1913 után beköltözött) zsidók elhurcolásakor, az ukrajnai Kámenyec-Podolszkban mintegy húszezer főt, a polgári lakosság soraiból, kegyetlenül meggyilkoltak. A zsidótörvények a többség munkájának megszűnését, megélhetésének veszélyeztetését, sőt egyre inkább életét is fenyegették. S mindez csak előjele volt a szörnyű katasztrófának, amely a magyarországi zsidóságra várt. 1944. március 19-én a német csapatok megszállták az országot, Eichmann és hírhedt kommandója Magyarországra érkezett, a „zsidókérdés – úgymond – végső megoldása” végett.

Minden zsidót összeírtak, és sárga csillag viselésére kötelezték őket. Megkezdődött a vidéki zsidóság deportálása, először a Kárpátaljáról (ma Ukrajna), majd az ország egész területéről. A fővárosban a zsidókat úgynevezett csillagos házakba, majd gettóba zárták. A román kapituláció után, 1944. augusztus végén a front Magyarország területére tevődött át. Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter egy időre leállította a deportálásokat. Horthy Miklós kormányzó megpróbált „kiugrani” a háborúból: 1944. október 15-én proklamációjában bejelentette, hogy Magyarország leteszi a fegyvert. Még aznap – német katonai segédlettel – a szélsőséges nacionalisták, az úgynevezett „nyilas párt” (élén Szálasi Ferenccel) átvette a hatalmat.

Ekkor már, miközben az ország fokozatosan az előrenyomuló orosz csapatok kezére került, a féktelen terror lett úrrá. Mivel a deportáló vonatokat már nem tudták útnak indítani, bujkáló és szomszédjaik által feljelentett, vagy az utcán és másutt, kegyetlen módon összefogdosott zsidókból gyalogmenetet indítottak nyugat felé. Ebből a „halálmenetből” csak kevesen tértek...
Eriksson
Ebből a „halálmenetből” csak kevesen tértek vissza. Az életben maradt munkaszolgálatosokat is nyugatra irányították. Közülük is sokan út közben pusztultak el, vagy meggyilkolták őket, mint a bori haláltáborból út közben megölt Radnóti Miklós költőt (1909–1945), vagy Szerb Antal irodalomtörténészt (1901–1945)."
karma1
@Eriksson: Szinte semmi sem volt jo abbol az idobol, igy igaz. A nagyszuleim falujabol 5 zsidot vittek el, (pedig oket nem is jelentette fel senki, csak jelentkezniuk kellett onket a jarasi eloljarosagon), a gyogyszeresz, az orvos, 1 tanar es a szatocs voltak ok. Soha egy sem tert vissza kozuluk, az anyukam mindig sirdogalt, amikor errol meselt, mert a legynek sem artottak, nagyon jo, csendes emberek voltak. A ket tanito meg ot is tanitotta az iskolaban. az elemiben. Nemcsak ez az 5 ember halt meg ertelmetlenul, hanem 600 ezren.
Nincs mentseg ra, minden horthy tudtaval, beleegyezesevel tortent, aki akkor hitlerrel parolazott, az nem a festmenyei irant erdeklodott, az tuti...:o((((
Eriksson
@karma1: Mondom én, hogy te mindig mindent jobban tudsz. Köszönhetően egy-két veled megesett történet alapján, általánosítva.
karma1
@Eriksson: nem muszaj szarkasztikusnak lenned, ezeket nem azert mondtam. De tudod, hogyha otthon uldogeltem volna egesz eletemben Bivalyizelned zsakfaluban,. akkor nagy valoszinuseggel soha senki nem akart volna atverni - ez szinte biztos. (Bar egy dorzsolt boltos talan ott is atvagna).
Fogadd el, hogy 64 eves koromra, osszesen 22 ev nyugati elet alatt volt idom tapasztalatot szerezni ezugyben, es nagyon jol meg tudom itelni a kulonbseget is, foleg, hogy otthon is vallalkozo voltam, es itt is. A ketto kozott eg es fold a kulonbseg.
kripton
@Eladott Ország: Kifestőfüzeted is van? Kisvödör, lapátocska, talicskácska...

Nem kéne ezt erőltetned.
Ez szimplán hangzik... Így nincsen hatása!
Mondhatta volna szebben, kis lovag...
...De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
Lepényleső
Mentegetni lehet,e tények alól felmenteni nem.
Eriksson
@karma1: 09:14
Elhiszem, hogy van tapasztalatod meg miegyéb, de nem kellene hergelned az itthon ragadtakat, mert nekem úgy tűnik mintha kimondva-kimondatlanul lesajnálnád őket.Tudják ők nélküled is, hogy mi ehető és mi nem.
Meg egyébként is. Te nem az Orbán rendszer menekültje vagy, hanem a magadé!
karma1
@Eriksson: Nem, en az antall kormany politikajanak a menekultje vagyok, kozvetve. Senkit nem hergelek, es plane nem sajnalom le azokat, akik otthon elnek akar sajat dontesuk reven, akar azert, mert ottragadtak, pedig szivesebben mennenek. Rokonaim, a legjobb barataim elnek most is otthon, akinek tudok, segitek.
Ha barkit lesajnalnek, akkor az mar nem en lennek...
Ha ismernel, tudnal, mirol beszelek.
Viszont kurvara faj, hogy latom az ordito kulonbseget a klasszikus demokracia es akozott, ami otthon folyik.
Ha ugy erzed, nem kell reagalnod semmilyen beirasomra, hidd el, nem dolok a kardomba. De velemenyem akkor is lehet, te meg mentegesd tovabbra is a menthetetlent, a horthydat. akivel szegenykevel "csak ugy" tortentek a dolgok, hiszen o olyan jo ember volt...
bencemacska
@Eriksson: ma, 08:29
Ha nem vetted volna észre, akkor most felhívom figyelmedet én nem szóltam hozzá az "endlösung" témához. Egyrészt azt már nagyon részletesen feldolgozták, ahhoz viszonyítva az én tudásom 0, másrészt tényleg nem akarom az egészet Horthy nyakába varrni.
Engem elsősorban a mai ME hozzá való viszonya és majmolása érint.
Hozzá teszem, hogy magát a történelmet nem tartom egy egzakt tudománynak, mert egy nagyon "földhöz ragadt" egyéniség vagyok.
Ahány történész, annyi történelem értelmezés.

Nekem nem gerinces emberre vall a "király nélküli királyság" kormányzójának lenni. Nem is beszélve IV. Károly elzavarásáról.
Nagyon hibáztatom a háborúba való belépésért és Teleki László halálának tisztázatlanságáért.
A háborúból való kiugrást nagyon sok uralkodótársa sikeresen megoldotta. Ha valaki öreg és tehetetlen még mindig ott van a tisztes lemondás lehetősége!
Ha valaki uralkodásának indulása és befejezése ilyen "nem tiszta", akkor miért higgyem, hogy közben tiszta, becsületes volt!?
Bocs. mennem kell, nem tudom befejezni!
Eriksson
@karma1: A magyarázatod elfogadom, de továbbra is fenntartom, hogy elfogult vagy magaddal, és a kivételezett helyzeteddel szemben, s olyanokat írsz, (hogy ne mondjam, dicsekszel) ami másokban ellenérzést válthat ki. Akármilyen jóindulattal is írod.
Nem lehet összehasonlítani rendszereket, ezt te magad is jól tudod. Biztos könnyebb ott élni, ahol klasszikus demokrácia van, de azt még Mo-n tanulni kell, mint olyan helyen, ahol soha nem is volt.
Az utolsó bek. egy igen szubjektív műfajt érint. Kinek a pap, kinek a paplan. Attól függ ki mondja.
Ez a " te meg mentegesd tovabbra is a menthetetlent, a horthydat." megjegyzés nem olyan dolog, amit a maga széles látókörére sokat adó hölgytől elvárható. Mert véleményem nekem is lehet, nem csak neked.
kripton
@Eriksson: EL-LEN-ÉR-ZÉST??? MEGVETÉST, UNDORT!!!
Eriksson
@bencemacska: Én az eseményekről mint történelemről beszéltem, nem a mai Me. hozzáállásáról.
magyarbakancs
@Shikari: Numerus clausus
Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése
[bevezető szerkesztése]
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigationJump to search
A numerus clausus (magyarul: „zárt szám”, értsd: korlátozott, maximált keretszám):

általános értelemben bármilyen maximált létszámkeretet alkalmazó szabály, törvény, legtöbbször egyetemi felvételekkel kapcsolatban,
a magyar közbeszédben a zsidóság egyetemi felvételi arányát korlátozó 1920. évi XXV. törvénycikk közkeletű elnevezése.
Numerus clausus szabályt leggyakrabban világszerte a zsidó hallgatók magas egyetemi felvételi arányának visszaszorítására alkalmaztak, de más etnikumokat is érinthetett (pl. az Egyesült Államokban feketéket, olasz-amerikaiakat).[1] A numerus clausus hol hivatalos jogszabály, hol nem hivatalos egyetemi irányelv formájában jelentkezett.

Numerus clausus alkalmazására számos példa van a történelemben. A magas zsidó hallgatói arány korlátozására vezettek be numerus clausust különböző időtartamokra Oroszországban 1887–1917 között, az Amerikai Egyesült Államokban az 1920-as években (Harvard, Columbia, Yale, Pennsylvania), Kanada egyes egyetemein az 1920–1940-es években, Romániában 1926-ban, Németországban 1933-ban, Lengyelországban 1937-től (az 1923-as próbálkozást a Népszövetség meghiúsította).[1]

Németországban numerus claususnak nevezik, hogy vannak olyan szakok az egyetemeken, amelyekre nem korlátlan számban vesznek fel hallgatókat.[2]

A magyar numerus clausus-törvény (1920. évi XXV. törvénycikk) a Horthy-korszak egyik korai jogszabálya, a legnagyobb presztízsű (orvosi, jogi, műegyetemi, közgazdasági, tudományegyetemi) egyetemi karokon 1920-ra kialakult különösen magas (jellemzően 30% feletti) zsidó hallgatói arányokat kívánta országon belüli számarányuknak megfelelő mértékre korlátozni. Másik pontja volt az 1918–19-es forradalmakban szerepet vállalók kiszűrése az egyetemekről.

A törvény alapján a „magyarországi nemzetiségek és népfajok”...
magyarbakancs
@Shikari: Milyen állam az ami korlátozza az állampolgárai tanuláshoz ,közlekedéshez, vagy bármihez való jogát,
Semmilyen, és ez legyen a 20-30-40-50-60- vagy 90 -2000 években.
Az az államhatalom gyengeségét mutatja ha szabályoz alapvető emberi jogokat.
Tehát ez nem liberális ,se nem keresztény kultúra, hanem egyetemes emberi jog.
kripton
@magyarbakancs: Na ez a liberális hazugság! Ez meg itt a tény:

A törvény célja a Trianon után, a csonka országba menekült nagy számú diplomás által okozott helyzet rendezése volt és mindenkire egyformán vonatkozott. (Az egyetemeken még mindig a háború előtti - tehát túl nagy - számban iskolázták be a hallgatókat.) Tehát nem "zsidókat érintő korlátozások", hanem MINDENKIRE EGYFORMÁN vonatkozó szabályok voltak.
A numerus claususban egyetlen szóval sem történik utalás a zsidóságra vagy bármilyen más vallási, etnikai kisebbségre. A szöveg az “ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszámáról” szól. A törvény a széles körben terjesztett és a köztudatban mára elterjedt hazugsággal ellentétben pedig nem a felveendő diákok számának FELSŐ, hanem az ALSÓ határát szabja megI!!!
Vagyis azt, hogy az egyes származású hallgatókból LEGKEVESEBB milyen arányt kötelező felvenni.
A zsidó hallgatók sokat emlegetett 6%-os aránya (ekkora volt a zsidóság teljes népességhez viszonyított aránya) tehát NEM A PLAFON VOLT, HANEM A KÖTELEZŐ MINIMUM!!! A felsőoktatásban tanuló zsidó hallgatók tényleges aránya pedig valamivel 20% fölött volt. Vagyis, 3-4 szer nagyobb részt kaptak a tortából, mégis antiszemita szellemiségűnek állítják be a numerus clausus!!!

A törvény lényege:

"...figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét."
kripton
@magyarbakancs: Te hülye te! A törvények nagy rész valamelyen KORLÁTOZÁSRÓl szól!!!
Milyen "alapvető", meg "egyetemes" emberi jogról hadoválsz te szerencsétlen liberálispete?
Jog? Az mi? És ki mondja meg, hogy mi legyen az? Miért ő mondja meg? Milyen felhatalmazás alapján mondja ő meg? Ki a felhatalmazó? Mért ő a felhatalmazó...?

A definíció szerint "a jog olyan, az állami akaratot kifejező szabályrendszer, amelyet az állami szervek alkotnak, és amelynek érvényesülését az állam kényszerítő eszközökkel is biztosítja."
Eszerint a meghatározás szerint viszont a Harmadik Birodalom is jogállam volt.

A jog két fő funkciója:
A normatív funkció: a jogi szabályozás valamilyen társadalmi rendezettség fenntartására irányul. (VALAMILYEN! Tehát a lényeg, hogy a társadalom működését kötelezően követendő normák szerint szabályozza.)

A politikai funkció: a jog a hatalmi viszonyok megerősítését, érvényesítését is szolgálja. És itt kezdődnek a bajok!
Mivel a szokások, a morál, az erkölcs, a társadalmi normák koronként, népenként, kialakult kultúránként mások és mások és a jognak ezeket kell (kellene) szabályokban, törvényekben megfogalamaznia, elkerülhetetlen, hogy a világ különböző területein más és más, akár egymással szöges ellentétben álló jogrendszer legyen. (Ilyen volt a kannibalizmus, ilyen ma is a többnejűség, a drogozás, az alkoholfogyasztás a pedofília értelmezése...)

És mindig az erősebb mondja meg, hogy mi az "jog". Így lehet "jogos" és "szülkségszerű" akár emberek tízezreinek elevenen történő megsütése - Drezda, Hiroshima, Nagasaki -, törvények utólagos felülbírálása , és hirtelenjében hozott, addig nem létező törvények alapján emberek legyilkolása - Nürnberg.
A jog tehát nem egyéb, mint puszta erő. Az akaratunk másokra történő rákényszerítésének képessége. Ha az amerikai polgárháborúban a Dél győz, ma a rabszolgáság elfogadott, a rassziznus pedig kötelező lenne.
A jogot a háborúk kinenetele, a fegyverek ereje határozza meg.
bencemacska
@Eriksson: ma, 11:35
Tapasztalom. csak én nagyon szkeptikus vagyok a történelemmel szemben. Szerintem MINDEN történelem hamisított. Tudom, hogy ezek kemény szavak, de egyszerűen szubjektívnek tartom a történetírást.. Nem csak a mai történetírásra vonatkozik, hanem az egészre! 1956 óta nem hiszem el a történelemírás egy szavát sem. És ez annyira megrögzült bennem, hogy érettségire bemagoltam a tananyagot, mint egy hit tételt. Ha valaki belekérdez egy miértet, vagy megnémulok, vagy kitör a balhé, mert elmondom a véleményem!
Gimnazistaként nem tudtam megemészteni, hogy ami tegnap "nem" volt, az ma "igen" lett, és ezt betetézte a forradalom leverése után visszaváltottunk a "nem"-re!-:((((
Eriksson
@bencemacska: Ebben igazad van, ha a történelemkönyvekre hagyatkozunk. De azt el kell hinned, hogy viszonylag magas korom miatt sokat olvastam, tapasztaltam, láttam-hallottam dolgokról, innen-onnan, különböző megvilágításokban, melyek ma már történelemnek számítanak. Tudom, hogy legtöbbje szubjektív megítélésen alapszik, de összevetve nagyjából ki lehet hámozni a valósághoz közelítő tényeket.
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 04:33

Megint túlzásba estél, miért kellene a zsidóknak mindenben egyetérteniük, hiszen a nem zsidó magyarok sem értenek egyet pl. a te véleményeddel.
Az, hogy a fideszpárti zsidó szervezet, amelyik kevés zsidót képvisel, megegyezett Schmitt Mária szemét terveivel, nem kötelezi a többségi zsidó szervezetet a Köves Slomó féle megegyezés elfogadására. Miért játszotta ki Orbán sokadszorra is, hogy Köves S.-val egyeztetnek, aki megkapja a milliárdos jutalmát az ilyen aljas viselkedéséért?

Orbánnak kötelessége lett volna a Mazsihisz szervezetével egyetértésre juttatni a tervezetet.

A nem zsidó emberek, szervezetek mindig egyetértenek egymással? Mégis hogy képzelted ezt?
magyarbakancs
@kripton: drága honfitársam te kedves édes anyukádat tisztelt meg a megszólitásoddal és FASZOM SE KÍVÁNCSI A JOBB OLDALI BAROM IROMÁNYAIDRA
CsipkeRózsa
@Shikari: tegnap, 17:58

Igazad van, legyenek hálások a zsidók, hogy egész családjukat kiírtották Horthy közreműködésével, a sok megölt áldozat már nem tud hálálkodni.
magyarbakancs
@kripton: Emberi minimum akinek a kezéhez vér tapad a 20. században nem emelek szobrot ,nem nevezek el utcát, és nem istenítem.
Aki ezt nem érti asz a te szavaddal élve hülye.
Tehát honfitársam ezek egyteames elvek.
Horthy egy gyilkos ,Kádár gyilkos,Rákosi gyilkos Szállasi gyilkos mert politikai ellenfeleit kivégeztette.
SystemError
Horthy megítélése és tettei mindig vita tárgya volt. Ilyen fokú társadalmi megosztottság NEM jellemez egy államférfit sem egy miniszterelnököt, aki az ország egészére esküszik. pontosan tudjuk kik istenítik és kik tartják tömeggyilkosnak. Van egy harmadik csoport, akik se nem liberálisok, kommunisták, fasiszták, hanem egyszerű hétköznapi emberek, akik tízezreket vesztettek a don kanyarban egy felelőtlen döntés miatt. Akár hogyan is, de ennyi év távlatából senki nem fogja megmondani, hogy akkor mi hogy volt. Az biztos, hogy ilyen kétes, de semmiféleképpen biztos erkölcsű ember magasztaljanak a fasiszták otthon és, aki úgy érzi hős volt. Megosztó figurából nem csinálunk nemzeti hőst. Természetesen értjük, hogy miért próbálja Viktor ezt tenni most!
kripton
@CsipkeRózsa: "Orbánnak kötelessége lett volna a Mazsihisz szervezetével egyetértésre juttatni a tervezetet."

Hülyeség! A Mazsihisz elmondhatja a véleményét, de az nem kötelezi a kormányt semmire. Ha akarja figyelembe veszi, ha nem akarja, nem.
És a Mazsihisz véleménye a kérdésben a vezetése pufajkás befolyásoltsága miatt végletekig elfogult. Egyetértésre jutni vele lehetetlen, az pedig, hogy a kormányt ők kézivezéreljék nonszensz!
kripton
@magyarbakancs: "Emberi minimum akinek a kezéhez vér tapad a 20. században nem emelek szobrot ,nem nevezek el utcát, és nem istenítem."

Egyetértünk. Nem is akar senki ilyesmit tenni!
CsipkeRózsa
@kripton: 20:49

Ki a pufajkás náluk?

De igen, köteles lett volna a nagyobb szervezetet meghallgatni, és nem semmibe vennie a létezésüket is, így kijátszva a Mazsihiszt, akivel a kezdeti együttműködést végezték.

Nem kézivezérlést jelentett volna részükről, de a minimumot el kell várni Orbántól is, igaz akkor Schmidt Mária nem végezhetné a szokásos történelemhamisítás műveletét.
kripton
@CsipkeRózsa: Ez dedós szint.
Vindikálod magadnak a jogot, hogy te mondd meg, hogy ki hamisítja a történelmet, mi egy konkrét ügyben a miniszterelnök kötelessége...
Gondolom, írás közben toppantottál is a lábikóddal.
Veled vitázni nem lehet.
kripton
@CsipkeRózsa: Pufajkás befolyásoltságot írtam.
Zoltai Gusztáv. Sokáig ügyvezető igazgató volt, majd elnök, most tanácsadó. Ő nevelte ki a mai vezetést.
kripton
@SystemError: "Ilyen fokú társadalmi megosztottság NEM jellemez egy államférfit sem..." - Donald Trump

" Pontosan tudjuk kik istenítik és kik tartják tömeggyilkosnak." - Stimmel

"Van egy harmadik csoport, akik se nem liberálisok, kommunisták, fasiszták, hanem egyszerű hétköznapi emberek, akik tízezreket vesztettek a don kanyarban egy felelőtlen döntés miatt." A felelőtlen helyett kényszerű volt a döntés. Nem lehetett nemet mondani, csak alkudozni. A németek az egész magyar haderőt - mindhárom hadsereget - követelték.

Szerencsétlen Schiffer Andrást, aki maga mondta, hogy holokauszt túlélők leszármazottja (tehát zsidó) Eichmanná photosopolták az interneten mert egy tévéinterjúban azt merte mondani a megszállási emlékmű felállítása körül indult kordonbontogatásról és ájvékcunamiról, hogy elképesztő, túlméretezett hiszti. Leköpték, pofon vágták!!! A tolerancia bajnokai miért háborognak egy olyan emlékmű miatt, amelyik szellemiségével nem értenek egyet? Miért kell a felállításához az ő egyetértésük? Minden magyarországi emlékművel mindenki egyetért??? Valamiféle engedélyező testületnek képzelik magukat. A tolerancia és a szólászabadság bajnokai!

"ilyen kétes, de semmiféleképpen biztos erkölcsű ember magasztaljanak a fasiszták otthon és, aki úgy érzi hős volt. Megosztó figurából nem csinálunk nemzeti hőst."

Ki kérte, hogy csináljatok Horthyból nemzeti hőst? Egyébként se kell senkinek sem "csinálni", mert már az!
A fasizták pedig ti vagytok! Liberálfasiszták.
Commenter
@Commenter: @karma1: off de nem teljesen:www.aftonbladet.se/nyheter/a/l1lB6k/niklas-om-ungerska-jakten-var-min-ren
video is van a svéd gazdáról meg a szarvasfarmjáról, ahol tömény "vadászott'
Országimázs, nesze neked.
Pálinkás Pál
@kereső: Nos "pedig a jugoszláv hatóságok már május közepe óta kérték a kiadatását a magyar hadsereg Újvidéken elkövetett atrocitásai miatt"
nos ha ez jelenti a háborús bűnt...akkor sztálin ,miért is nem az??? ugye milyen érdekes dolog ez??? a gulágokban több ember halt meg mint a lágerekben...ha már ennyire ragaszkodsz a történelmi igazságokhoz...
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: Horthynak nem csak az Újvidéken történt atrocitások miatt kellett volna felelnie. A közhiedelemmel és az újra divatos mentegetésekkel ellentétben a kormányzónak nem csupán lehetősége, de számos eszköze is lett volna, hogy a deportálásoknak és a zsidókkal való embertelen bánásmódnak véget vessen. Nem tette. Azt a korszakot nem lehet megbélyegezni, az egy ordas, okádék, szégyenletes korszak volt, szégyellheti magát mindenki, aki ma bégetve ajnározza Horthyt.
24.hu/tudomany/2018/09/07/horthy-holokauszt-deportalas-zsido-antiszemita/
Pálinkás Pál
@Eladott Ország: Nos...amíg Horthy kormányzó volt ,nem voltak deportálások,és ez tény!!!
"A budapesti zsidóság tömeges deportálása elmaradt, miután Horthy kormányzó a deportálásokat közvetlenül a fővárosi zsidók elhurcolása előtt felfüggesztette"
"A német megszállást és a Sztójay-kormány hatalomra kerülését követő napokban folytatott intenzív megbeszélések során körvonalazódott „a zsidókérdés végső megoldásának” terve."
Nos...ennek tükrében../megszállás egy náci ,könyörtelen hatalom képében/..szerinted mit lehetett volna csinálni???
Hiszen ti liberálisok még orbán ellen is képtelenek vagytok bármit tenni...pedig azért itt nem repkednek a golyók,mint annak idején!!!
Akkoriban ellenkeztél,hamar kivégeztek...nos ennek fényében kíbvíváncsi vagyok ti mit tettetek volna??
Mert ugye könnyű most dumálni a biztonságból...más rendszerből...tehát várom a válaszod.!!!
kereső
@Pálinkás Pál: mondta valaki?,én biztosan NEM ,hogy nem tartom sztálint ugyanolyan tömeggyilkosnak .SŐT!-de nem sztálin volt a téma.
kripton
@Eladott Ország: "A közhiedelemmel és az újra divatos mentegetésekkel ellentétben a kormányzónak nem csupán lehetősége, de számos eszköze is lett volna, hogy a deportálásoknak és a zsidókkal való embertelen bánásmódnak véget vessen."

Sorolj fel párat abból a számos eszközből! De olyanokat, amikkel valóban megakadályozhatta volna a deportálásokat, anélkül, hogy Lengyelország sorsára juttatta volna az országot.
Ha nem teszed, mocskos, sunyi, aljas, gerinctelen, hazug féreg vagy.

Megjegyzés:
Hitler amikor még csak tervezte Magyarország megszállását, megkérdezte Keitelvezérkari főnököt, hogy a Wehrmachtnak mennyi időre van szüksége az ország megszállásához.
- Ha a Magyar Honvédség ellenáll, akkor három nap, ha nem áll ellen, akkor hat.
- ???
- Mert akkor minden településen meg kell hallgatnunk az üdvözlő beszédeket, és részt kell vennünk a fogadási ünnepségeken.
kereső
@Pálinkás Pál: valamit ne felejets el, horthy nem!!!akadályozta meg a vidéki zsidóság deportálását,és az végre IS! lett hajtva. A serpenyőnek két oldala van-kéretik figyelembe venni.
És pontosan te emlegetted a gulágokat- az a icike-picike "malenkij robot",egyenes következménye volt horthyék bűnös politikájának,annak,hogy mi lettünk az utolsó csatlósok. A "malenkij robotról"-meg arányosan kevesebben!!! jöttek haza, mint magából a háborúból.
Úgy gondolom,hogy nem csak! az okozatot kéne vizslatni-trianon- ,hanem az ahhoz vezető okokat IS!És-ha horthynál mentő!!!körülmény a német katonai megszállás réme-akkor az a 40 év az orosz katonai szuronyok/kalasnyikovok,és atomytöltetek/ árnyékában miért nem volt elég egyeseknek,hogy most is oda kivánkoznak.
Eladott Ország
@Shikari: Így állt minden véleményhez annak idején Rákosi elvtárs is.
uploads.disquscdn.com/images/49d75f6b4a02c3f240d3545d60c9a0a41df475d47cd050e7d6e60f31edf3da50.jpg?w=600&h=544
uploads.disquscdn.com/images/343fd5f7830735017a0d1f0e3c63c82a3681b7744466e49681cfbc45c774a490.jpg?w=800&h=540
Országgyűlés sem kell, elég rendeletekkel kormányozni, erre már Rákosi elvtárs is rájött, mert mi vagyunk, a háromharmad.
Eladott Ország
@kripton: Elmész te a jóbüdös kurva anyádba!
kripton
@Eladott Ország:
Tehát, egy mocskos, sunyi, aljas, gerinctelen, hazug féreg vagy.
Eladott Ország
@kripton: Te szarházi nem vagyok kíváncsi a véleményedre. Menjél a fideszes politikai kurváidhoz és közpénzrabló bandához. B@zdmeg a fajtádat!
Pálinkás Pál
@kereső: Ismételten mondom,amíg Horthy volt hatalmon...nem voltak deportálások!!! Nézz utána!!!
Pálinkás Pál
@tulipan: na...a Musz -t párhuzamba vonni a deportálásokkal kicsit nevetséges...Ennyi erővel idelinkelhetsz mindent...elvégre a frontra,a vágóhídra sem önkéntesek mentek!!Mellesleg sokkal több magyar katona halt meg ,mint muszos!!!
kereső
@Pálinkás Pál: Palikám, utánanéztem. Horthy 1944.október 16-ig volt hatalmon.
A vidéki zsidóság 1944.05.15- 07.09. között zajlott. Ez idő alatt 430 ezer zsidó honfitársunkat deportáltak. Horthy 1944.július 6.-án álltotta lett a deportálásokat. Ekkorra a Bp.-i zsidóság nagy része gettókba zárva várta a deportálást,amire aztán nem került sor. De a vidéki zsidóságot horthy tudtával és beleegyezésével végezték- a németeken kivül magyar csendőri alakulatok segitségével.Nézz utána!!!
kripton
@Eladott Ország: Tehát akkor mocskos, sunyi, aljas, gerinctelen, hazug féreg olvtársam, melyek is azok a lehetőségek és eszközök, amelyekkel a kormányzó megakadályozhatta volna a deportálásokat?
Esetleg nem is voltak olyanok? Csak sunyin, libsi módra idehazudtad azokat?
magyarbakancs
@kripton: Szia!
Állítottak már Horthynak .Kádárnak szobrot hazánkban. koszteret is neveztek el Horthyról.
Horthy kivégeztette politikai ellenfeleit be börtönözte üldözte a liberális,szocialista gondolkodású embereket.
Kádár ugyan ezt tette.
Nem dicsőítem és nem ,istenítem egyiket sem.
Aki ezt nem érti, az bolond,és elmaradott.
Sajnos a 20. század Európájában nyugaton -keleti elő politikusok mind ezt tették.
A nagy USA olyan sok háborút folytatott más nemzetek ellen kik nem akarták a USA gyámságát .
Hány demokratikusan megválasztott ország belügyibe avatkozott be?
Rengeteg Chile,Nicaragua,Panama,Afganisztán,Irak,Szíria,Egyiptom,Líbia,Tunézia és még felsorolni se lehet.
Az USA elnökei mind bűnöző.
kereső
@kripton: mi a csálé? mond. Várom a kisdoktoridat a témában.
Eladott Ország
@kripton: Akkor mért kell a nagy vezírt piedesztálra emelni és példaként állítani a magyarságnak, ha semmiről nem tudott, semmit nem tudott megakadályozni, csak volt mint egy nagy rakás szar és csak azt helyezte előtérbe, hogy megmentse azt a szaros életét és a pápától kezdve a megváltó Jóistenhez is kegyelemért folyamodott. Egy szarházi senki volt Horthy.
magyarbakancs
@Eladott Ország: Nem is olyan régen olvastam egy dolgozatot ,hogy Magyarországon 1900-1986-87 között kivégzett, polgári áldozatok 90 %-ka politikai okokból történt a 20,században.
10 5 volt a tényleges élet elleni bűncselekmények miatt kivégeztek száma.
Balassagyarmaton 1956-63 között hetente volt akasztás politikai okok miatt.
kripton
@kereső: " De a vidéki zsidóságot horthy tudtával és beleegyezésével végezték..." Ez csak duma. Rágalom. Dokumentum nincs arról, hogy Horthy tudott volna a vidéki zsidóság meggyilkolásáról, pláne hogy abba beleegyezett volna. Az volt a mese, munkatáborokba viszik őket. Azt, hogy ezek a táborok valójában megsemmisítő táborok a Szövetségesek is csak a nyár végén tudták meg.
Horthy a német megszállás - március - óta egyébként is már csak báb volt. Meghagyták tisztében, hogy a magyar függetlenség látszatát megőrízzék. A kormányzónak csak annyi ereje, lehetősége maradt, hogy a budapesti zsidóság tervezet nyári deportálását a hozzá hű esztergomi I. páncélos hadosztály budapestre rendelésével elszabotálja. A németek elsöpörhették volna ezt a hadosztályt, de akkor még fontos volt nekik a látszat. Ezért a deportálástól elálltak.
CsipkeRózsa
@kripton: Ez úgy hülyeség, ahogy mondod, Zoltai már régen nem vesz részt a Mazsihisz döntéseiben, és a legkevésbé nevelte ki az utódokat, mindegyikük önálló gondolkodó személy. Zoltaival nem sokan értettek egyet.

Egyébként, nem valószínű, hogy Zoltai pufajkás lett volna.

Érdekes, Orbán nagy személyiségi változásait nem veszed észre, csak a neked nem tetsző személyekét.
kereső
@Eladott Ország: mi az,hogy semmit nem tudott megakadályozni? Hogyan sikerült akkor 1944 júliusában leálltani a deportálásokat? Vagy azt se ő tette? Akkor ki? Ha nem ő tette, akkor kinek voltak "hálásak" a deportálástól megmentett zsidók? Vaklami nagyon nem kerek itt? Arról meg már nem is beszélve,hogy kiadta "jótanácsait",hogyan kell bánni a deportáltakkal. -50 főnél több nem lehet egy vagonban- vagy az sem ő volt ,csak a szelleme?Kisértet mi? Magyarország fasiszta kormányzója, akinek sztálin talán azért kegyelmezett meg, mert egyformán antiszemiták voltak.sztálin legalább annyira gyűlölte a zsidókat,mint horthy.Mentegetik,meg piedesztálra emelik? A szerbiában a "hideg napok" során "partizán üldözés közben kivégzett civil lakosság kiirtása- sokan közülük ,magyar zsidók voltak-megtorlásaként 1944-ben a délvidéken a tito partizánok által magyar lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosság nem ennek "az én félrenézek,semmiről se tudok" politikának a következménye volt? Ha bele gondolok orbán hasonlóan cselekszik.Függöny mögött,hogy senki se lássa mi?
CsipkeRózsa
@kripton: Ne te írd a múlt történelmét a saját elképzelésed, ízlésed szerint.
kripton
@Eladott Ország: Vitéz nagybányai Horthy Miklós tengernagy Magyarország kormányzója volt.
A szarházi senki az te vagy. :-)
kripton
@CsipkeRózsa: Eszemben sincs!

Hogy Zoltai nem lett volna pufajkás?
hu.rightpedia.info/w/Zoltai_Guszt%C3%A1v
Pálinkás Pál
@kereső: nos akkor ugorj neki...
"Másnap reggel Horthyék a Turán nevű különvonaton megérkeztek Salzburgba, ahonnan a delegáció – Csatay, Szombathelyi, Ghyczy, Fütterer – a Klessheim kastélyba érkezett. A tárgyaláson Hitleren kívül még Wilhelm Keitel, Kurt Zeitzler vezérezredes (vezérkari törzsfőnök),[24] Alfred Jodl, Walter Warlimont altábornagy, Ribbentrop, Himler és Martin Bormann voltak jelen, illetve a hadműveleti törzs két szakértője. Az eredménytelen tárgyalások ideje alatt minden külvilági kommunikációtól elzárták a magyar küldöttséget, ezzel a németek elérték, hogy a bevonulás napján az ne tudja ellenállásra felszólítani a magyar csapatokat. Hitler 17:00-kor kiadta a végrehajtási parancsot és 22:00-kor, 5 órával a megindulás után a német csapatok megkezdték a kirakodást a Trojanisches Pferd hadművelet által meghatározott főbb magyarországi vasúti csomópontokon (Bicske, Ceglédbercel). "
ez márc 17.-én történt!!!
"Március 22-én Sztójay Döme altábornagy, volt berlini követ vette át a kormány vezetését és a külügyminiszteri posztot is, Kállayt és Ghyczyt leváltották. "
Akkor te miről is beszélsz??? Horthynak márc 17.-től semmi hatalma nem volt!!! Tudom ez nem tetszik nektek libsik!!!De ha utána nézel Horthyt a németek háziőrizetben tartották...onnan került amerikai hadifogságba...nos csak hirtelen ennyi!!!
kereső
@Pálinkás Pál: Palikám drága? Miért is nem volt hatalma? Hogyne lett volna?Ő volt Magyarország kormányzója- az ő tudtával,és beleegyezésével történtek a dolgok-és abszolut indifferens,hogy volt-e "valódi" hatalma vagy sem. Nem érdekel. Magyaország kormányzója volt 1944.október 16-ig.
Ja és a budapesti deportálások azért maradtak el, mert 1944 június végén napvilágra kerültek az ún."auswitzi jegyzetek"-amelyek beszámoltak a haláltáborok körülményeiről.A vidéki zsidóságot 10-20 ezzer fő kivételével auswitzba deportálták, de akkora volt a nemzetközi felháborodás,hogy jobbnak látta leállitani. Akkorra az is tiszta volt,hogy a németek elvesztették ezt a háborút is! Nem tudsz meggyőzni,mert ha egy gyáva szar volt,akkor azért nem kell pidesztálra emelni.Ha lemond a kormányzóságról ,amikor a németek bevonultak-talán szépithetett volna valamit a renoméján, bár a don kanyar tragédiáját akkor sem tudnám neki elfelejteni,sem megbocsájtani.-de nem mondott le.
kripton
@kereső: Ki akar téged és hozzád hasonló agymosottakat meggyőzni te szerencsétlen? Higgyetek amit akartok.
kereső
@kripton: te is azt hiszel, amit akarsz. Szabad gondolkodás még van.Az agymosottak meg nem ezen az oldalon vannak.
És épp rajtad csodálkozom a legjobban.Hisz Te magad mondtad/irtad,hohy ki mindenki maradt ott a családotokból a Csendes-donnál, emlékoldalt csináltál nekik- látod megnéztem- és akkor a gyilkosát /gyolkosait ezeknek a rokonaidnak istenited,piedesztálra emeled? Nem kicsit tudathasadásos állapot lehet ez.
Pálinkás Pál
@kereső: "Ő volt Magyarország kormányzója- az ő tudtával,és beleegyezésével történtek a dolgok-és abszolut indifferens,hogy volt-e "valódi" hatalma vagy sem" ezt a mondatodat érted is ,vagy csak kimásoltad???
esetleg sokat ittál??? Lefordítom a hozzád hasonlóknak...márc 20-tól Horthyt minden hatalmátol megfosztották,és azt a Sztójay kormány gyakorolta!!! A te logikád mentén,a magyar király miért nem háborús bűnös...elvégre akkoriban Magyarország hivatalosan királyság volt!!!
Javasolnám neked,mielőtt leállsz vitázni,kérdezz meg nálad tájékozottabbakat a témában!!!
tulipan
@Pálinkás Pál: Te, mikor kérdezel meg egy hozzáértőt, mielőtt hülyeségekkel traktálsz???
tulipan
@kripton: Aha, vagyis fogaslmasd sincs a témáról! Gratulálok, hogy igy is belepofázol!!!
tulipan
@Shikari: A degenerált narancsosok nem engedik el ezt a koncot, hiába is buknak bele, abba, hogy át akarják IRNI történelmet!
Horthyr nem kell lejáratni, mnert megtetet ezt Ő MAGA , TELJESEN TÖNKRE TéVE, AZ Országot!!! Aki náci, az persze igyekszik kimagyarázni ezt a tökfejet!!!
kereső
@Pálinkás Pál: Javasolnám,hogy ne légy elfogult horthy kormányzó irányába. Amúgy nem iszom- semmit, amit irtam meg másoltam-szoktam egyébként,de azt jelzem. Horthy ténylegesen megtartotta a német megszállás után is a kormányzói széket. Ha nem "gyakorolta" hatalmát,ahogy Te mondod, miért maradt kormányzó? És azt végképp nem hiszem el,hogy "csak elszenvedője" volt a történéseknek-mert miért is adott ki a deportálásokra "kódexet",hogy hogyan kell bánni a deportáltakkal? Nem mosdassátok már ennyire. Ha másért nem ,de a Donnál elesettekért, az eltüntekért megért volna neki egy tárgyalás nünbergben.És megvetés illeti az utókor részéről ezért,nem dicséret-egyáltalán azért ,hogy ócskja trükkel kényszeritette bele az országot a háborúba,hogy még felülhessen a fehér lovára.Hány élet árán?
Nem tudsz meggyőzni,-kripton azt mondta,hogy agymosott vagyott- horthy az én szememben marad az aki eddig is volt. Egy hazaáruló tömeggyilkos. Amint irod- megfosztották a hatalmától- ráadásul,ezért mégy gyáva is a cattarói mészáros,a ki vigan kvaterkázott azokkal az antant tisztekkel szegeden, akiket aztán mi meg köpködhettünk trianonért.,ahelyett,hogy harcolt volna ellenük.Vagy harcolt?
kripton
@kereső: Örülök, hogy megnézted a doni honlapomat, de sajnálom hogy ellentmondást látsz az általam ott, és az itt írtak között. Nincs egy fikarcnyi tudathasadás sem a dologban.
Ha érdekel, hogy miért nincs,
itt találsz rá magyarázatot. velemenyparbaj.blogspot.com/
Felhívnám a figyelmed a a moszkvai román nagykövet írására, ami tökéletesen megindokolja, hogy mit kerestünk mi a Don-kanyarban, ők meg Sztálingrádnál.
Pálinkás Pál
@kereső: Hogy mit csinált az 1Vh alatt ,az e cikk szempontjából teljesen irreveláns...Ami tény...hogy a zsidó deportálásokhoz semmi köze !!!És változatlanul nem válaszoltál a kérdésre...mit tehetett volna a Harmadik Birodalom ellen...amikor ti most/ pedig más a helyzet/ orbán népnyúzó törvényei ellen is csak egy majálisi felvonulást tudtok összehozni!!!Csak halkan jegyzem meg ..Horthy nemegyszer ki akart ugrani,nem véletlenül volt a fia németországban túsznak!!! ha már ragszkodunk a tényekhez!! Nem mosdatom a kormányzót...de azért kicsit nonszensz ahogy beállítjátok!!! nektek sokkal több esélyetek lenne a csúti ellen...mégis csak kushadtok a Parlamentnek nevezett viccosztály padjaiban!!!
Pálinkás Pál
@tulipan: Fanfan...eddig észre sem vettelek...mondd ,mi a hülyeség...mi az ami nem tény???
kereső
@Pálinkás Pál: tisztázzunk valamit- nem ülök a parlamentben- abszolút "civil" vagyok!
A harmadik birodalom ellen- hát voltak egynéhányan,akik ellenálltak,és nem csókoltak kezet a fhürernek-és képzeld olyan is volt aki király léttére zsidókat mentett.Volt választása- az elkerülhetetlent igy sem tudta megakadályozni,és lehetséges,hogy a magyar katonákat nem kellet volna mészárszékre adni.Mert azzal a felszereléssel,amivel birtak- oda hajtották őket- a haza védelmében .És igen,voltak kiugrási kisérletei- csak "hezitált"?,vagy inkább gyáva volt még arra is.

Csak úgy kérdezem, te miért is nem szervezel már valami ütőset!! a csúti ellen? Te biztosan tudod hogyan kell.És bár nagyon útálom,ami most van, egy polgárháborút nem igazán kivánnék ennek a Hazának.Borzalmas lenne.Hogy mi lenne a hatékony fellépés? talán egy össz.társadalmi engedetlenségi mozgalom-de amig az "ellenzék" pártjai a parlament padsorait koptatják,erre sem látok semmi esélyt. Game over...
tulipan
@Shikari: Mi van, Te seggnyaló narancsos vándorcigány? Ész nélkül csak hülyeégek jöhetnek ki a pofádon!!!
tulipan
@Pálinkás Pál: Hál' Istennek, nem is kértem, hogy "észre vegyél'"! Nem tehetnéd meg, ezután is??
Pálinkás Pál
@kereső: Persze hogy voltak ellenállók ,hullottak is mint a legyek...meg a civil lakósság a tizedelések miatt,amikor véletlenül sikerült valami akció.../remek példákat találsz rá Franciaországban/...
ami az "ellenzéket " illeti ,abban egyetértünk..engedetlenségi mozgalom...nos..azt meg kéne hirdetni...persze ti libsik erre azt mondjátok,csak törvényesen..,igaz???szerintetek engedélyeznék??? mondjuk az is nonszensz hogy egy tüntetéshez engedélyt kértek...amit engedélyeznek,az nem tüntetés,hanem teadélután!!!Ezért röhögök amikor itt írdogáltok hogy mit lehetett volna a nácik ellen tenni...amikor még orbán ellen is marha kevesek vagytok!!!Törvényesen sosem fogjátok orbánt leváltani...vagy léptek egy szintet,vagy nyelitek tovább a könnnyeiteket!!!
tulipan
@Shikari: Szerencsére!Nagyon nem szeretnék a hülyék gondolatmenete szernit "mormális" lenni!!! Nem szeretem, a Te kedvenced,, a szar ízét!!!
Pálinkás Pál
@tulipan: dehogynem,akkor ne szólj hozzám,én csak válaszoltam!!
kereső
@Pálinkás Pál: ne libsizz má'( nem káromkodás az)-az,hogy a "libsik" hisznek a törvényességben,a demokráciában nem bűn- még egyenlőre.Engedetlenségi mozgalmat nem hirdetni kell, hanem szervezni.Egyáltalán -mindent szervezni kéne,nem csak meghirdetni!!!
Pálinkás Pál
@kereső: És talán te ma. tudsz olyat ellenzéki oldalon aki képes erre?? hisz mind bújtatott narancsos!!! egy alulról induló mozgalom kéne...
CsipkeRózsa
@kripton: , 21:17

Zoltai Lázár idejében volt tanácsadónak odatéve, gondolom, nem sok tanácsot adhatott. A kinevezése szerintem kizárólag a megegyezés reményében történhetett meg.
CsipkeRózsa
@Shikari: 08:30

Tévedsz, a Sorsok Háza terveit úgy kezdték, hogy a Mazsihisz egyetértését elérjék, tehát most is azt kellett volna figyelembe venniük. Ne pedig a kis létszámmal rendelkező kis szervezettel egyezkedjenek, akit Orbán lefizet milliárdos "ajándékokkal".

A szakszervezetek, a szakmai szervezetek sem a kormány fölött állnak, mégis egyeztetniük kell(ene) velük.

Emlékszem, a szoci kormány idején a kormány meghívott 7 szakszervezetet képviselő személyeket, a fidesz ellenzékiként olyan nagy felháborodást rendezett, mert egy kis szakszervezetet, egy 8., nem volt a meghívottak között.
CsipkeRózsa
@Shikari: Nem marják egymást a zsidó szervezetek, szeretitek azt úgy beállítani. Azt hittem, megértetted, amit írtam, hogy a Mazsihisz képviseli a zsidók többségét évtizedek óta. Az EMIH egy új szervezet kis létszámot képvisel.
kripton
@CsipkeRózsa: Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a Magyarországon bejegyzett három zsidó egyház (MAZSIHISZ, EMIH, MAOIH) egyike. 1927-ben az addig önállóan működő, sem az ortodox, sem a neológ irányzathoz nem csatlakozó hitközségek megalakították a Magyarországi Statusquo Ante hitközségek Országos Szövetségét. Ezzel hivatalossá vált az 1877-ben már elismert harmadik zsidó irányzat is. 1950-ben központilag szüntették meg mindhárom önálló hitközségi szövetséget, és hozták létre a magyarországi zsidóságot egyházi mintájára tömörítő Magyar Izraeliták Országos Képviseletét (MIOK). (Kripton: Na ez a Rákosi gründolta Mazsihisz jogelődje.)
A 2004-ben újjáalakult Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség az egykori Statusquo Ante hitközségek szellemiségét követve, annak hagyományait elfogadva és ápolva a magyar zsidóság vallási felemelkedésének támogatását tűzte ki céljául.

Bővebben: zsido.com/bemutatkozas/
Eladott Ország
@kripton:Roosevelt: Magyarország királyság, amelyet egy régens irányít, aki haditengerészet nélküli tengernagy, és az ország szövetségben áll Romániával, amellyel szemben területi igényei vannak, viszont az Egyesült Államoknak üzen hadat, amellyel szemben nincsenek területi igényei.
Anyám borogass!
tulipan
@durbincs: Mi van, narancs-seggnyaló Sügér? Te kellően összeasztál már a napon???
kripton
@Eladott Ország: Ennek semmi köze Roosevelthez. Ez egy magyar vicc. És nem régens, hanem kormányzó. Mint Hunyadi jános, meg Kossuth Lajos.
Eladott Ország
@kripton: A régens szót Roosevelt mondta, amikor Magyarország hadat üzent az USA-nak.
kapcsolat.hu/blogszemle/orban-es-horthy-ket-vicc
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 08:04

Nincs igazad, de nálad kár minden szóért.

A kormány mindenkire "tesz", aki nem a seggét nyalja!
CsipkeRózsa
@kripton: tegnap, 21:19

És?, attól még nincs igazad, akkor is a Mazsihisz látja el a zsidók képveseletét.
CsipkeRózsa
@Shikari: 13:08

Ez az egyik legnagyobb hazugságod!!!
kripton
@CsipkeRózsa: De igazam van! Igazam van! Nekem van igazam! Igenis igazam van! Beeeee!
CsipkeRózsa
@Shikari: ma, 13:20

Ez a legnagyobb félrevezetésed lenne,

A Sorsok Háza nem a zsidóság részére készült, az Schmidt Mária által képviselt "elméletek" hírdetésére és bemutatására jött létre. A Mazsihisz nem kérte, nem kéri! Ők elégedettek a meglévő múzeummal, és az elég nekik .

A Kerepesi úti Sportpark felújítása szintén nem a zsidók miatt készül, az a meglévő pálya felújításához kapcsolódik. A zsidóknak annyi köze lesz hozzá, hogy amennyiben elkészül, ott fogják megrendezni a Makkabi Játékokat is.

Vigasztalódj,így már nem is olyan nagy falat az a kenyér!

Úgy olvastam, hogy még a pályázat sem készült el a sportlétesítményhez.
CsipkeRózsa
@Shikari: Nem a zsidóknak tömik meg a bendőjét, mondtam, hogy nem nekik készül!!!

Lapozhatsz.

A sportlétesítmény csak a Makkabi idejére lenne az ott versenyzők használatában.

Egyébként, nemzetközi esemény lesz, Magyarországnak hozza a bevételeket, vendéglátás, szálloda, és egyéb témában.
Csizmás Kond
..mi értelme zsidózni ha nem világos, hogy az vallás vagy nemzet ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok