Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a Sargentini-jelentés vitájában megmutatkoztak az európai parlamenti (EP) választások előtti küzdelem lényegi elemei, az összecsapó erők.

Kormányszóvivő: a keddi vita pontos képet ad a Magyarország elleni "boszorkányüldözésről, koncepciós eljárásról"

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel azt mondta:

azért is érdemes belenézni a keddi vitába, mert az pontos képet ad a Magyarország elleni "boszorkányüldözésről, koncepciós eljárásról".

A vitában mindenki megszólalt, és elárulta magát – értékelt.

Kovács Zoltán szerint

a vitában és a szerdai szavazáskor is kiderül, ki az, aki az új bevándorláspárti projektet támogatja, s ki az, aki az illegális migrációt megállító, a nemzeti identitást büszkén vállaló Európát szeretne.

A kormányszóvivő kiemelte:

óriási kihívással néz szembe Európa.

Sokan – köztük a Soros György-féle civil szerveztek, a hozzá kapcsolódó üzleti érdekek, a baloldali liberális felfogás – elkerülhetetlennek, sőt kívánatosnak tartják az illegális migrációt, és egy olyan kontinenst szeretnének létrehozni, amely szakít hagyományaival, azzal az alapzattal, amin az európai kultúra létrejött. Ezzel szemben a magyar kormány szeretne megmaradni a nemzetek Európájánál, amely a nemzeti identitást erőnek tartja – jelentette ki.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a keddi vita valóban pontos képet ad arról, hogy mi folyik ebben az országban, s egyben arról is, hogy milyen gátlástalan, hazug retardált barmok irányítják az országunkat! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Ezeknek a fideszes alakoknak is haza kell menni a nap végén, és bele kell nézniük a családjuk szemébe.
Vagy azt mondják,
,,nézd fiam, ha nem hazudoznánk a magyar családoknak, az egész Európai uniónak reggel, délben, este, akkor nem élhetnénk úgy, ahogy élünk.
Válassz. Gecik legyünk, vagy képességeink alapján csórók?
RonaGyuri
a keddi vita valóban pontos képet ad arról, hogy mi folyik ebben az országban, s egyben arról is, hogy milyen gátlástalan, hazug retardált barmok irányítják az országunkat! =))
Nessy
ha esetleg nem lennének szövegértési problémái Kovács Zoltánnak, akkor értette volna, hiszen ki is mondták, hogy nem Magyarország, nem a magyarok ellen van kifogásuk, hanem a magyar kormány és annak feje ellen! Esetleg, ha olvasta volna a vita tárgyát képező jelentést, ahol a migráció egy volt a sok probléma közül, melyek ide vezettek. De ezeknek a témáknak a cáfolatát nem hallottuk Orbántól sem tegnap, sem azelőtt! Pedig a tények makacs dolgok, Kovács NERtárs!
Hellcat
Bizony a keddi vita...ahol felmosták veletek a padlót...a cigánykirályt kiröhögték, többen lehazugozták, az arcába mondták hogy gyáva szar aki az ellene és kormánya ellen irányuló támadásokat a magyar népre hárítja, hogy az Eu nak elege van abból, hogy az ideáramlótt pénzből a fideszes családok és oligarhák gazdagodnak.
csak úgy....
@Shikari: igazad van galambom! egy lehetöséget látnák néked is a nagy oroszországban! szibéria!
csak úgy....
@Shikari: pedig én úgy tudtam,hogy az elebetegekröl fog gondoskodni putyin,mint te ,...messze az ural mögött! ;) remélem lesz neted ...
kereső
@Shikari: 12:06, a "normálisak" úgy itélik meg, hogy köszönjük Emese, elég volt ebből a "lehetőségből" 40+ év.
csak úgy....
@Shikari: tibim! te gondolod,hogy orbán szorgalmas,dolgos népének szüksége lenne, egy 38 éves,reggeltöl-estig a propelleren lógó "vállalkozóra"? ;)
anima
A síró arcú embernek ajánlva, hogy ne sírjon az arca - a szája meg főleg ne:

www.youtube.com/watch?v=PDEna0WgtIU
Cicamama55
Csak a magyarokat tudják idehaza megfélemlíteni, megzsarolni a rengeteg hazudozásukkal! A színfalak mögött pedig felosztják az országot egymás között, szétlopják az ország vagyonát! A devizahiteleseket az árokba lökdösve meggazdagodtak, saját zsebeiket kidagasztották, miközben ellehetetleníttették több százezer család életét. Az egyes ágazatok romokban hevernek, s a mai napig "gyurcsányoznak", "sorosoznak"... Imádom a hazámat, de nem szeretek itt élni! Szégyenletes kormányunk van!
Nessy
@Shikari: Már elnézést, ha nem tévedek Orbán imádja Putyint, és rohangál hozzá.
Nekem köszönöm elég volt belőlük az "ideiglenes" 45 év.
CsipkeRózsa
A kormány és az összes szóvivő már kórusban végzi a hazudozást, a jó nép pedig beveszi.
Nessy
@Shikari: van egy hangyafülnyi különbség! Pont Oroszország az, amely tovább folytatja a szírekkel együtt a bombázást. Most épp Idlibet teszik a földdel egyenlővé, ezzel újabb menekült hullámot indítva.
csak úgy....
@Shikari: 15:38 ...tibcsi! ennek fuss még 1X neki ! mire gondolsz buksi,nem mindenki érti ám a te megrögzött dógaidat! ;) ...attu független, szeretünk és sokat gondolunk rád,mert mi nem hagyunk senkit az út szélin...
rdos
Még most sem esik le a tantusz? Nem egy autó megy szembe a forgalommal az M7-esen, hanem mind! :-)
Pálinkás Pál
@Shikari: Tudod ezzel az a baj...hogy tegnap óta értéktelenek vagytok putyinnak...megvonják Magyarország szavazati jogát,akkor hogy bomlasztanátok az uniót??A cárnak csak arra kellettetek..Nem lesz vétójogotok...semmibe beleszólás...ergó putyin átnéz majd rajtatok...mert azért jobban szereti a zsebét ,mint titeket...és a pénz nem magyarországban van...látod ez a tipikus két szék között a pad alá!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.