A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap, a The Wall Street Journal című amerikai újság és a Politico brüsszeli hírportál is a Sargentini-jelentés körül kialakult uniós feszültségekről cikkezett kedden.

Forrás: hirstart.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Egyszerűen mindent és mindenkit elhallgattatnak, aki nem áll be a sorba, ezzel megfélemlítve azokat, akik a későbbiekben esetleg megpróbálnának ellenállni. Ezzel Orbán pontosan tisztában van, ezért is nyúl ehhez a módszerhez lassan már heti szinten. Az alaptörvény sokszori átírásával már törvényi korlátja sincs annak, hogy azt szüntessen meg, amit csak akar. Politikai pártokat lehetetlenít el, állami intézmények bevonásával. A rendőrséget, valamint a nyomozóhatóságokat használja sokszor saját céljai eléréséhez. Orbán Viktor elhallgattatta a még független vidéki rádió és tv csatornákat, ellehetetlenítette a számára kellemetlen tevékenységet folytató civil szervezetek tucatjait, valamint az erőszakszervezeteket fegyverként használva megfélemlíti a lázadni készülőket. Mára eljutottunk odáig, hogy nem maga Orbán tiporja el az ellentmondókat, hanem az önkéntes szekértolók és seggnyaló csinovnyikok hada. Házmesterország.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
szerencséd van a NyTimes vonatkozó cikkét kitörölték! =))
Eladott Ország
Egyszerűen mindent és mindenkit elhallgattatnak, aki nem áll be a sorba, ezzel megfélemlítve azokat, akik a későbbiekben esetleg megpróbálnának ellenállni. Ezzel Orbán pontosan tisztában van, ezért is nyúl ehhez a módszerhez lassan már heti szinten. Az alaptörvény sokszori átírásával már törvényi korlátja sincs annak, hogy azt szüntessen meg, amit csak akar. Politikai pártokat lehetetlenít el, állami intézmények bevonásával. A rendőrséget, valamint a nyomozóhatóságokat használja sokszor saját céljai eléréséhez. Orbán Viktor elhallgattatta a még független vidéki rádió és tv csatornákat, ellehetetlenítette a számára kellemetlen tevékenységet folytató civil szervezetek tucatjait, valamint az erőszakszervezeteket fegyverként használva megfélemlíti a lázadni készülőket. Mára eljutottunk odáig, hogy nem maga Orbán tiporja el az ellentmondókat, hanem az önkéntes szekértolók és seggnyaló csinovnyikok hada. Házmesterország.
Eladott Ország
Orbán: "Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk." Egy mondat, mely szinte minden, még gondolkodni képes magyar embernél kiverte a biztosítékot. Orbán Viktornál – aki a fenti sorok gazdája – senki nem tett többet e hazában azért, hogy elhallgattassa mindazokat, akik vele nem értenek egyet. Lehetne itt persze a Fideszről, esetleg a kormányról beszélni, mégsem teszem, hisz elég egyértelműen kiderült már, hogy egy újság beszántáshoz, vagy egy csatorna bedarálásához Orbán Viktor parancsa szükséges. Végső soron ő az, aki meghozza a döntés, így ezzel ő élet és halál ura ma Magyarországon.
Eriksson
Úgy néz ki, hogy egyelőre ez így is marad. Ha majd a magyar nép többségének elege lesz ebből a hatalomból, akkor majd tesznek róla. 2018-ba újra lesznek választások. Addig meg türelem, kedves ellenzéki elvtársak. Mint ahogy a népek többsége is türelmes volt az önök korlátlan hatalmával szemben.
karma1
@Eriksson: Elmeletileg igazad van, de azert tudd, hogy a tobbseg orban ELLEN szavazott, csak a toredekszavazatok azert erositettek orbant es a fideszt, mert a valasztasi torveny igy lett kitalalva direkt erre alakitotta at orban, hogy ofele lejtsen a palya...
Hat ofele lejt,... Es 42,7 %-kal tudott 66 % -os (2/3-os) kormanyt alapitania
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Nem olvastam el csak a főcímet,de ezk hülyék!!! A "csaknem" teljesen alaptalan!
karma1
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Igy van... Hanem "korlatlan hatalmat" ... Ez jobban megall alapigazsagkent.
Eriksson
@karma1: Azt tudod, hogy a szavazás aránya nem azonos a megválasztott parlamenti képviselők számának arányával? És az bizony a Fidesz túlsúlyát mutatja, akárhogy is machináltak egymás közt az ún. ellenzékiek.
SystemError
@Eriksson: 12:07. Csöndben voltatok? Ugyanez volt akkor is? Ha csak Orbánt és a fideszt kicserélnénk ellenzéki pártra, de a hatalomtechnika és a kommunikáció maradna, akkorezt szépen tűrné bárki vagy a második nap lenne Kubatov kopaszokkal az ország? Én biztosan nem az leszek, aki fekete-fehéren látja bármely oldalt, de a rendszerváltás óta, ennyit és ilyen pofátlanúl nem loptak. Ennyire még soha nem darálta be senki a jogállami intézményeket a maradékból, pedig bábjátékot csinált. Ha szerinted volt ennél durvább is, akkor az elöző kérdésemre, miszerint ugyanezt nem a fidesz csinálná, akkor tetszene-e szépen tessék rányomni, hogy igen..:)
tudode
Az egy dolog, hogy Mr Mikrofonállvány = alias Mr Viktor Orbán NEM VÁLTOZOTT SEMMIT az óta, ami óta a FEKETE DOBOZ-ban egy falu széli vályogház LAKÓJAKÉNT elpanaszolhatta országnak, világnak, hogy BÁNCSA ŐT a papája
.
www.youtube.com/watch?v=92GlIUI8NxU&t=174s
.
Ráhergelte magát, visszaélve JOGI tudományával, amelyet "soha nem használt" , csak kis-, és nagy kapukat alkotva, ,POFAKARATÉVAL, mindenki báncsával szinte minden szinten, FLOLVASGATÁSSAL, a faterjához hasonló hadicselekkel, ma már KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN cédulával a HOKIZSEBÉBEN "ráolvas" az EU-ra is, hogy nem őt, Hungarít báncsák, amit KIKÉRI KI!
.
Az nem semmi, hogy Mr MIKROFONÁLLVÁNY már az EU-t is kóstolgatja, miután, előtt, mögött a papi bányája mellé
.
www.magyartudat.com/ime-igy-lopta-szet-a-fidesz-7-ev-alatt-az-orszagot-teljes-lista/
.
A kalózok "is" megirigyelhetnék ezt a FOSZTÁSI protokollt, amelyet UTÁNOZHATATLAN pléh orcával követ el a MINDENRE HATÓ!
Eriksson
@SystemError: Én egy megállapítást tettem, hogy látom a múltat és jelent.
Amikor én voltam fiatal és befolyásolható, akkor még sehol nem volt Orbán Viktor és a Fidesz, csak a kommunista forradalom.
Rockxy
Miféle korlátlan hatalom az, amibe a külföldiek két oldalról is belepofáznak és itthon mindkét oldalnak vannak haszonleső pribékei?
Illik tudni, hogy miről írtam itt fenn!
Eriksson
@Apoca: Tolod a hülyeséget. A hatalomvágy, a kapzsiság minden oldalon ugyanúgy megvan, nem lehet különbséget tenni. Itt inkább azon van a hangsúly, hogy a kisebbség akarja uralni a többséget és piszkosul ki vannak akadva, hogy nem jön össze a dolog.
Szégyen, hogy saját tehetetlenségük tudatában képesek a hazát is kiárulni, csakhogy visszatérjen a korábbi korlátlan hatalmuk.
De ismét lőttek egy öngólt. Becsületes ember nem érthet velük egyet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.