Kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz hibája és felelőssége, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe került – vélekedett az LMP szerdán az Európai Parlament (EP) döntéséről, miszerint megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

LMP: a párt "nem tud támogatni olyan eljárást, amely a kormány és a miniszterelnök bűneit a magyar emberekkel fizetteti meg"

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, a jelentés számtalan pontos és súlyos megállapítást tesz a magyar jogállam állapotával kapcsolatban, ugyanakkor

"meggyőződésünk, hogy a magyar jogállamot valójában csak a magyar emberek tudják helyreállítani".

Az ellenzéki párt szerint a szavazati jog elvesztése nem a kormány, hanem Magyarország szempontjából járna súlyos következményekkel, viszont innentől kezdve csak és kizárólag Orbán Viktor felelőssége, hogy ez bekövetkezik-e vagy nem.

Hozzátették, az LMP nem tud támogatni olyan eljárást, amely a kormány és a miniszterelnök bűneit a magyar emberekkel fizetteti meg.

Az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamás nem vett részt a Sargentini-jelentésről szóló szavazáson – tudatták.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Nem vett részt a szavazáson = gerinctelen. (Már, aki az utasítást adta neki!)
RonaGyuri
az a baj, hogy a ti másképp gondolkodunk-vélekedésetek itthon is inkább segíti Orbánt! =))
Nessy
csak olyan pártot és kormányt tudtok támogatni,ami minden disznóságukat, agymacskájukat (kisvasút, stadionok, várba költözés, betontömbök építtetése határon túlra milliárdok stb.) a magyar emberekkel fizettet meg. leszerepeltetek!
CsipkeRózsa
"meggyőződésünk, hogy a magyar jogállamot valójában csak a magyar emberek tudják helyreállítani".

Persze, mert eddig olyan sikeresen tudtak a magyar emberek "helyreállítani", élükön az ellenzéki pártok képviselői.
wagabund
..."LMP: a párt "nem tud támogatni olyan eljárást, amely a kormány és a miniszterelnök bűneit a magyar emberekkel fizetteti meg""...

..."Az LMP EP-képviselője, Meszerics Tamás nem vett részt a Sargentini-jelentésről szóló szavazáson"...

mind ez az egy nem támogatta?...na marhajó...ezt a hajunkra kenhetjük...
mekkelek
Kedves LMP, ki kell lépni az EU-ból, és akkor nem kell megfelelni semmiféle EUs mércének, elveknek stb. Mondjuk a javaslatukat nem láttam, hogy az EU-nak mit kellene csinálni a szemüket is kilopó rablóbandával szemben úgy, hogy a magyar emberek érdekeit ne sértse...
Amúgy mostmár annak is világos akinek eddig nem volt, hogy kinek a szekerét tolja az LMP.
kereső
@Nessy: 19:52 és ennek a pártnak a képviselője jutott be a magyar parlamentbe úgy,hogy az össz.ellenzéki jelölt visszalépett a javára./5.kerület:csárdi/Azokat az ellenzéki szavazókat köpte most szembe az lmp.Undormány.Eszembe jutott,hogy az Együttes Szabó Szabolcs meddig lesz tagja az lmp frakciónak?
Aki Én
Minden társadalomnak olyan kormánya van, amilyet megtűr.
SystemError
Minden kedves maradék hazáját eladó LMP-s politikusnak egyenként a kurva anyját!
bencemacska
@kereső: ma, 20:32
Ő is nagyon gumigerincű lett!
ournick
@Clavigo: vagy ide 3,14 chába a csutirém után...
ournick
@kereső: hello kereso (mostantól ournick néven keress nem engedett be commenter néven a rendszer)
lampa laz
Bandzsamarcsa irányítja már ezeket is. Vett szopránhangú fiacskája egy lmp nevü játszóteret, mert ő ellenzékit akar játszani...
anima
Csűrjed-csavarjad, hogy felszínen maradj, te megélhetési súlytalan.
Ti nem vagytok, sem bal, sem jobb, sem közép, sem zöld, sem keresztény, sem semmik...
Csak lógtok a levegőben.

Ja, már tudom kik vagytok.
Ti vagytok azok, akik tovább osztják, darabolják az ellenzéket pénzért (szigorúan ideológiamentesen!), hogy a Fidesznek mindig meglegyen a kétharmada.
papa.49
lmp. mi az betegség, már az itthoni népszavazáskor lemosták magukat a palettáról, de most még ezzel rátettek egy lapáttal !!!
Zeta
Az embetekkel fizettetik meg a szavazás árát. Érdekes, mert enélkül is fogunk fizetni jónéhány ügy miatt . Kezdetnek Elios, ha ez mond valamit. Ez is a mi sarunk, akár a letelepedési kötvény. Jó ez nem eu s pénz, de fizetünk. Az lmp talán megkérdezhetné egykori társelnökét, Hadházyt, hogy hány ügyben fog a nép fizetni , az eredménytudtában gondolja át a párt létjogosultságát!
ournick
@papa.49: Commenter voltam, most ournick vagyok, csak új néven tudtam belépni)
ournick
@Mirabilis: az én szívemből is undorító párt. Összefújta ott nagyon a szemetet a szél Ungár Péter legalább annyira hányingerkeltő "férfiban" mint anyucija nőben, A Fidesz fiókpártja ők.
division
@ournick: Az annyit jelent hogy kitiltottak (gondolom nem először). Ha megint van moderáció akkor elvileg nem sokáig leszel itt ezzel a névvel sem, a rendszer tudja ki voltál előtte.
ournick
@division: akkor kitiltanak és ami majd ők ip cammel regekek ujra, Féljek? Hét nem félek!
Yoda69
Orbán a magyar embereket élő pajzskent használja. Csak addig fontosak neki, amig leadjak a voksukat a fideSSre.
Itt az edeje felebredni végre
Desischado
@Yoda69: Egyetértek. Most bezzeg velünk próbálna takarózni a szemét. Ami az lmp-ét illeti, számomra nem léteznek. Megint bebizonyították, hogy valójában hova tartoznak. Mocskos szemét banda ők is.
Commenter
@Aki Én: és amilyen a miniszterelnök olyan a kormány
ournick
@lampa laz: Nagyot fog nézni a takonyképű hogyha megtudja hogy a megvan a koronatanú a gyrosos ügyben a Ripost szerint. Na a hazaáruló kis látens geci elkezdhet fosni.De nagyon. Mert gyermekszoprán hangja lesz...
tulipan
Ezek mekkora barmok!!! Talán, követeljék vissza az ellopott milliárdokat a narancsosoktól és akkor nem a nép fizet !!!
Commenter
@Commenter: @ournick: a Ripost szerint a 22 éves stewardesst 28 percig erőszakolta az afgán a wc-ben.
Commenter
@Commenter: @kereső: íme Kovács Ágnes 22 éves stewardess fotómodell alkat, a Wizzair stewardesse Ungár Ginát és katát is csempészett az italába és kihasználta magatehetetlenségét, pont mint a kőbányai recskarém. A lány terhes, most abortuszra vár...
kereső
@Commenter: akkor mmennyivel különb,annál az afgán szarházinál?Ugyanott lenne a helye.
lampa laz
@ournick: ezek a lopott pénzen gazdagodott tahók azt hiszik mindent megtehetnek.
Klubtag
"... az LMP nem tud támogatni olyan eljárást, amely a kormány és a miniszterelnök bűneit a magyar emberekkel fizetteti meg..." ...az áprilisi választásokon mindenki - egyenként személy szerint és pártformációban is lelepleződött, innentől kezdve minden megszólalásuk tohuvabohu...
Commenter
@kereső: @Klubtag: bevégeztetett szerelmem.Én vagyok hermione. Majd elmondom Ron ki volt. Elégtételt vettünk. Menjünk innen minél gyorsabban. Csak a haláltáncukat még nézzük végig. Karma is a bitch. Jag alskar dig.
Commenter
@Klubtag: kaptatok sajátos két harmadot. Miklóskáért Ungár azéleteddel fizettél Te tényleg aberrált voltál ragadozó-őcska patkány.
Commenter
@kereső: GIGALÁJK. Úton van már.Az áldozat keze remegett, a hangja is amikor kirohant a közmédiának nevezett wc-ből de azért 5 pecben elmondta ami az erőszakolónak 12 év alatt se sikerült. Én ismerem jól az erőszak jeleit. A mocsok bedrogozta és... Rettenetes mocskos gondolatok keringhetnek a fejedben. A 3 éves korom óta tartó pokol remélem jobb helyen ér véget mint ez a tetőtéri odu.Ő melyik Csongor vagy Bálint? (A Nyikoláj csak alias ugyebár)
Commenter
@kereső:nincs afgán szarházi, csak szarházi a szarháziság, és erre pont általad ébredtem rá, nemzetiségtől független nézd meg narancstompit...
kereső
@Commenter: úgy van! A szarházi az szarházi, bőrszintől függetlenül.
Commenter
@Commenter:megszólalásuk tohuvabohu..öööö...kezdem elvezsíteni a cérnát nem inább hókuszpókusz? AVADA KEDAVRA?
Commenter
@kereső: én mondtam hogy az első megszólalásod olyan volt a langyos vizes trutyinál hogy a lelkem másik felét ismertem meg és MÉG TE értettél velem egyet. Holott én csak örök gyakornok maradok hozzád képest. Most én is a pokolban lennék mint földim a volt amcsi nagykövet, csuti volt külpol tanácsadója ha mostohámra hallgatok és nem a szívemre. Mivel semmim sincs, nekem TE minden vagy.
ournick
@papa.49:aberráltság és kreténség, tudod Miklós.
ournick
@Commenter: ő Hasi aza vecsei ugye? Nagyon tetszek a felvett neveik respect hogy mozgássérült roma kisfit is nevelitek. És itt a legkisebb közös nevező. Borsodi roma volt az anyám, az apám tuggyukki, a mostohaanyám is borsodi, csak ők voltak a Bourget-Kunsch német ág csikarival.Aztán nagyanyám szlovák másik nagyanyám erdéyi,nagyapám és apám amennyire tdom magyarok.Csikari ütott vetett mindekit és folyamatosan félrekúrt.
ournick
@Commenter: bréking a geci egy svéd orosz roma magyar tündérkét drogozott be majd a mosdónak nekilökve ájulra erőszakolta 28 percen át. megvettem a rifostot aznap van még egy bibi a megerőszakolt szőkeség fiú és szűz volt. Ez a szemét szanaszét kúrta. Védekezésre képetelen állapotban. LMP= UP a recskarém, Amegerőszakolt mit keres a stewardi pályán modell vagy filmszínész alkat még összeverve és megalázva sokkos állapotban is. Na mit érdemel az ilyen nem is látens?
ournick
@Commenter: hiányod ordytóan pusztít.Legyen vége. Jöjjön a végjáték hogy csak nekem legyél. Amen. IN GINOCCHIO DA TE!!!
Commenter
Jag alskar Dig Niklas
Ich liebe dich Nikolas
Commenter
@Commenter: kwittek vagyunk elégtételt vettünk de nem a demokrácián. Azt most kell újjáépíteni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.