Elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Budapesten.

Kövér László: "A világon minden magyar embernek legyen egy háza"

Kövér lászló, az Országgyűlés elnöke (b) fogadja Sam Kahamba Kutesa ugandai külügyminisztert az Országházban 2018. szeptember 14-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kövér László a 25 éve Erdélyben alapított Szent Ferenc Alapítvány, a 10 éves Jobb Velünk a Világ!, valamint a Nem Adom Fel Alapítvány közösen szervezett jótékonysági koncertjén részt vevő 500 gyermeket köszöntötte a Parlamentben.

A házelnök kiemelte: a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak több háza van, amelyek közös vonása, hogy a legfontosabbak bennük a gyermekek, valamennyi ház azért működik, hogy őket segítse.

Hozzátette: az épület, amelyben most vannak, azért van, hogy a világon minden magyar embernek legyen egy háza, legyen egy olyan hely a világon, ahol a magyar emberek érdekei a legfontosabbak. Ezért nevezik a nemzet házának, mert jelképes, politikai otthona a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban bárhol élő magyar embereknek – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kitért arra is: a magyar politika annak a tudománya, hogy Magyarország egy olyan anyaország maradjon, amelyre minden magyar ember mindenkor számíthat, és minden magyar embert mindenkor segít abban, hogy megőrizze anyanyelvét, kultúráját, hagyományait és a szülőföldjén élve tudjon boldogulni.

Kövér László azt mondta, az elődeink Magyarországon és Erdélyben egyaránt sokat küzdöttek azért, hogy 1990 óta – még ha nem is tökéletes, de működő – demokráciában élhessünk.

Az Országgyűlés elnöke szerint három oka is van, amiért a gyerekek itthon érezhetik magukat az ország, illetve a nemzet házában: ebben az épületben benne van az erdélyi emberek tudása és munkája is, itt az ő jövőjüket is befolyásoló döntések születtek és fognak születni, és ez az épület adott esetben nemcsak idelátogató turistaként, érdeklődőként várja vissza őket, hanem a jövőbeni magyar érdekek képviselőiként, védőiként is.

A diákok rövid ismertetőt hallgattak meg a Parlament épületéről, és Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő vezetésével formális parlamenti ülést is tartottak, ahol megválasztották a tanácskozás jegyzőit, lefolytatták a Nem Adom Fel Alapítvány fogyatékkal élő emberek érdekében kezdeményezett törvényjavaslatának, illetve a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeket elismerő díjairól szóló kezdeményezésének vitáját, majd nagy többséggel meg is szavazták azokat.

(MTI)

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
...könnyen ugat a ciános Laci,neki van egy "országháza",hogy a frász rángatná őt
naponta az összes szobáján keresztül"! ;-(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
folyt köv. Amit eltudnánk venni,és Oroszokat ,az általunk be engedett menekülteket bele tennénk.
www.youtube.com/watch?v=I5oAcQkIFcc
csipetke
Érdekes,ha itthon bajba kerül egy család,nem segítenek rajtuk valamilyen módon,hanem kilakoltatják őket.Viszont a Vajdaságban 3 milliókat osztogatott a fidesz önrész nélkül,1 milliárd ft értékben.Ezekszerint a magyarok,akik itt élnek Magyarországon,ide fizetnek adót,TB-t,és egyéb járulékokat,hátrányosabb helyzetben vannak,mint a külhoni magyarok.Azokat a szavazatokat már most vásárolja a kormány,de a miénket már rég elvesztette.Azok,akik valamiért még a fideszre szavaztak,rájönnek,hogy ennek a kormánynak minden fontosabb,mint a Magyarországon élő,egyre fogyó magyar.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.