Több forrásból is hallhattuk ezt a hírt, Papp László is megszólalt az ügyben.

Tényleg hazazavarják Kósa Lajost? A debreceni polgármester így látja a kérdést
Fotó: MTI

A magyarnarancs.hu szellőztette meg a hírt, hogy a szóbeszéd szerint a jövő évi önkormányzati választásokon a Fidesz megint Kósa Lajost jelölné a debreceni polgármesteri posztra.

Kósa előtérbe helyezését alátámasztani vélték azzal, hogy beszédet mondattak vele az egyetemi tanévnyitón. A csengeri csalási ügy talán ronthatott a megítélésén, de a debrecenieknek még "jó lesz" – vélték egyesek.

A civishir.hu megkérdezte Debrecen polgármesterét, hogy ő mit tud erről, tényleg visszatér-e Kósa.

Papp László azt felelte, szerinte ez a hír kacsa.

A debreceni polgármesteri pozíció nem beugró műfaj. Amikor 2014-ben igent mondtam a jelöltségre, nem 5 évre akartam „beugrani”, 2019-ben indulni kívánok a pozícióért

- mondta Papp. 

Debrecennek messze mutató ügyei vannak (BMW, Continental, városfejlesztés stb.), a befektetőknek, a hosszú távú döntéshozóknak pedig fontos tisztában lennie az önkormányzat politikai stabilitásával. Akik ezt a kacsát elindították, talán pontosan bizonytalanságot akartak kelteni. Én ezt a helyén kezelem, hangsúlyozva, indulni kívánok jövőre

– közölte a portál kérdésére.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez semmit nem jelent, az hogy ki indulhat a posztért felcsutkán, fogja megmondani a csutitgörény !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ez semmit nem jelent, az hogy ki indulhat a posztért felcsutkán, fogja megmondani a csutitgörény !!!
tudode
Így jártak/nak még az ALAPÍTÓK 'is" amiatt, mert a LEGGÁTLÁSTALANABB márciusi ifjat választották vezérüknek, mert ha bármelyiküknek NEM TETSZIK a frizurÁja, SICC, hasonlóan a jolie joker LAJOSHOZ, a képzeletbeli SAKKTÁBLÁJÁRÓL úgy dobálja a PARASZTOKAT, ahogy eklektikus kedve úgy diktálja!
.

----- Hol volt Kósa Lajos, amikor megalapították a Fideszt?
.
propeller.hu/itthon/3374464-tenyleg-hazazavarjak-kosa-lajost-debreceni-polgarmester-igy-latja
.
Aki szerint a Fidesz egy unikális sikertörténet. (Már akinek igen, v nem?)
.
Furcsa mércével MÉRI a haverokat a GAZDI, hiszen Selmeczi Gabrielle nem KAPOTT tárcát, csak fél Abádszalókot a manyup-ért!
.
Kósa Lajos igazán megérdemelne egy min. tárcát a kupakolásáért!
tudode
@tudode: .
A LINKÓCIRÓL helyesen:
.
----- Hol volt Kósa Lajos, amikor megalapították a Fideszt?
.
propeller.hu/itthon/3374464-tenyleg-hazazavarjak-kosa-lajost-debreceni-polgarmester-igy-latja
Sámannus
Mondjad őszintén Laja hány orosz puccsistát ismersz?
justhpeter
A Svájcból nemrég hazahozott gazdag naccsága mist szól hozzá ?
csipetke
Ez orbán.Akire nincs szüksége,vagy valamiért kellemetlen lesz a delikvens,egyszerűen eltapossa.
Lásd.-annyitisérjános is kiesett a pixisből Hódmezővásárhely miatt.Így működik orbán.Bár kósát egyébként se az esze miatt tartották,hanem mert jól tudott bólogatni,mikor kellett,és nyilván a nyelve is kellemesen érdes volt,kizárólag ilyeneket tart maga körül orbán.
szaboria1
Orbán így, hogy rábeszélné induljon újra ez azt jelentené le kellene monda a képviselőségről. Ezzel megszabadulna tőle mert nem biztos, hogy a debreceniek kérnek még belőle,
Eladott Ország
BrókerLajcsit hátravonták a végső csata előtt...Kósánál is, mint Orbánnál és másoknál, bajban lesz a bíróság, hogy elmegyógyintézetbe vagy börtönbe küldje.
nezelodo
Hehehe... Rákosi pajtás is azt hitte egykor, hogy hazavárja szeretett népe meg a Rajk elvtárs.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.