Recskről és a kommunista diktatúra elnyomásáról beszélni nem csupán lehetőség, mellyel 1990 óta élhetünk, nem is csak felelősség és elégtétel, amivel az egykor itt raboskodóknak tartozunk, de kötelesség is az egyetemes emberi értékek nevében. Rétvári Bence arról is beszélt, hogy a recski tábor bezárását nem a nyugat-európai nyomás, hanem Sztálin halála, a politikai terror enyhülése és a magyar emberek ellenállása kényszerítette ki, mint ahogyan a kelet-európai országok sorát megnyomorító, szovjet mintájú kommunista diktatúra rémtettei ellen sem léptek fel a világ szabad nemzetei kellő határozottsággal. Ahogyan akkor, úgy most is csak magunkra számíthatunk - jelentette ki. Egy szűk "anyagi és hatalmi előnyt remélő bűnözői réteget" leszámítva Magyarország sohasem vált diktatúrák kiszolgálójává, mindig csak elszenvedte azokat. Hozzátette: amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van, nem fogja engedni, hogy relativizálják a diktatúrák bűneit, és megvédi hazánk szuverenitását, "mert a magyar...

Forrás: infostart.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az Orbán féle diktatúráról Sargentíni emlékezett meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Be kellene fejezni a mondatot:
"a kommunista diktatúra elnyomására emlékezni kötelesség", EZÉRT FOLYTATJUK, HOGY TI SE FELEJTHESSÉTEK EL!!!
kereső
Ami azt illeti ,nem is hagyjátok,hogy ne emlékezzünk.Hisz nap-mint nap még annál is durvább formában toljátok az arcunkba,és próbáljátok lenyomni a torkunkon.
RonaGyuri
nem kell figyelmeztetni Bencus, elég rátok nézni: személyetekben és módszereitekben egyaránt! =))
tudode
Anélkül, hogy lett volna kedvem elolvasni, amit ez a NER fióka merészel a KOMMUNISTA DIKTATŰRÁROL áradozni, nem kell messzire menni, haladunk azon KOMMUNISTÁK útján, amely élhetőbb volt ennél a KI TUDJA MILEN RENDSZERTELENSÉGNÉL, amely olyan ez se, az se, ki tudja MIVÉ FAJUL azokkal, akiknek papírjuk is van arról, hogy NEM MA SZÜLETETT BARIK:
.
propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok
.
Nincsenek IRIGYLÉSRE MÉLTÓ helyzetben a GAZDI nótáját fújó fiatal generációk, akiknek azt üzente a MINDENRE HATÓ, hogy
.
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo&t=23s
.
Két évvel később is ÜZENT a gazdijuk, PETINEK, BENCÉNEK is üzenve:
.
:www.youtube.com/watch?v=E6FfbAU6XtE
.
Fiúk HARCRA FEL, van még mit legyőzni!
farkas
@tudode: A legszebb győzelem, aki önmagát legyőzi.
Nessy
Talán azért lenne érdemes "emlékezni", hogy már semmin ne lepődjünk meg. Esetleg az "emlékezés jegyében" módosítják ősszel a már eddig is többször módosított gránitszilárdságut?
solidedge
Az Orbán féle diktatúráról Sargentíni emlékezett meg.
nevemnick
Bencus, nem lesz nehéz emlékezni a ,,kommunizmusra", hiszen annak csöcsén (farkán?) és hagyományain nevelkedett a brancsotok.
Mint ahogy az utóbbi idők is mutatják...
kissé felnőttem
párttársaid ennek haszonélvezői voltak !!! nézz már körbe ! APUKA páttitkár kőbányász viki meg a kis rosszcsont ?
évfolyamtársak meg mind kísz titkárok szochazás kitüntetéssel? Szejjerke meg szegény pártiskolai tanár kölök ? , ma meg
brüsszli ahogy mondja FÁBRY
utálkodik a kommunistákon ? Na erre mondom csak párttagok voltak. dehogy kommunisták, Ez ma is csak egy gyűjtő fogalom akár a sorosozásuk meg a migránsaik .
Apámat Hortistázták na ?
Ezek igen , Pukli apját is ávósozták csakhogy lejáratódjon...
volt rendszerváltás, dehogy volt az még várat 100 évet vagy sosem lesz.
Eszement ország ez
A szomszéd ismét labanc lett mert az úr így titulálja
Diplomácia ? ugyan már, csak szomszédaink valának barátaink alig ez az eredmény Na meg akkor kimondom mert ezt nem merted?: Diktatúrát majd teremtünk mi magunknak ? avagy suttyomban máris alakulunk?
A kislány bele köpött? Demokráciákban esélyt adva ilyenkor lemondana aki érintett,Ellenzékre meg nem kell hivatkozni azt már komposztáltátok régen csak tocskák vannak,, pár tocskák

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.