Van olyan civil szervezet, amelynél még most sem tudják, hogy rájuk vonatkozik-e a bevándorlási különadó, vagy sem.

Több civil szervezet sem fogja befizetni a nyáron életbe léptetett "Stop Soros"-törvénycsomag egyik elemét jelentő bevándorlási különadót. 

Az RTL Klub Híradója szerint a civileknek az az álláspontja, hogy rájuk nem vonatkozik a szabályozás. 

Beintettek a civilek, nem fizetik meg a bevándorlási különadót a Fidesznek

Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője (k) sajtótájékoztatót tart az Amnesty International budapesti irodájának helyet adó épület, a VI. kerületi Rózsa utca 44. számú ház előtt 2018. június 12-én. Hollik István "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú matricát ragasztott az épület ajtajára.

Fotó, címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán

A Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International szakértői a tévécsatornának elmondták, vannak, akik jogi segítséget nyújtanak a menekülteknek, mások amellett kampányolnak, hogy bánjanak velük emberségesen – de semelyik szervezet sem dolgozik azon, hogy elősegítsék a bevándorlást.

A Migration Aid annyit közölt a csatornával, hogy még most sem találtak olyan ügyvédet, aki meg tudta volna mondani, hogy akkor most vonatkozik-e rájuk a különadó, vagy sem. 

A bevétel után 25 százalékot kitevő bevándorlási különadót hétfőig kell bevallani és befizetnie azoknak a szervezeteknek, melyeket a kormány bevándorlást segítő szervezeteknek tart.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Így helyes ! Fizessen a Qrmány a 20 ezer behozott és 1300 kopogó migránsok után!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
anima
Ha valamit egyszer törvénytelennek tartanak, abból mért akarnak sápot húzni?
A kábítószer terjesztőktől miért nem kérnek pénzt - amit aztán a kábítószer terjesztők ellen használnának fel?
anima
Hollik Istvánnak a haja is kinőtt, amióta fideszes bérenc lett.
Tökre megéri fideszesnek lenni.
papa.49
Akkor ez is ,,pofára megyen,, igaz fütyiszek !!!
volvós
Ez a hol-lik már nem is " meleg ", hanem forró !!!
A Pride egyik riszálós hímringyója...
Gauntlet
Így helyes ! Fizessen a Qrmány a 20 ezer behozott és 1300 kopogó migránsok után!
Desischado
És a betelepedési kötvényesekkel mi van, hollik patkány?! Arról vartyogjál te utolsó szemét!
justhpeter
@Desischado: Azt Orbán felszámolja az Uniónak.
Klubtag
Kedves Jogvégzettek! Ezen filozófia alapján tehát bármely bűnelkövető jogait védő ügyvéd egyben az adott bűn segítőjének (bűnsegédnek) minősül, tehát ő is elítélendő? Természetesen nem, mert egy felnőtt társadalom elfogadja, hogy még a bűnösnek is jár jogvédelem. Pl. nem lehet éheztetni, bántalmazni, megalázni őket. Az, hogy egy kormányzat ez alól az emberiességi szabály alól (ami egyébként nemzetközi szerződésekben is rögzített) kivesz egy neki nem tetsző embercsoportot és önkényesen kijelöli a segítőit népellenségnek, ráadásul nyerészkedni is akar rajtuk, na az nem az illető népcsoportot, hanem ennek a gyakorlatnak a kiagyalóit minősíti. Ez ugyanis nemcsak a világi, de a "keresztényi" elvárásokkal is szembe megy.
1magyar
Pedig a migried-nek biztosan fizetnie kell mert ők a leghíresebb muszlim seggnyalók.
r2d2
Úgy látom, tényleg csak ürügy a migrációs kérdés!!!
szép új világ
Nem tudnak leszakadni a fidesznyikek erről a lerágott csontról. Mivel az egészségügyben, az oktatásban és a korrupció megállításában nincs javulás, ezért tolni kell tovább a migránsozást és a sorosozást.
balos
@1magyar: A "fajmagyar" már csak így eszi meg a nemzeti szart,csak legyen rajta Nemzeti szinű fos!
namihami
Tudjuk, hogy a fideszes mára a gerinctelenek kategóriájának a szinonímája. Ez a Hollik a demostrációja a kifejezésnek.
Mindent képes elmondani, amit papíron elétesznek
nevemnick
@1magyar: tod, ha a vezíred ,,ellenzékben" lenne, akkor ő volna a legnagyobb ,,liberális/demokratikus" migráncsvédő, megint feldúlnátok a fővárost, sőt esetleg már lángokban állna Budapest.
Szóval, hátrább az agarakkal.
kereső
@1magyar: most megdicsérlek.Ennél sötétebb már nem leszel.Majd alkalom adtán gondolkozz el rajta, hogy az aki téged "megvéd" a "muszlim"migráncshordáktól-az miért barátkozik azon országok diktátoraival,ahol a lakosság majd 100%-a muszlim vallású.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.