A diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák a magyar oktatási hálózat részei, fenntartásuk és megerősítésük ezért nem csak a helyi közösségek feladata, hanem össznemzeti ügy – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos vasárnap a Bécsi Magyar Iskola tanévnyitó ünnepségén.

A Miniszterelnökség közleménye szerint Szilágyi Péter a bécsi Collegium Hungaricumban tartott rendezvényen hangsúlyozta, hogy a hétvégi magyar iskolák az anyanyelv átadásával hordozható hazát adnak az anyaországon kívül élők gyermekeinek. Otthonai egyúttal a magyar családoknak, tanévkezdetük pedig üzenet a közösségek életerejéről – tette hozzá.

A miniszteri biztos üdvözölte, hogy az osztrák főváros magyar közössége nem vesztette el a jövőbe vetett hitet és ragaszkodik a magyarságához.

Szilágyi Péter kiemelte egyúttal az iskolák támogatására indított pályázati programot. Ebben az évben 100 millió forintból 67 diaszpórában működő oktatási intézmény megújulását, programjainak megvalósítását támogatta a kormány.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Ugye milyen érdekes: a hazai egyházi és az elitebb magániskolákat nem a fenntartó, hanem mi fizetjük, külföldön meg nem az ottani állam, hanem azt is mi! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.