A magyarok idegennyelv-tudásának fejlesztését célozza meg a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: kormány elfogadta a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatait és konkrét intézkedések kidolgozására kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának növelésére.

Tervezik többek között korszerű idegennyelv-oktatási módszerek meghonosítását, a nyelvszakos tanári képzésben részt vevők külföldi részképzésének támogatását, a kéttannyelvű általános és középiskolai oktatás és az anyanyelvi idegennyelv-tanárok alkalmazásának ösztönzését.

Nyelvtanulási diákhitel is jöhet

A tervek között szerepel továbbá nyelvtanulási diákhitel bevezetése, idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsereprogramok ösztönzése. Megvizsgálják a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának terhére az első idegen nyelv óraszámának esetleges növelését, valamint a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezését is. A kormány szintén döntött arról, hogy a nyelvtanulási diákhitel bevezetéséhez, valamint az állami támogatású felnőttképzés idegen nyelvi programjai hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még idén kidolgozza.

Növelni akarja a kormány az idegennyelvtudást – jöhetnek a feliratos filmek

Fotó: MTI/MTVA Sajtóadatbank

Kitértek arra is, hogy január óta az állam már több mint tízezer fiatalnak térítette vissza sikeres nyelvvizsgája díját, a beadott igénylések száma pedig eléri a húszezret. Idén januártól ugyanis a kormány minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a sikeres középfokú nyelvvizsga díját – tették hozzá.

(MTI)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem hiszem hogy a nyelvtanulás terepe lenne, ha a mozikban feliratos filmeket vetítenének. Mit szolnak majd ehhez a szinkronszínészek és az üzemeltetők. A nyelvtanulási diákhitel véleményem szerint a nyelvvizsga díjak drasztikus emelését készíti elő, illetve arra jó lesz, hogy az egyszerű halandó kisember a családalapítást jó nagy adag hitellel "csókosítva" kezdje meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Régi vágyam, hogy Orbánt szingaléz, vagy bantu nyelven hallgassam mert magyarul cefetül felbosszant.
Fradigege
A közmunkásoknak ez nagyon nagy lehetőség, hogy kitörjenek a közös piacra. Hoppá!
picike1
kinek a feliratos miért ha nincsennek idegen légiosok minek ? majd lemondom a tv -ét ugyis ritkán lesem meg és 5000 az én zsebembe mindig ottmarad ! ki se tudom fejteni hogy alig van jó müsor ami már engem érdekelne . feliratos hát rosszabb mint az egész heti müsor . én nem olvasom ti olvassátok el jól
RonaGyuri
s persze az MTI-sek fogják ferdíteni! =))
simmering73
Idióták. Minek ide feliratos filmek. Ne szinkronizáljatok egyet se. Az m1, echo, tv2 meg az összes csicska tévé szóljon idegen nyelven.
Eladott Ország
Nem hiszem hogy a nyelvtanulás terepe lenne, ha a mozikban feliratos filmeket vetítenének. Mit szolnak majd ehhez a szinkronszínészek és az üzemeltetők. A nyelvtanulási diákhitel véleményem szerint a nyelvvizsga díjak drasztikus emelését készíti elő, illetve arra jó lesz, hogy az egyszerű halandó kisember a családalapítást jó nagy adag hitellel "csókosítva" kezdje meg.
nevemnick
Vissza az őskorba.
Ha ezek a f...kalapok gondolkodnának, akkor Magyarország az eddigi eus pénztámogatás segítségével tényleg gazdasági középhatalom lehetne.
De így csak az enyészeté és viktor viktorovics vikitorjáni és holdudvaráé.
RonaGyuri
A dologhoz tartozik, hogy persze a nyelvtudásra nem sok hasznos következmény várható, de van egy apróság, na jó nem is annyira apróság, amiben változást hozhat. A filmek figuráinak valódi hangja lesz. Ugyanis elképesztően oda nem illő hangokat kölcsönöznek a szereplőknek. Még a moziba is kerülő "nagy filmeknél" próbálnak ügyelni rá, de a sorozatok és a tudományos, ismeretterjesztő, kajás, s hasonló műsorokban katasztrófális az ellentmondás a figura saját hangja és a szinkron között, s a legtöbb esetben ez magával a figurával sem stimmel. =))
kripton
@RonaGyuri: Van amikor a szinkronszínész hangja jobb, mint az eredeti. Az én fülemet Clint Eastwood harákolós hangja borzasztóan sérti. Nem is tudom nézni eredetiben. Reviczky Gábor hangja hozzá viszont tökéletes.
Klubtag
@Pegero: ..hát az analfabéták legkisebb gondja az idegen nyel ismerete...
Klubtag
@Fradigege: ..akkor most cél a közmunkások exportálása...ÁFA mentesen...
Klubtag
Akkor most ez egy satnya, szakmailag elfogadhatatlan próbálkozás a kudarcos "diploma-feltételként nyelvvizsga" akciós próbálkozás kiváltására?
kripton
Tiltsák be a személygépkocsikat, meg a tömegközlekedést. Biciklire mindenki! Akkor nem lesz annyi kövér ember.
RonaGyuri
@kripton: mint tudjuk - itteni idegrángásaidból - te egy sötét retardált barom vagy, aki még magyarul sem tud rendesen! Legalább is alapvető szövegértési gondjaid vannak! =))
RonaGyuri
@kripton: 10:40 ne légy óvatlan, mert Őfenesége meghallja az ilyen illetlen beszédet s aztán kitesz az alfeléből s akkor kinek fogsz nyalni,?? =))
kripton
@RonaGyuri: Neked mindig a nyaláson jár az eszed. Hiába! A berögzült évtizedes szokások... A végbél a tefajtádnak mindegy is. Szovjet, vagy Europai... Csak a tartalma legyen a megszokott.
RonaGyuri
@kripton: hát ha ti ide degenerált fityesznyikek zavaros hablatyát olvasom, egyértelmű=))
Nem is neszéve róla, hogy imádott Orbán -elvtársadat - s magadfajta követőit - igen jól leírtad, mindig nyaltatok ezerrel! =))
kripton
"te egy sötét retardált barom vagy, aki még magyarul sem tud rendesen"

- "Legalább is = legalábbis
- "hát ha ti ide degenerált" = hát ha a ti idedegenerált(?) (idedelegált?)...
- "Nem is neszéve róla" = nem is beszélve arról...
kokopelli
@Eladott Ország: ..az egész megkövetelt nyelvvizsga egy baromság!Megosztja a
már kettészakadt lakósságot !"Én" kiküldöm a fiamat nyaranta nyugatra,mivel lopok-
csalok-hazudok,és annyi a pénzem,hogy magam sem tudom!A sokkal okosabb,de
csóró szülők gyermekei,meg lyukat nézhetnek a levegőbe!Nem tudom,hogy a csám-
pás országfő hol szerezte a felcsúti angolját,de én már beszélgettem nyelvizsgás fi-
atalokkal,akiket simán "eladhattam volna" csicskásnak egy képzeletbeli rabszolga-
piacon!!
szaboria1
Ez a Palkovics mióta miniszter lett csak hülyeségeket gyárt.
tudode
Hogy mik vannak olvasatlanul, a címre reagálva, ez olyan INNOVÁCIÓS ÖTLETELGETÉS, mint az emberi erőforrás fejéé, aki szerint a 10 parancsolat gyógyító hatású.
.
Mi lenne ha az OSKOLÁBAN szerezhetnék meg a XXI. század kihívásánek megfelelő oktatában a NYELVTUDÁST, mondjuk a hazafias, a minden napi ki tudja hol tornaóra, a mindennapi éneklés helyett!
.
Elegendő lenne Szentgyörgyi Albert tudós szerint megfogalmazottak szerint MEGFOGADNI a tanácsát, hogy azt KELLENE MA MÁR MEGTANÍTANI az ÁTVITELTECHNIKA mai fejlettségi szintjén, hogy HOL MI TALÁLHATÓ MEG, mert az ember agya nem KOMPJUTER, megszerettetni az ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁST a sok felesleges MAGOLÁS, időpocsékolás helyett!
.
tanulasfelnottkent.blogspot.com/2016/01/szent-gyorgyi-albert-azt-mondta.html
.
Haladni kellene a korral az ÁLLAM MINDEN szintjén, nem letespedni a MINDENRE HATÓ szintjére!
Klubtag
@Pegero: ..."Sőt, igényük sincs a kultúrára!" Ha ezt sugallta a kommentem, akkor nincs igazam.
Járjanak csak moziba minél többet, sőt, legyen módjuk minél színvonalasabb filmeket megnézni.
Klubtag
@Klubtag: ...folyt...csak magyarul beszéljen és ne feliratos legyen, ez volt mondandóm lényege.
Fradigege
@Klubtag: Sokra fognak menni vele, hogy árok-ásásos utcaseprésből a mátészalkai Tesco-ban landoljanak árufeltöltőként.
Qqberci
Akárhogy is nézem, a fülkeforradalom óta csökkenő tendenciát mutat a nyelvvizsgázók száma. Ez egyértelműen az egyre igénytelenebbé váló közoktatás következménye...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.