Szerinte ő betartotta a KRESZ-szabályokat, mégis ő van "ördögnek kikiáltva".

Az RTL Klub Fókusz című műsorában beszélt a tavaly májusi Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő balesetről M. Richárd, akit a baleset okozásával gyanúsítanak. 

Elképzelhető, hogy az 50-et minimálisan túlléptem, de tényleg minimálisan léphettem túl

- nyilatkozta telefonon a műsornak a házi őrizetben lévő M. Richárd.

A balesetben az M. által vezetett cabrio Mercedes ütközött egy citroen-nel, amely a Kassák utcai kereszteződésben az ütközés erejétől a közeli trolibuszmegállóba szaladt bele. A gépjármű két utasa meghalt (mindketten a Fővárosi Vízműveknél dolgoztak), a sofőr és egy megállóban várakozó súlyos, míg két másik ember könnyebb sérüléseket szenvedett.

Dózsa György úti halálos baleset: M. Richárd még nem kért bocsánatot az áldozatok családjától

Dózsa György úti halálos baleset: M. Richárd még nem kért bocsánatot az áldozatok családjától

Fotók, címlapi kép: police.hu

M. Richárdnak a baleset pillanatában nem volt jogosítványa (azt korábban elvették tőle), és kokaint fogyasztott (nem mellesleg a kecskeméti maffiaügyben ötödrendű vádlott volt, börtönben is ült). A szakértők szerint a Citroen levágta a kanyart, de a baleset elkerülhető lett volna, ha M. tényleg 50 km/h-s, vagy 70 km/h-s sebességgel közlekedett volna. Csakhogy a nyomok alapján M. 135 km/h-s sebességgel érkezett a Dózsa György úton. 

A balesetben a KRESZ szabályait én tartottam be. És az átlagembernek minősülő citroenes nem tartotta be, és ettől lett ez a borzalmas baleset. És ennek ellenére én vagyok kikiáltva az ördögnek

- mondta el a műsorban M. Richárd.

Az egyik áldozat édesapja is megszólalt a műsorban, akit elképeszt, hogy M. milyen luxuskörülmények közt lakik, és az végképp felháborította, hogy még most sem kért bocsánatot az áldozatok családjaitól. 

Most ezek után, mivel a hatóságok még mindig nem szóltak vissza ezzel kapcsolatban, az ügy most kerül majd lezárásra, erre most lesz majd lehetőség, hogy megkaphatom a címeket, az elérhetőségeket. Dehát én házi őrizetben vagyok 13 hónapja, ha én bárkit megkerestem volna, vagy bárhogy felvettem, akkor ennek fennáll a veszélye, hogy a tanúk befolyásolása miatt engem fenékbe rúgnak

- magyarázta M. a felvetésre. 

A férfit februárban 200 ezer forintra büntették, mert házi őrizete alatt egy bevásárlóközpontba ugrott be. A baleset után nem sokkal amúgy megint elkapták tavaly, akkor is jogosítvány nélkül vezetett. Végül tavaly augusztus 19-én tartóztatták le, de idén a tárgyalásán például rosszul lett – végül csak házi őrizetet kapott.

(RTL Klub, 444)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A letartóztatása után ,,rosszul lett,, de előtte még vezetett a 2 halálos baleset után, meg ,,lehet hogy minimálisan túllépte az engedélyezett sebességet,, IGEN 50 Km. HELYET 135. HÁT EZ VALÓBAN MINIMÁLIS TÚLLÉPÉS !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.