Újabb vallomást tett pénteken az ezermilliárdos vagyon örököseként ismertté vált csengeri asszony, Sz. Gáborné – tudta meg a Zoom.hu.

"Lenne mit kérdezni Kósa Lajostól" – a csengeri "milliárdosnő" beidéztetné a politikust egy kihallgatásra
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A nő ügyvédje, Helmeczy László szerint Sz. Gáborné 

újabb vallomásában is kitart amellett, hogy létezik az eurómilliárdos vagyon, ami őt illeti.

Az asszony nem tagadja, hogy kölcsönkért kisebb-nagyobb összegeket, de – mint Helmeczy szerint friss vallomásában is leírta –, abból csak a hagyatéki eljárási költségeit akarta fedezni, és mindent vissza akart adni, ha hozzájut az örökségéhez. Sz Gáborné ezzel az indokkal közel félszáz embertől kapott pénzt.

A csalással vádolt nő Kósa Lajosról is beszélt. Vallomása szerint Kósa kiutazott vele Svájcba is intézni a hagyatékot. Éppen ezért Sz. Gáborné az újabb vallomásában is kérte – amit korábban ügyvédje is indítványozott –, hogy tanúként hallgassák meg Kósát.

Az ügyvéd szerint neki is lenne néhány kérdése a politikushoz. Például azt:

ha szerinte nem volt hagyaték, akkor miért kötött az asszonnyal különböző megállapodásokat, szerződéseket?

Sz Gábornét egyébként ügyvédje szerint nagyon megviseli a hercehurca, mert amellett, hogy 44 kilót fogyott, az összes itthoni vállalkozása becsődölt.

(zoom.hu)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Na Kupak! Azért ez a része igaz, hogy te ráugrottál azonnal...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Na Kupak! Azért ez a része igaz, hogy te ráugrottál azonnal...
tudode
Szerenád a Mr 20% kupakoló, hadováló Lalinak
.
Idefigyelj Lajos az Állatkert elől
.
www.youtube.com/watch?v=PdSQaMcC2f4
simmering73
Ezt a kupakost semperc alatt kivonták a politikai forgalomból. Szerintem nem véletlen. Fejétől bűzlik a hal.
Clavigo
Egyszerűen nem tud megbukni ez a géniusz.
wagabund
nekem ez jött le:

..." nagyon megviseli a hercehurca, mert amellett, hogy 44 kilót fogyott, "...

44 kilót ledobni? ahhoz kell ám 44 kiló felesleg...amúgy ennek nem sok köze lehet a hercehurcához. Ha nekem ennyi pénzem lenne Svájcban, még a sitten is malacsültet zabálnék libamájjal töltve...egyszer csak vége lenne a sok gáncsoskodásnak..

én a nőnek drukkolok...
Dr plágium
Az nem lehet, hogy ez a nő is bedőlt egy csalásnak? Mint Csisztu annak idején...az aranybányával?www.origo.hu/techbazis/20111005-facebookos-csalok-vertek-at-csisztu-zsuzsat.html
Dr plágium
Egyébként nem sajnálom azokat akik a nagy haszon reményében kölcsön adtak...
Cicamama55
Mi az hogy beidéztetné?! Önmagától a nyomozóknak, bírónak kellene ezt automatikusan megtenni az ügy felgöngyölítése miatt!!!
Eriksson
@wagabund: Az eredeti cikkben így jelent meg: "Helmeczy László ügyvéd szerint Sz. Gáborné 44 kilóra fogyott, rendkívül megviselik a vele történtek."
wagabund
@Eriksson: így egészen más...de akkor is...
...csak zárójelben...ha Helmeczy ezt megnyeri, akkor ő lesz az ország legszerényebb, de mégis a legjobb(megvehetetlen) ügyvédje...

szerintem...
Eriksson
@wagabund: Ezen nincs mit megnyerni, mert ennyi pénz nincs is a világon magánkézben, amit örökölni lehetne.
Pár évvel ezelőtt voltak ilyen körlevelek, hogy valamely egzotikus országban vár rám egy hatalmas örökség, csak ennyit, meg ennyit be kell fizetni ügyvédi, ill. eljárási költségként, s máris enyém az irdatlan vagyon, a dollárok milliárdjai.
Szerintem ez is valami ilyesmi lehet. Valakik meg jót röhögnek.
wagabund
@Eriksson: ha kisebb összeggel is, de Csisztut is behúzták a csőbe...fél millája bánta, mert bevette ezt a marhaságot..

csodálkoztam, hogy (ma már) Dr. Csisztu Zsuzsa (is) ilyennek bedől...
wagabund
@Eriksson: amúgy nem egy egetverő összeg, csak mi hisszük annak...forintban tényleg sok(nak tűnik)

Dr. Helmeczy is jól járna, mert a tiszteletdíjból sohanemlátott jólétben élhetne...amilyen jó szíve van, el is adakozná...

hajrá Helmeczy!
wagabund
@Eriksson: igen, az is benne volt a cikkben, hogy kaszáltak rendesen a csalók...
namihami
A per során a bíró rá fog arra jönni, hogy ezügyben nincs szükség a Kupaklali meghallgatására.
Előtte csak egy apró részletet kell még megoldani: a megfelelő bíró kiválasztását. Abban pedig nagy segítség lesz a Szájernéni pártatlan közreműködése.
Eriksson
@wagabund: Helmeczynek ez csak szorgalmi feladat marad. :)))
Zeta
@namihami: tökéletes, mert Lala a végén még magaellen vallana , esetleg másról is elkezdene -20-30%- másról is beszélni!
Eladott Ország
Kósától,a csengeri háziasszonyok gyöngyének ügyvédje szívesen megkérdezné:
ha szerinte nem volt hagyaték, akkor miért kötött az asszonnyal különböző megállapodásokat, szerződéseket? Mint tudjuk, Lajosunk érvelése már eddig is kikezdhetetlen volt. Ő valójában áldozat, semmiről semmit nem tudott, őt átverték, hátba támadták. Arra viszont volt esze, hogy rámozduljon a mesés összegekkel kecsegtető ígérgetésekre.
tudode
Függetlenűl atól, hogy milyen színű, nemű, vallású szagú KÖZSZOLGÁRÓL van/lenne szó, normális ország államigazgatásában azonnal MEG KELLETt VOLNA+A BÁR közszolgától a BIZALMAT, mert éhen kórász, lyukas zsák mr 20%-ként is MEGTÉVESZTHETŐ!
.
Ami van (tisztelet a kivételnek) EGYIK KUTYA, a másik eb, kéz kezet mos PIROS PACSIVAL DOBRA VESZIK/TESZIK az országot, amely röhej, bohózat v mi a jó fene KÖZJOGILAG ÉRVVÉNYTELEN félcédulával!
tudode
Ja wohl Mr 20% NER-köpései:

------ Fémkupakok, hutik-tuszuk és a négy CEU: Kósa Lajos 14 legerősebb pillanata az elmúlt évekből.
.
444.hu/2018/03/14/femkupakok-hutik-tuszok-es-a-negy-ceu-kosa-lajos-14-legerosebb-pillanata-az-elmult-evekbol
.
Az IQ-ja veri Mr 20%-ot, bárhol, bárkinek, bármiért!
nezelodo
Már egy szemernyi szeméremérzet sincs ezekben, és a csalással szerzett kétharmaddal a hátuk mögött, ez is belefér a Nemzeti Együtt lopás és együtt hazudozás Rendszerébe. Hiszem, hogy ennek az őrületnek is vége lesz egyszer, ahogy a nyomasztó, feszültséggel teli fülled nyári délutánt az egyetlen, hatalmas villámcsapással érkező vihar is feloldja, és elmossa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.