A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet és a biztonságot, "akik kezében ott a kerítésvágó". Dömötör Csaba a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt is mondta: nem azért ragaszkodik Magyarország a határai védelméhez évszázadok óta, hogy most egy tárgyalóasztalnál átadja olyanoknak, akiknek ez nem is annyira fontos.

Dömötör: nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet, akik kezében ott a kerítésvágó

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A politikus közölte: a salzburgi EU-csúcs megmutatta, hogy a migrációs vita új gócpontja a határvédelem. Úgy vélekedett: a tanácskozáson azt akarták elérni, hogy "a tagállamok lemondjanak a határvédelem jogáról" és bízzák Brüsszelre, a Frontexre, az uniós határ- és partvédelmi ügynökségre.

A kormánynak ez több okból is elfogadhatatlan – jelentette ki, sorolva: egyrészt azért, mert Magyarország képes megvédeni határait és "ebben példát is mutattunk", másrészt azért, mert Brüsszelben sokan vannak olyanok, akik nem is akarják megvédeni a határokat, inkább bővítenék, támogatnák a migrációt.

Dömötör Csaba megismételte a kormány álláspontját, amely szerint ha egy tagállam úgy gondolja, nem képes megvédeni a határait, akkor annak az országnak érdemes segítséget nyújtani. De azoktól a tagállamoktól, amelyek saját erejükből is képesek ezt megtenni, nem lehet elvenni a határvédelem jogát – hangsúlyozta.

Szerinte a határvédelmi javaslat mögött sok egyéb olyan brüsszeli terv van, amely támogatná a bevándorlást, és nem megállítaná. Ezek között említette, hogy "annak jogát is kivennék a kezünkből, hogy meghatározzuk, ki a menekült és ki a gazdasági bevándorló".

Dömötör Csaba véleménye szerint Brüsszelben "mintha az önfeladás programját futtatnák, és (...) itt az ideje az újraindításnak", mert nem lehet tartósan az emberek akaratával szemben politizálni. Hozzátette: a politikai irányváltást a jövő évi európai parlamenti választás kényszerítheti ki.

Azzal kapcsolatban, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke akkor vetette fel a Fidesz kizárásának lehetőségét az Európai Néppártból, amikor Orbán Viktor miniszterelnök távozott a teremből, úgy válaszolt: ez "meglehetősen méltatlan" eljárás volt, de a legfontosabb, hogy elvetették Juncker javaslatát.

Szólt arról is, hogy Sargentini-jelentésben szerinte a már lezárt ügyeken kívül "ideológiai elvárásokat" fogalmaztak meg, amelyeknek "az égvilágon semmi köze" a jogállami kérdésekhez. A jelentés igazi politikai jelentősége szerinte az, hogy felszínre hozta a törésvonalakat és tisztább a kép pár hónappal az európai választás előtt.

(MTI)

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
A határra határőr kell, ezt 1946-2007-ig biztosította hazánkban az önálló határőrség !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
juttka
@Clavigo: Hatökör Dömötörünk nyelvújító lett. Átnevezte a szerszámot.
advocat
Miért néznek hülyének! Megmondták, hogy a magyar határt a magyar vezetés alatt védhetnék. Csak hergelik az embert!!! Persze ezt mondta Viktor, és azt kötelező mondani. De! Bakondi azért határőr volt, és még Moszkvában tanult. Csak lefideszesedett, mert most ők fizetnek!
terlasz
Ha a határvédelem a kerítésen múlna, akkor nyugodtan el lehetne törölni a határokat. Ilyen értelmes országvezetők miatt tartunk a béka segge alatt.
magyarbakancs
@durbincs: GGGGGGGGGGGGGGGGGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEECCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII
desiro
A durbinccsal ne vitatkozzatok, kevesebb esze van mint egy papucs állatkának...
magyarbakancs
@durbincs: fusson az orvoshoz,veremkecos,ha maga Ploestiből akarja,itt Pőstőn a Rakparton,este
a Duna vizibe tükröződő teliholdat: orbitál rettenet Gender módon, jól megvonyítania ?...
Felejtős ez de nagyon Nyüves Herélt ? Hisz gyárilag hülye ,s hiába büszke arra az 50IQ-ra ?
Inkább ganézza tovább a bányalovakat is ? hisz úgyis alávaló,intelligenciába ? a pacikák alá

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.