A közelmúltban az összes ápoló és orvos felmondott az ajkai kórház intenzív osztályán. Most nyilvánosságra került egy dokumentum, ami a távozók béréről árulkodik. Az egész osztály felállt Mint ismert, az ajkai intenzív osztályon előbb az összes nővér, szeptember 20-án pedig az összes orvos beadta felmondását. A Magyar Narancs szerint összesen öt aneszteziológus és intenzív szakorvos állt fel más elfoglaltságra hivatkozva, közülük négyet alkalmaznak vállalkozóként. A nővérek pótlására nyugdíjas szakembereket hívtak vissza, a gyerekosztályról csoportosítottak át munkatársakat és „bérnővéreket” foglalkoztatnak. Az Állami Egészségügyi Ellátó közleménye szerint a kórház menedzsmentje már tárgyal a szabad kapacitással rendelkező orvosokkal, és az átszervezéseknek köszönhetően továbbra is folyamatos lesz az ellátás az érintett osztályokon. A kórház szerint túl sokat kértek

Forrás: mfor.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
A kórházigazgató fizetését is mellé lehetne tenni.
Azon kívül az orvosok felmondásának elsődleges oka az volt, hogy a körülmények ellehetetlenültek. A nővérek felmondása után a betegek állapota nem volt biztosítva az odarendelt nem szaknövérekkel. És ez intenzív osztályon életveszélyes.
Most mehet a szerecsenmosdatás, meg az orvosok lejáratása - de ettől a körülmény még gyalázatos és emberek halnak meg!
Az embereket is kellene egy mákszemnyit szeretni, nem csak a hazát, illibsikéim!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cikicakk55
Sajnos az orvosok legnagyobb része nem csak a kevés fizetés miatt hagyja ott az állását és megy el magánkórházba,vagy magánpraxisba,hanem azért,mert az állami kórházakban nincs megfelelő felszerelés. A gépek elavultak és hol működnek,hol nem. Kitiltották például a régi megbízható higanyos vérnyomásmérőket,de a helyettük megkapott elemes vérnyomásmérők semmit nem érnek.Az a jobbik eset,ha ki írja,hogy "error",mert akkor tudják,hogy valami nem stimmel vele.Az a borzasztó,hogy sok gép fals adatot ad meg,ha kezd lemerülni az elem.Már pedig egy kórházban igen csak gyakran használják,és ez csak egy vérnyomásmérő. Most már,hogy a fiam ápolóként dolgozik,első kézből tudom mi megy a kórházakban. Délutánra már csak egy orvos van legtöbbször 3 emeletre. Amennyiben valami gond van,egy nővér,vagy ápoló trappolhat a dokit megkeresni,mert személyi hívó csak a filmekben van.Az injekciós tűnél is nagy a hiány. Van,hogy egyetlen tű miatt kell bejárni a 3 emeletet,mert nincs épp az a tű méret ami kéne. Nincs ágynemű,nincs elég kacsa vagy ágytál. Nincs hely a betegek törölközőjének a szárítására. Nincs olyan nap,hogy valamiért legalább 4-5x ne borulna fel a napirend. Nem tudom máshol mennyit keresnek az ápolók,de a fiam szakápolóként nettó 140.000 ft-ot kapott a számlájára. Intenzív osztályon dolgozik.
Eriksson
@division: Azon gondolkodom, hogy pl. egy buszsofőr vajon mennyit keres? Biztos nem napi 50ezret. Holott őrá naponta emberek százai bízzák az életüket.
De beszélhetünk más szakmákról is, ahol szintén az emberek élete, jó sorsa függ a dolgozó hozzáállásán.
Ilyen értelemben mindenkinek rengeteget kellene keresnie.
1magyar
@Eriksson: Igazad van, de ha összehasonlítjuk a vezető politikusokéval irritáló, mert azokra egy egész országot 10 millió életet bízunk és ha rontanak nincs elszámoltatás.
Albérlet, benzinpénz, stb. amit fizetünk nekik és ezen felül milliókat keresnek és ha nem mennek be a Parlamentbe, a munkahelyükre akkor megvan a fizetésük és senki nem zavarja el őket.
Eriksson
@1magyar: És akkor mi van? Ha háborogsz, akkor se lesz másképpen.
Egyébként kik adtak nekik felhatalmazást ahhoz a hatalmas fizetéshez? Hát a választópolgárok.
Akkor?
division
@Eriksson: Ezt jól látod, arányaiban többet kellene keresnie minden becsületesen dolgozó embernek, ennek kellene lennie a fő célnak.
Lepényleső
Nem olyan sok az,az enyém közel egy féllel több,-évente. Bár ezt azért sokallja is legtöbbje.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.