Arra nem tért ki a felmérés, hogy hányan olvasták, nem csak hallottak róla.

Századvég: a magyarok többsége elutasítja a Sargentini-jelentést
Fotó: MTI

A Sargentini-jelentésről értesülő magyarok többsége, 57 százaléka nem ér egyet annak elfogadásával – közölte a Századvég Alapítvány szerdán az MTI-vel.

Az alapítvány közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 32 százaléka inkább egyetért a jelentéssel, 11 százaléka pedig nem tudott dönteni, vagy nem válaszolt.

A jelentésről a magyarok 82 százaléka hallott

- tették hozzá.

Kiemelték, egyedül a baloldaliak körében vannak többségben a jelentést támogatók: 61 százalék támogatja, harminc százalék ellenzi azt.

A magukat középre helyezők negyven, a jobboldaliak tíz százaléka támogatja a döntést, előbbi ötven, utóbbi 84 százaléka ellenzi azt

- tudatták.

A kutatásból az is kiderült,

a megkérdezettek 55 százaléka szerint a jelentés főleg a migrációs politikája miatt kritizálja Magyarországot, 39 százalék viszont úgy véli azért, mert baj van a demokráciával és az emberi jogokkal.

Emlékeztettek, szeptember 12-én az Európai Parlament elfogadta a Judith Sargentini által beterjesztett, Magyarországot elítélő jelentést. A döntés óta mind Európában, mind Magyarországon heves vita folyik a jelentésben megfogalmazott vádak jogosságáról és a szavazás jogi érvényességéről – írta az alapítvány.

A Századvég a szeptember 15. és 22. között végzett telefonos kérdőíves közvélemény-kutatás során ezer véletlenszerűen kiválasztottat kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb körülbelül 3,1 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – szögezik le.

A Sargentini-jelentésről itt olvasható egy rövidített, közérthető verzó magyarul >>

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Szerintem nem kérdeztek ezek meg senkit.Én is hazudhatnám,hogy 1000 ismerősömet megkérdeztem és 100% elfogadta a Sargentini jelentést. Mondjuk nekem szerencsére olyan ismerőseim vannak,akik tudják is mi áll abban a jelentésben. A migránsokról épp csak említést tesz.108 oldalból,talán ha kettő szól arról.A többi mind Orbánék korrupciója,hazugságai,lopásai,antidemokratikus,diktatórikus megmozdulásairól,cselekvéseikről szól. Na meg az EU-s pénzek saját zsebbe való tömködéséről,miközben 6 millió magyar ember csak vegetál.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Pegero: Veled ellentétben én NEM HOZZÁD INTÉZTEM AZ ÉSZREVÉTELEMET, csak mikor már te megtaláltál engem EZT KÉREM A JÖVŐBEN MELLŐZNI ÉRTVE ???
Macskaszem
Van az a pénz, amennyiért bármit megírnak újságírónak nevezett nyaligátorok.
papa.49
@Pegero: Te nem a véleményem, hanem engem szóltál le, holott nem is ismersz kicsit se, de ez rátok fütyioszfanokra jellemző, nem kell válaszolnod mert engem nem érdekel mit pampogsz !!!
vadsanca
ÉN EGYETÉRTEK!!! (Ezek szerint nem tartozom a többséghez.) 100%.ban igaz!! A "Századvég" kiket, ill. melyik társadalmi réteget célozta meg e kérdésével?
vadsanca
Már csak azt nem értem, hogy miért kell hülyének nézni az embereket?
advocat
Konkrétan? Pártállás, stb. Mert én és sokan nem. Azért mi vagyunk az 52 %!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.