Közép-Európa közös nyelvének nevezte a sportot, különösen is a labdarúgást Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a vajdasági Topolyán, a TSC Labdarúgó Akadémia átadóján.

Orbán átadott egy magyar pénzből épült futballakadémiát Szerbiában – elmondta, miért van ott jó helyen az a 3 milliárd forint
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A kormányfő szerint természetes, hogy a sport összeköti a közép-európai népeket, például a szerbeket és a magyarokat.

Bár "nehéz történelem van mögöttünk", ma már olyan szelek fújnak, amelyek az együttműködők vitorláját dagasztják

- fogalmazott.

Hangsúlyozta: akik ma Európában összefognak, azok megerősödnek, akik viszont széthúznak, azok legyengülnek és széthullanak. A szerbek és a magyarok az összefogást választották politikában, gazdaságban, kultúrában és sportban egyaránt – tette hozzá a miniszterelnök, köszönetet mondva ezért Aleksandar Vucic szerb elnöknek.

Orbán Viktor jelezte egyúttal, hogy a topolyai labdarúgó-akadémia

még csak a kezdet, "még sok szép feladat, megépítendő sportközpontok és sok ezer gyermek sportolásának megszervezése (...) vár ránk".

Azzal kapcsolatban, hogy ezt miért éppen Szerbiában teszik, azt mondta:

sok magyar él Szerbiában, és az anyaország érdekelt az itt élők sikereiben.

Visszaemlékezése szerint Szerbia az 1980-as években fejlettebb és szabadabb volt, mint Magyarország, és "aki egyszer felért egy csúcsra, újra képes lesz erre, ez csak idő kérdése". "Biztos vagyok benne, hogy látjuk mi még Szerbiát újra a csúcsokon" – jegyezte meg.

Hozzáfűzte azt is, hogy akinek éppen jobban megy, annak kell többet vállalnia, kezdeményeznie. Ezért lépett először, vállalt a topolyai beruházásból nagyobb részt Magyarország

- közölte a kormányfő, úgy értékelve, hogy "a közép-európai szolidaritás jegyében jól tettük, hogy így döntöttünk".

Orbán Viktor végül azt mondta, ha van gyermek, van jövő, és

ha a gyermekek szelleme, jelleme és fizikuma kiművelt és erős, akkor a jövőnk is ilyen lesz.

Az ide vezető legbiztosabb út szerinte a sport, mert egyszerre neveli a szellemet, a jellemet és a fizikumot. "A futballhoz egyszerre kell gógyi, küzdőszellem és testi erő" – fogalmazott.

Szavait azzal zárta, hogy aki sportol, végül mindig jól jár, és a sport megtanít "az élet két legfontosabb dolgára": becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni; "aki ezeket tudja, mindent tud".

Zsemberi János, a TSC topolyai labdarúgóklub elnöke köszönetet mondott az anyaországnak, amiért melléjük állt, és komoly anyagi, valamint szakmai támogatást adott. Hangsúlyozta, a fejlesztés fontos társadalmi, gazdasági jelentőséggel is bír.

Közölte, a TSC utánpótlásképzési rendszerében mintegy 1500 gyermekkel foglalkoznak.

A TSC Labdarúgó Akadémia, a hozzá tartozó épületkomplexum, a kollégiumi résszel, segédpályákkal, edzőtermekkel, étkezdével és egyéb kiegészítőkkel együtt

a magyar kormánynak a Magyar Labdarúgó Szövetségen (MLSZ) keresztül nyújtott támogatásából épült fel. A beruházást az MLSZ 9,5 millió euróval (valamivel több mint 3 milliárd forinttal) támogatta.

A négypályás, konditeremmel, terhelésdiagnosztikával, tantermekkel ellátott korszerű épületegyüttes kollégiumi részébe beköltözhetnek az első lakók is, de az akadémia nyújtotta lehetőségeket nem csak ők fogják használni. A helyi, illetve a közeli településeken lakó sportolók is itt edzenek majd.

Az akadémiának jóváhagyott pénzből nemcsak a topolyai klub részesült, hanem a többségében magyarok lakta településeken működő labdarúgóklubok is.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A hír olvastán világosodtam meg, hogy mi egy rendkívül gazdag ország vagyunk, csak nem tudunk róla. Gondoljunk csak bele! Mióta felrobbantak forradalmilag a fülkék, a felcsúti öregfiú hobbijára 1500 milliárd forint ment el. Nem csak focira, általában a sportra. De főleg focira. 1500 milliárd az fejenként (egy napos csecsemőt és a 103 éves dédit is beleszámolva) fejenként 153 400 forint. Egy átlagos négytagú család tehát több mint 610 000 forintot fordított stadionokra, fűtött pályákra és falábú focisták fizetésére. Eddig. De ez a folyamat nem állt meg, az összeg szépen növekszik. Itt hárommilliárd, ott kettő, amott nyolc. Ha belegondolunk, hogy például az ellopott magánnyugdíjak 3000 milliárdja ennek a kétszeresét húzta ki az emberek zsebéből – márpedig kihúzta, mert vagy elköltötték és nem adják vissza, tehát ellopták, vagy elköltötték, de kénytelenek lesznek valami módon visszafizetni a jogosultaknak, akkor meg másoktól kell elvenni, hiszen az összeg már nincsen meg), akkor már a négytagú családra vetített kétmillió forintot közelítjük. Nagyjából családonként egy autó áráról van tehát szó.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
csak szólok Szerbia, ahogy Horvátország se, sohasem tartozott Közép-Európához! =))
Ausztria
Liechtenstein
Németország
Svájc
Szlovénia
és
Csehország
Lengyelország
Magyarország
Szlovákia
Zeta
Vajon kié is ténylegesen az az akadémia?
kereső
3 milliárd forint TAO pénz, amit a magyar emberek güriztek össze a 93000 km2-en belül.
Eladott Ország
A hír olvastán világosodtam meg, hogy mi egy rendkívül gazdag ország vagyunk, csak nem tudunk róla. Gondoljunk csak bele! Mióta felrobbantak forradalmilag a fülkék, a felcsúti öregfiú hobbijára 1500 milliárd forint ment el. Nem csak focira, általában a sportra. De főleg focira. 1500 milliárd az fejenként (egy napos csecsemőt és a 103 éves dédit is beleszámolva) fejenként 153 400 forint. Egy átlagos négytagú család tehát több mint 610 000 forintot fordított stadionokra, fűtött pályákra és falábú focisták fizetésére. Eddig. De ez a folyamat nem állt meg, az összeg szépen növekszik. Itt hárommilliárd, ott kettő, amott nyolc. Ha belegondolunk, hogy például az ellopott magánnyugdíjak 3000 milliárdja ennek a kétszeresét húzta ki az emberek zsebéből – márpedig kihúzta, mert vagy elköltötték és nem adják vissza, tehát ellopták, vagy elköltötték, de kénytelenek lesznek valami módon visszafizetni a jogosultaknak, akkor meg másoktól kell elvenni, hiszen az összeg már nincsen meg), akkor már a négytagú családra vetített kétmillió forintot közelítjük. Nagyjából családonként egy autó áráról van tehát szó.
Eladott Ország
Ha azt a pénzt, amit ökörségekre szórt szét a kormány és amit elsíboltak – lopás ám az is, amikor a saját pereputtyhoz irányítják a forrásokat és szétverik a piacot – arra ment volna, hogy az ország fejlődni tudjon, már nem arról beszélnénk, hogy mi a francért él a társadalom közel fele létminimum alatt, miért kell hatvanezer nyugdíjasnak havi ötvenezer forintnál is kevesebb nyugdíjból tengődni, miért nincs felfekvés elleni matrac az idősotthonokban, miért egy kifli és egy kockasajt a kórházi reggeli és még ezerféle dolog fel sem merülne, ami most naponta téma. Értem én, hogy az átlagember nem ért milliárdul, ezermilliárdul főleg nem és nem is érti, hogy azt a pénzt tőle lopták el. Pedig de. Tőle is, a szüleitől is, a gyerekeitől és az unokáitól is. És nem ám csak a mocskos komcsiktól és a buzi libsiktől, hanem a hazafias fideszesektől és a mélyen vallásos kádéenpésektől is.
1magyar
Ejnye, ejnye Orbán, hát inkább a muszlim migránsoknak adta volna! :)
Attól függetlenül a magyar szoc. ellátásokra kellett volna!
Aki Én
A büszke nemzeti vajda. Mélyen a zsebünkbe nyúlt megint, hogy dagassza a vele ,,együttműködők vitorláját".
Pont akkora, mint a 12 éves gyerekek. Talán innen ered súlyos személyiségzavara.
Aki Én
@1magyar: Mert szerinted nincs itthon más helye, csak ha kidobjuk vagy a migránsoknak adjuk?
Nagy kérdés, hogy te meglennél-e még migránsok nélkül? Van-e neked élet a migránsokon túl?
simmering73
...akik viszont széthúznak, azok legyengülnek és széthullanak." Jól beszélsz more, ez vár Magyarországra is.
kokopelli
@Aki Én:(14:30)
...nála "bit 1"..migráncs,... "bit 0" Lidl!...Ende! ;-)
tudode
Nem történt egyéb, mint SPORÜGYILEG bevette Szerbiát, hasonlóan, szerényebben, voksszerzés céljából
.
hu.wikipedia.org/wiki/A_Saar-vid%C3%A9k_t%C3%B6rt%C3%A9nelme#A_Saar-vid%C3%A9k_a_hitleri_id%C5%91kben
..
A Saar-vidék a hitleri időkben
A győztes népszavazás után Hitler egy birodalmi biztost, a későbbi bécsi Anschlussért felelős specialistát, Josef Bürckelt nevezte ki a tartomány vezetőjének (ún. Gauleiter). A Saar-vidéket a hitleri Németországban Saarpfalz Gau (tartomány) néven Pfalz tartománnyal egyesítették. Franciaország 1940-es lerohanása után ez a terület Lotaringiával egyesülve a Westmark nevet viselte.
.
Miközben a fele ország rágja az ajtófélfát, éhező gyermekekkel!
karma1
Hogy miert nem a jo edesanyadat adod at a szerbeknek, te tetu!
Hajnali 6-kor meg eroszakkal elviszik a bejelentett tuntetoket a Kossuth terrol a vedett vezeto erkezese miatt...
Pálinkás Pál
És még mondja valaki hogy nem érett meg a kötélre??!!!
Micike
Lehet, hogy az a pimfli 3 milliárd tényleg jó helyen van ott Szerbiában, de csak halkan szólok, hogy a betegeket meg esetenként műtét közben nyitott mellkassal, altatásban hurcolásszák CT-re a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből ide-oda, mert az országos intézményben nincs CT !!!
Nessy
Legközelebb piramist építünk nagy vezérünknek!
Kissé drága a voks vásárlás, egyébként is három év alatt elfeledik!
Nessy
A mezeket remélem majd Mészárostól vásárolják! Vagy azt is mi fedezzük?
CsipkeRózsa
Van képe az emberek szemébe nézni idehaza! Nem elég, hogy kirabolja az országot, még az ilyen "ajándékokkal" is tetézi az ország kirablását.
Eladott Ország
A mi drága kormányunk ahol csak tud, ott megpróbál belenyúlni más országok életébe. Legyen az a határon túliak szavazásra „buzdítása” vagy épp szlovák, szerb, horvát stadionok felújítása. Orbánék úgy szórják a pénzt külföldi csapatok megsegítésére, mintha ez a pénz a kormányfő saját vagyona lenne. Ezzel az egésszel nem is lenne semmi gond, ha nem állami pénzen történne. Ugyanis kevéssé hihető, hogy azok a dolgozók, akik havi szinten tízezreket fizetnek ki a kormánynak adó gyanánt, azt egy szlovák vagy épp szerb csapat megsegítésére szeretnék szánni. Egy országban, ahol jelen van a gyermekéhezés, idősek és rokkantak kénytelenek leélni hátralévő életüket nyomorban, ott nehogy már egy külföldi futball-akadémia megépítésére menjen a pénz. Az Orbán-kormány a magyarok pénzéből finanszírozza külföldi focisták kinevelését. A kormány megmagyarázhatatlan mértékű stadionépítése – ezennel átlépve az országhatárt – Európa meghódítását tűzte ki szeme elé. Miért is állnánk meg rögtön Szerbiában , Horvátországban, vagy Romániában? Építsünk stadionokat Berlinben és Párizsban, hiszen ott is vannak magyarok!
namihami
És ezen országok vezetése röhög rajtunk, hogy a hazai adóforintokat az ő állampolgáraikra költjük.
Nekik ennyivel is olcsóbb az adott körzet finanszírozása.
Eladott Ország
@namihami: Arról nem is beszélve, hogy a határon túli magyarokkal hogy packáznak, a románok ukránok, az oktatástól, a magyar nyelv használatától a magyar nyelvű utcanév használatáig, stb...
namihami
@Eladott Ország: Ez azt tükrözi, hogy az ottani vezetők mennyibe veszik a magyar vezetést, a vezetőinkkel egyetemben.
Megteszik, mert megtehetik---mindenféle következmény nélkül.
Zeta
Vajon mitszólnak azok, akiknek a vilaghaború után a partizánok elvittek a hozzátartozóit?
Lesz e igazi béke köztük?
Hány embert kényszerítettek a szerbek, a horvátok , hogy harcoljanak egymás ellen, Jugoszlávia felbomlásakor, hany salad lakasat foglalták el ,mert a tulaj elmenekült a szerbek vagy a horvatok elől?
Mért vogadják Orbánt , olyan "lelkesen"?
Erősödik a gazdaság , különösebb befektetés nélkül! Gazdagok vagyunk!?
Nem csak kell a szavazat!
Ahogy kell minden volt magyar területen!
Szemelyes tapasztalat. A Partiumban a " magyar" gyerek csak a támogatás miatt magyar!
Amúgy utál mindent , ami magyar!
Úgy, hogy nem a román apja nevelte!
Mindenki magyar lesz , akinek kell a támogatás!
Enélkül holnap ehagynák a fideszt!
Ébren kell tartani őket!
Tisztelet a kivételnek!
papa.49
Csuti KRETÉN a te helyed a BITÓFÁN VAN!!!
fideszes gyökér
Aztán vissza is csatolta Bácskát a rántotthús alakú kis országhoz,
vagy végül mégis otthagyta a picsába?
Clavigo
Cigánypáva, ,a " talpad alatt fütyüljön a szél "...!!!
human
Engem már csak az érdekel ki áll a kivitelező cég mögött és mennyit oszt vissza?
kulabombaafityiszre
A tolvaj csuti kretén,hába tömi a környező országokat,pénzzel,stadionnal,óvodával,az első
adandó alkakommal úgy szétszedik Magyarországot,mint foxi a lábtörlőt.
Borsodi
Megmondta a népéért megtesz mindent,a baj nem tudja hol van a népe.Ez mért is jó a Magyar népnek? Ilyen ütemben kórházakat kellene építeni itthon.
Zeta
@Clavigo: Jancsó Miklós után szabadon.
terlasz
Azért van ott jó helyen a 3 milliárd - amit ez a rabló elszór pénzünkből -, mert azt reméli, hogy a hazai ellenzéket lecserélheti egy érdekből seggnyaló bandára.
Eladott Ország
@terlasz: Az örök hatalomért semmi sem drága a kancigányak.
m73
Na fityesz barmok!Most lehet ugatni.Mert Magyarországon nem lehetett volna elkölteni azt 3 milliárdot?Itthon meg a kisebb sportegyesületek vegetálnak és a csőd szélén vannak.Vagy épp mennyi mentő,tűzoltó vagy épp rendőrautót lehetett volna venni ebből a pénzből.Vagy kórházi felszerelést,iskolai taneszközöket.Rohadjál meg orbán,rohadjál meg fityesz.Meg akik rájuk szavaztak,azok is!
Clavigo
@Zeta: Igen...Jancsó után szabadon..:) Idézőjelbe tettem.. :) :) ))
kokopelli
@Eladott Ország: (tegnap 16:27)
A gyermekkorából adódóan van nála ez a mánia!A vatertól orrba-szájba verés,rugdosás
volt a napi nevelés!Az elismerés érzését,mint politikus felnőttként szeretné behozni!
Kerül,amibe kerül az országnak!Más farkával veri a csalánt!A csóró nép farkával! Nem
számít,mert elvesztette az arányokat az "enyém" " a tiétek" ill. a "miénk" fogalmak között!
Szerintem ezt nem érzi,nem mondja neki senki,mert azok akik mondhatnák "belőle élnek"!
A "lego Néró" meg el is hiszi amit a "parazitáitól" hall! ;-((
Lepényleső
Nem azért,mert csak papíron három milliárd,amiből ott van egy,kettő meg a "süllyesztőbe"megy?
Hála a Jó Istennek,hogy azoknak akik dolgoztak érte (vagy honfitársaiknak) már végképp semmi
szükségük nincs az ilyen összegekre. Egyébiránt a más pénzét osztogatni,egy országot így is
fosztogatni,miféle érdem?
kereső
@Nessy: nem látod? Talpig turulban vannak a gyerkőcök.
Nessy
@kereső: Később én is rájöttem! Ha olyan "szerencsét hoz nekik", mint a Puskás akadémiának, akkor nem lesznek senkire veszélyesek azok a focisták sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.