Októberben újabb nemzeti konzultációt tart a kormány, amelynek témája a demográfiai helyzet lesz. A Magyar Idők szerint Orbán Viktor már döntött az újabb nemzeti konzultáció kérdéseiről, amelyeket hamarosan nyilvánosságra is hoznak. A lap úgy tudja: várhatóan újabb jelentős családpolitikai intézkedéseket jelent be a kormány a közeljövőben.

Életük végéig adómentességet kaphatnak a háromgyerekes nők?

Fotó: Pixabay cco

2018 a családok éve, így a gyermeket nevelő családok támogatása áll az októberi demográfiai konzultáció középpontjában.

A Magyar Idők azt írja, hogy az emberek véleményének összegzése után családpolitikai intézkedések következnek.

A napilap úgy fogalmaz, hogy

újabb családpolitikai intézkedések várhatók, illetve bővülhetnek a már érvényben lévő támogatások, kedvezmények

Kormányzati forrásra hivatkozva azt is írja a lap, hogy a gyerekvállalás ösztönzése érdekében felvetődött, hogy

a háromgyermekes nők életük végéig kapjanak személyijövedelemadó-mentességet.

A nemzeti konzultációban

szerepel majd a családbarát munkahely és a Magyarországon alig létező rugalmas foglalkoztatás kérdése is.

A lap szerint a férfiak szerepét is vizsgálni fogják, ugyanis nagy arányban az ő döntésük befolyásolja a családtervezést, a gyermekvállalást. A korábbi intézkedésekkel egyébként már megteremtették annak lehetőségét, hogy az édesapa is gyesre, gyedre mehessen.

Tavaly a 140 ezer gyedigénylőből 11 ezer volt férfi.

Gyermekük születése után továbbá az édesapák öt nap szabadságot kapnak.

A kormány a társadalom alapkövének a családokat tekinti, ezért szeretne minden olyan támogatást megadni, amely előrébb hozza a gyermekvállalást

- írja a lap.

A kabinet álláspontja szerint

a gyermeket nevelő családokat kell támogatni, a népesedési gondokra nem a bevándorlás jelenti a megfelelő választ.

Forrás: Magyar Idők, Portfolio

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
@Shikari: Mesélj nekem pubi, hova vesznek fel dolgozni 3 gyerekes anyát? Akinek ennyi gyereke van, az jobban teszi, ha otthon marad velük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
@Shikari: Mesélj nekem pubi, hova vesznek fel dolgozni 3 gyerekes anyát? Akinek ennyi gyereke van, az jobban teszi, ha otthon marad velük.
kripton
@Shikari: Ez tényleg nagy ötlet. A családi pótlékot meg a is ki kellene váltani valamilyen munkától függő juttatásra. Semmit, vagy csak a minimumot adni pusztán azért, mert valaki a világon van.
Aki dolgozott, de önhibáján kívül munka nélkül maradt, az teljesen más elbírálás alá essen, mint a "mindenkinek jár egy darab kenyír" elve szerint élők.
kripton
@Levendula: Meddig? Hatvan éves korukig?
De a kérdésed jogos. Valamilyen kedvezményt kellene kapnia a gyerekes anyáknak munkát adó cégeknek. Egy gyerekre egy kedvezmény, két gyerekre két kedvezmény... Valahogy ílyenformán
kripton
javítás a 11:27 hez:
A családi pótlékot is ki kellene váltani ...
csak úgy....
@Shikari: ha a seggedbe lenne csavarva @kripton: a gázos,ti ketten még világítani is bírnátok! :)
kripton
@Apoca: Nem jó. Azt lenyúlják a kereskedők. Már voltak rá példák.
csak úgy....
@kripton: szóval szerinted áldás az a magas áfa!? :)
parasutyo
ajjjj, pubikáim, akiknek (bizonyos rassz) manapság 3 gyereke van azok még csak hírből sem ismeri a munkát, nemhogy a jövadót... vagy a fényes tekintetü lányainak kell a saját lábunkon álláshoz egyengetni az utat? :D akkóóóó nem szóóótam...
Hellcat
Érdekes nézni, ahogy kapálódzik a fidesz mert egyszerűen olyan szar körülményeket teremtett idehaza, hogy SENKI nem akar gyereket vállalni, akik vállalt annak is a nagyja elhúzta a csíkot. Ez nem forradalmi ötlet hanem kibaszott kétségbeesett kármentési próbálkozás.
kripton
@Hellcat: Igen. A seggfej libsik annak látják.
csak úgy....
@Shikari: ...mint te? ;) dade-dade ,szarba lenné...
Hellcat
@kripton: Lehet magyaárzni meg libsizni attól még az...nyugi a pótlékhoz nem fog nyúlni a fitymasz, mert elvesztené a cigány szavazótáborát...ez meg...adómentesség a három gyerekes anyáknak...ez egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy ne dőljön be az ország...
csak úgy....
@Shikari: "@kripton: A libsik minden nemzet mentő és segítő intézkedést lesajnálnak, mert nekik csak a lumpen csavargó, munkakerülő az ember! " látod tibim! mi még téged,a lumpen munkakerülöt is emberszámba veszünk! ;)
Eladott Ország
Nincs gond itt a családfelfogással, az Orbán-kormánnyal annál inkább.Egy olyan országban, ahol a politikai véleménynyilvánítás egyik napról a másikra utcára tehet valakit, oda igen bátornak kell ahhoz lenni, hogy valaki gyermeket vállaljon. Egy olyan országban, ahol a saját lakás és autó sokaknak csak álom, ne csodálkozzunk azon, hogy a gyermekvállalás csak felesleges teher lenne. És nem azért, mert azok a családok nem szeretnének gyermeket, hanem mert annak a gyermeknek méltó, szép életet is szeretnének biztosítani. Olyan életet, melyet Magyarországon egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak, hacsak nem a Mészáros vagy a Matolcsy család rokonai.Gyermekek ezrei, az országhatáron kívül, míg idehaza egyre csak fogy a magyar. Hamarosan megoldhatatlan lesz az idősek nyugdíjának kifizetése, hisz nem lesz elég befizetés. Azért nem lesz, mert fiatalok százezreinek elege volt a kormány működéséből és egy másik országba menekültek. Nem tudom hibáztatni őket, hisz ki ne élne azzal a lehetőséggel, hogy pár ezer kilométert utazva megadhatja a családjának azt, amit Magyarországon egy élet munkáját beleadva sem engedhetne meg magának soha. Áldozatai vagyunk mi mindannyian ennek a kormánynak. Idősek és fiatalok egyaránt.
kripton
@Eladott Ország: Ez sajnos így van. De ez nem egyedül a Fidesz bűne. Benne van az egész politikai és gazdasági elit 1986-tól kezdődően a mai napig. A főbűnös az MSZP-SZDSZ tandem. Személyükben pedig Német Miklós, Antall József, Horn Gyula.
Én a MIÉP-ben, Csurka halála után pedig a Jobbikban reménykedtem, de Zazrivetz Gabó erkölcsileg és politikailag is egy büdös buzzancs lett.
Utolsó reményem a Mi Hazánk.
emerencia
@Eladott Ország: "Áldozatai vagyunk mi mindannyian ennek a kormánynak. Idősek és fiatalok egyaránt." A teljes adómentességet élvező kismamák arra kell, hogy számítsanak, hogy nem fognak nyugdíjat és eü ellátást kapni, hiszen nem fizettek be semmit a költségvetésbe. A gyermekeik fogják őket eltartani. Ha ők erre nem alkalmasak vagy nem hajlandók, akkor az édesanyák így jártak és kész. Illiberáliséknál senkit nem zavar, ha embertársaink ellátatlanul senyvednek. Aki orbán világát isteníti, a saját és szerettei jövőjét teszi tönkre.
Eladott Ország
Már megint szülni kell, de szaporán. Annyira gyönyörűeket mondott Novák Katalin – akit én személyesen is nagyon nagyra tartok, mert végtelenül okos -, hogy nem lehet könnyek nélkül olvasni. Már csak azt lenne jó valahogy elérni, hogy ezek a nagyszerű gondolatok – védés, gyarapodás, biztonság – ne csak bizonyos családokra vonatkozzanak (gondolok itt kiemelten az Orbán, Tiborcz, Vajna, Mészáros, Rogán, Lázár, Szijjártó vezetéknevet viselő famíliákra), hanem úgy általában mindenkire. Tudása, szorgalma, teljesítménye szerint mindenki elérhesse a céljait. Mármint ez lenne a minimum. De ez nem így van. Novák Katalin is megtapasztalná, ha nem helyezkedett volna olyan ügyesen, ahogy, hanem egyszerű többgyermekes szülőként próbálna megélni a munkájából egy nógrádi, szabolcsi, borsodi, vagy akárhol lévő településen.
A magyar modell pillanatnyilag így fest: a felső ezer lerabol mindent, a következő tízezer jól megél ebből, a fiatalok ész nélkül menekülnek az országból, a maradék pedig kapja a szóvirágokat csokorban. Például a milliós fizetéssel megtámasztott Novák Katalintól.
CsipkeRózsa
Orbán már megint hazabeszél, most is az Orbán család az érintett.
Eriksson
@emerencia: 13:00
Továbbra is minden járulékot be kell fizetniük a 3 gyerekes anyukáknak is ami elő van írva, kivéve a 15% szja-t. Nem kell félni, hogy ellátatlanul maradnak.
Grafix69
Ezt már kurva régen bevezették . Mi az ,hogy most ? Már legalább 1989 -óta így van ez . A cigányok mikor megszülnek 3-6-9 gyereket , nem dolgoznak és soha nem is fognak . Persze ,hogy nem kell adót fizetniük , sőt.
olivér
Ez így rendben is van,amit még meg kell tenni,az,hogy az anyáknak a gyermekekkel otthon töltött idő teljes egészében munkaviszonyban eltelt időnek számítson,ne csak maximum nyolc évet számoljanak el,mint jelenleg.Ma,ha otthon maradnál három-négy gyerekkel a legfiatalabb iskolába kerüléséig,amit megenged a szabályzás,a nyolc év feletti időt később le kell dolgoznod,ami a munkában töltött éveid végén ,öregen igencsak kellemetlen lesz,ezt józan ésszel megintcsak kevesen vállalják be!
mackoka46
így akarja legalizálni a rabolt vagyont. Pénzmosásért csináljon valaki gyereket.Na bravó !
wagabund
az egyik fiamnak öt gyerkőce van...bennem felmerült a kérdés, hogy ha három gyermek után adómentesség, akor négy, vagy több gyermek esetén még vissza is térít az állam? mert akkor buli van...

jólvanna...csak vicceltem...
division
@csak úgy...: @Eladott Ország: @Hellcat: Nejem 5 gyerek mellett dolgozik, meg is érdemelné. Ne azokat támogassák akik csak a pénzt viszik, ráadásul még mi is tartjuk el őket. Személy szerint még azt is bevezetném hogy aki nem dolgozik az vigye haza a gyerekét ebéd után az oviból és tanítsa otthon, ne pedig akkor menjen érte amikor bezár az ovi mert jobban esik a városban lófrálni meg kávézgatni a barátnőkkel. Az ilyenektől még a családit is megvonnám, vagy ellenőrizném mire költi, ha nem a gyerekre akkor...Itt az most teljesen lényegtelen hogy gazdag e egy adott család vagy sem, amit nézni kell az az hogy mennyire hasznos tagja a társadalomnak és eszerint részesíteni kedvezményben. @Grafix69: @Eriksson: @Shikari:
Grafix69
@division: Szeretnék veled közölni egy tényt , nem én írtam , nem én találtam ki . " Szeretném megkérdezni azokat az embereket akik életükben nem termeltek annyit sem , hogy saját magukat eltartsák , hogy miért léteznek . Létezésük egy tumor az emberiségen mert még annyi hasznot sem képesek termelni ami a saját létezésüket igazolná. Szeretném megkérni a tudósokat , hogy fejlesszenek ki egy olyan szert , egy gázt , amivel fájdalom mentesen megszabadulhat a társadalom ezektől az életképtelen emberektől." Aki mind ezeket mondta az : George Bernard Shaw A te véleményed már nincs ettől olyan távol .
emerencia
@Eriksson: www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20130724-a-sokgyerekesek-orulhetnek-a-csaladi-adokedvezmenynek.html

Most nem kell félniük de arra mi a garancia, hogy idővel nem szűnnek meg a kedvezmények? Kolléganőm két gyermeke felnőtt, dolgozik, (nem is keresnek rosszul) és mindketten saját párjaikkal külön élnek. Már nem jár a mamának utánuk semmi kedvezmény. Emiatt most fel van háborodva és fizetésemelésért lobbizik csak és kizárólag saját maga részére. Álláspontja szerint most már a cégnek kötelessége a felnőtt gyerekei utáni többletfizetés biztosítása. Fiatalkora óta megszokta, hogy a gyerekei révén mindig előnyöket élvezett. Már soha nem fog leszokni arról, hogy neki ez jár pedig még arra sincs semmi garancia, hogy orbán örökéletű. Utána jön majd egy másik diktátor aki új igazságokat fog hangoztatni. Pl. rájön, hogy a munkavállalók elsősorban a munkájuk révén szeretnek boldogulni és jogosultságokat szerezni. Természetes, hogy a gyerekneveléshez hozzájárul a költségvetés de a gyerekek hipp-hopp felnőnek, a dolgozók pedig akkor is szeretnének emberi módon élni, amikor olyan magánéleti helyzetben vannak, hogy már nem az állam adja a kicsit jobb életre a pénzt.
emerencia
@Levendula: tegnap 11:27 Vannak munkahelyek ahová felvesznek három gyerekkel is de ahhoz szükséges egy biztos magánéleti háttér különösen akkor, ha atipikus a munkarend. (Pl. jó karban lévő nyugdíjas nagyszülők, felnőtt, ráérő nagynénik, nagybácsik, stb.) Amíg a munkáltatók jobban válogathattak a munkaerőben előfordult, hogy nem vettek fel valakit a gyerekei miatt de volt olyan is, hogy a gyerekteleneket diszkriminálták mert a primitív politikai agitáció előítéletességre való buzdítása hatására feltételezték róluk, hogy felelőtlenek. Az élet viszont azt igazolja, hogy nem a gyermekek száma határozza meg a munkahelyen a megbízhatóságot, hanem a személyiség.
kripton
Amikor először olvastam a hírt lelkesedtem. Azt írtam, hogy "Ez tényleg nagy ötlet. A családi pótlékot meg a is ki kellene váltani valamilyen munkától függő juttatásra. Semmit, vagy csak a minimumot adni pusztán azért, mert valaki a világon van."
De most arra gondolok, hogy az összes cigány tulajdonú szinesfémkereskedő, meg hasonló vállalkozást sokgyerekes cigány nők nevére fogna iratni, amik így adómentesek lesznek.

A vér nem válik vízzé! Ugye Viktor?
Eladott Ország
@wagabund: Csak az a valóság, hogy a háromgyermekes anyukának, nem lesz mit leírni a jövedelméből, ugyanis általában nem jellemző a jövedelem, vagy nem számottevő. Most nem csak az etnikumra gondoltam.
Eriksson
@Grafix69: G. B. Shaw kicsit sarkosan fogalmazott, de az az igazság, hogy az állatok is gondoskodnak létfenntartásukról. Sőt, amelyik életképtelen, az pusztul.
balos
@Shikari: Magadból csinálsz bohocót!kis here!
Eriksson
@emerencia: Erre nem tudok mit mondani. Az jó, ha nem kell majd jövedelemadót fizetni a jövedelmek után, de azt már ne várja el senki, hogy az állam tartson el valakit, csak azért, mert a gyermekei felnőttek. Ez esetben segítsenek a gyermekei az életminősége javításában.
Egyebekben meg ott van a nyugdíj, ami a napi gondokra elegendő (!) kell, hogy legyen.
Én így gondolom.
emerencia
@Eriksson: Bocs az előbb túl hamar nyomtam a válasz gombot. Szerintem az lenne az igazi, ha választhatnának az édesanyák: vagy fizetnek valamennyit önkéntes alapon ami biztosítja a későbbi időkre az önállóságot vagy úgy gondolják, hogy majd anno a gyerekek be tudnak és fognak segíteni az életminőség javításába. Ja, jut eszembe, a fiataloknak már most érdemes önkéntes nyugdíjpénztárba fizetni az öregkori szegénység enyhítésélre. Ezzel csak annyi a bibi, hogy orbániában már megesett, hogy állami segítséggel gengszterek lopták el az emberek megtakarításait egy pénzintézetből. Nincs arra biztosíték, hogy ez mégegyszer nem történik meg.
Eladott Ország
@wagabund: Szar van a palacsintában. Újabb tömegek hagynák el az országot - pedig már rengetegen leléptek.
www.hirstart.hu/hk/20180826_friss_kutatas_orban_miatt_menekulnek_az_emberek_magyarorszagrol
Eriksson
@emerencia: Amit írsz, az szerintem lehetséges és kivitelezhető. Nekem. pl. olyan életbiztosításom volt, melyet 20 éven át fizettem és pont 60 éves koromban járt le.
Az önkéntes nyugdíjpénztár sem utópia, sőt állandóan erre biztatnak a szakemberek.
Ezt a gengszterek által ellopott pénzeket nem értem. Te mit tudsz?
Ludmilla
@Shikari: hm... baj van pajti,siess a körzetihez..
kereső
@emerencia: tegnap 13:00,"A teljes adómentességet élvező kismamák arra kell, hogy számítsanak, hogy nem fognak nyugdíjat és eü ellátást kapni, hiszen nem fizettek be semmit a költségvetésbe."- jelenleg ez nem igy van. a hatályos jogszabályok szerint , ha a családi adókedvezmény igénybevételekor a szülők! és nem csak az anyukák, nem fizetik meg a járulékokat, mert az állam átengedi nekik adókedvezmeény formájában- ugyanolyan biztositottnak minősül ,mint az aki a bttó.jövedelme után járulékot fizet.Tehát jogosult eü.ellátásra,táppénzre.Nyugdijban szolgálati időt szerez,és a járulékalapot képező jövdelemet is figyelembe kell venni a nyigdijkiszámitásánál. Hogy ez ajövőben változik-e? És mondjuk igy marad-e az anyukák élthosszig tartó adókedvezményénél is,nem tudni.És az is lehet,hogy az csak az adóra vonatkozik majd,és a járulékokra nem.Várjuk a kidolgozott Tv.javaslatot.
emerencia
@Eriksson: Questor-ügy. Hozzátartozómnak az OTP-ben volt a számlája mikor elkezdett külön gyűjteni a lerobbant lakása felújítására. Mindenki tudja, hogy nem szerencsés ugyanabban a pénzintézetben tartani az összes kuporgatott pénzünket mert ha tönkremegy, koldusbotra juthatunk. Nos, városunkban az OTP mellett volt a Questor bejárata. Évekig hordta oda kevéske jövedelmének megtakarított szeletét. Megbízott bennük mert az állam is ott tartotta a pénzét. Az állami pénzeket kimenekítették még a nyilvánosságra hozott összeomlás előtt közvetlenül, a főbűnös pedig még egy ideig nem lett lecsukva. Az adófizetőkből élő állami felügyeletnek már évekkel azelőtt észre kellett volna venni, hogy baj van de nem tették. Kapott valami kevéske kártérítést de több másfél millió még mindig járna neki. Abból fel tudná újítani a nem nagy, belülről romos lakását. Időközben öregségi nyugdíjas lett, abból nem futja. :-(
kereső
@emerencia: mit tudsz róla? Megkerült már a rendvédelmisek egészségpénztárba befizetett pénze?Mert az meg anno úgy tünt el, hogy a felszámolásra került takarékszövetkezettől( itt vezették a számlá),átutalták az összeget egy másik pénzintézetnél nyitott számlára,még a zárolás előtt- aztán valahogy az mégis eltűnt a "felhőben"- mert erre a számlára nem érkezett meg.Milliárdokról volt szó. Nem tudom,hogy mikor esett eső a felhőből,és hol?
Eladott Ország
@kereső: Semmi jóra nem lehet számítani a kormány részéről. Céljuk mindig a dolgozó kisember átverése, ilyen a 40 év jogosultsági idő után nyugdíj. Élete végéig behozhatatlan hátrányba kerül az az ember, aki 2016-ban ment nyugdíjba, a nála három évvel fiatalabb, pontosan ugyanannyit kereső társához képest. Akit ugyanis 2019-ben nyugdíjaznak, annak a járandóság kiszámításánál a korábbi befizetéseit még felszorozzák a 2016-2018 közötti reálbér-emelkedés mértékével is, így 27 százalékkal több lesz a nyugdíja csak ennek a három évnek köszönhetően. Büntetni kezdett a magyar nyugdíjrendszer és jövőre fog igazán!
Vagy például ha továbbra is gyorsan nőnek a reálbérek, de a nyugdíjakat csak az infláció szerint korrigálják, olyan aránytalanságok alakulhatnak ki, amelyek kikényszerítik a rendszer megváltoztatását, de ettől a rohadék bűnöző kormánytól nem várható.
Eriksson
@emerencia: Az tényleg csúnya ügy volt. De szerencsére egyedi.
Ha jól emlékszem valami hatalmas hozamot ígértek, ami aztán nem jött be.
A pénz elment a befektetésekre, a remélt haszon elmaradt.
emerencia
@kereső: Semmire nincs garancia. Diktátorok jönnek, diktátorok mennek. Jómagam sem gondoltam pl. a Kádár érában a gimi után ösztöndíjas nappali jó szakmai iskolába járva, hogy majdan öregen, fogyatkozó erővel kell majd még azt az időszakot is kötelezően ledolgoznom. Szegény szüleim nem tudták, hogy 14 évesen inkább el kellett volna engem küldeni segédmunkásnak mert akkor még fiatalon, jó erőben elmehetek majdan nyugdíjba.
kereső
@emerencia: Nem is biztos,hogy a diktár megy, csak meggondolja magát- aztán,utánunk a vizözön.
emerencia
@Eriksson: A Questoros állami segédletű bűnözök a pénzintézetbe befizetett pénzt lopták el. Nem arról szól a történet, hogy rosszul alakultak a kamatok. A devizások sem gondolták, hogy a SAJÁT államuk fogja lerontani a forintot úgy, hogy ne legyenek képesek fizetni az így megnövekedett törlesztőrészleteket.
Eriksson
@emerencia: Ez azért túlzás mindkét esetben, nem gondolod?
emerencia
@Eriksson: Bár csak igazad lenne. Sajnos nem túlzás, hanem realitás. Emberek tömegeit érinti keservesen ez a két probléma és még nem beszéltünk a jogállamról és a lecsúszott humán szféráról. (egészségügy, szociális szféra, oktatás, stb.) Nem véletlen, hogy aki tud menekül az országból és idegen országban hozza világra a gyermekét pedig itthon egyre több a juttatás a nerhaszonélvezőknek. A demográfiai helyzet mégsem javul mert abban az a több milliónyi tömeg is benne van aki nem részesül a ner áldásaiból vagy éppen most igen de attól kell félni, hogy a jövőben lecsúszhatnak az orbáni rendszer vesztesei közé.

Éppen most folyik a Sargentini jelentés vitája a parlamentben. Szégyen, hogy már a külföldi szövetségeseink is tisztán látják, hogy mi folyik az országban pedig sokáig a pórnép úgy tudta, hogy csak nyomják az európai adófizetők pénzét a magyar hatalomnak, miközben nem nagyon érdekli őket eme kis ország több milliónyi uniós polgárának kiszolgáltatott helyzete.
Eriksson
@emerencia: Bármit írnék is, csak ragozása lenne ennek a témának.
emerencia
@kereső: Ellopták saját zsebre azt is, mint a fiatalok magánnyugdíjpénzét. Lassan már végtelen sok a történet a nertársak pénzlopásairól. Előbb-utóbb kihullik az összes csontváz a szekrényekből csak az a baj, hogy addig egyre több ember életét teszik tönkre.
emerencia
@Eriksson: Sajnos én is így vagyok vele.
CsipkeRózsa
A cigányok és mások, akik közmunkából élnek, vagy még abból se, nem nagyon adóznak, tehát nem tudnák igénybe venni ezt a tervezett adófajtát, hiszen az egyéb adókedvezményt sem tudják leírni. A családi pótlék, amit kapnak, 9. éve nem emelkedett, nagyon elértéktelenedett, nem nagy összeg. Nem kell senkinek attól tartania, hogy ők is ott lesznek a kedvezményezettek között.

Emiatt senki ne aggódjék.
division
@Grafix69: Nem értetted meg amit írtam, de nem haragszom érte.
Grafix69
@division: Megértettem , csak itt az a dilemma , az a kérdés , ki jogosult annak megítélésében ,hogy ki hasznos és ki haszontalan a társadalom szempontjából . Bár nyilván tudjuk ,hogy ki az aki csak élősködik , de nem adhatunk senki kezébe olyan hatalmat ami ezt megkülönbözteti . Azért nem , mert az emberi gyarlóság miatt könnyen kerülhetne bárki a megvetett rétegbe , politikai , eszmei, emberi okok miatt és ez nagyon veszélyes . Minden ember egyenlő , még akkor is ha ez másoknak nem tetszik , és akkor is ha ez sokszor nem igaz .
division
@Grafix69: Lényegében igazad van, még ha nem is helyes így.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.