A Blikk értesülései szerint a soroksári gyilkosság gyanúsítottjának más bűncselekmények miatt már börtönben kellett volna lennie a tett elkövetése idején.

A Blikk cikke szerint már jó ideje börtönben kellett volna ülnie annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2013. szeptember 25-én Pesterzsébet és Soroksár között meggyilkolt egy futónőt.

A lap szerint R. Szilvesztert sorozatos betörések és lopások miatt ítélték börtönbüntetésre, ám ő nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézménybe, hanem a gyerekkorában jól ismert környéken, a Soroksár és Pesterzsébet között húzódó Vízisport utca és környékére vetette be magát. 

Rég börtönben kellett volna ülnie a soroksári gyilkosnak, mikor tettét elkövette

Fotó: police.hu

Itt figyelhetett fel a rendszeresen arra kocogó K-né Gy. Krisztinára, akit a végzetes napon elkapott, egy bokros részen megerőszakolt, majd megfojtott – olvasható a cikkben.

A Blikk szerint a rendőrség öt évig hiába kereste a tettest, míg végül a holttesten talált anyagmaradványok és egy letartóztatását töltő rab DNS-mintája egyezést nem mutatott idén szeptember elején.

A férfi a gyilkosság után egy hónappal került börtönbe, miután Siófokon egy betörés közben lebukott. 

Védencemet valóban körözték, hiszen korábban lopás és betörés miatt börtönbe kellett volna vonulnia. Pont ezért, miután Siófokon újra lebukott, nem is helyezték előzetes letartóztatásba, hanem szinte azonnal a legközelebbi büntetés végrehajtási intézetbe szállították. Elképzelhető, pont emiatt a nála lévő telefonokat sem ellenőrizték, hanem azokat azonnal a börtönletétbe helyezték

- mondta el a lapnak dr. Lichy József, a gyanúsított védője.

A Blikk szerint így történhetett meg, hogy a futónő telefonja – amelyet nem találtak meg a helyszínen – végig egy börtön letétjében lapult. A rendőrség emiatt tényfeltáró vizsgálatot indított.

A lap utánakérdezett, hogy 2013-ban kiknek kellett volna a férfit a börtönbe vinni, miután nem jelent meg a büntetését letölteni. Mint megtudták, akkoriban ilyen esetben a törvényszékek büntetés-végrehajtási csoportjainak volt feladata a büntetés letöltése elől meglépők felkutatása.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ez most komoly, hogy az elítélt bűnöző akkor megy börtönbe, ha ő akar?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.