A Párbeszéd határozati javaslatban kezdeményezi kikötni, hogy az állami vezetők csak az állami egészségügyi ellátásokat vehessék igénybe.

Orbánékat kezelés helyett a tízparancsolattal kenegessék – a Párbeszéd megtiltaná az állami vezetők magán-gyógykezelését

Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Kásler Miklós, de a többi állami vezető sincs tisztában azzal, hogy mi folyik az állami egészségügyben, hiszen magán- és külföldi ellátásokat vesznek igénybe.

A képviselő utalt Kásler Miklós azon kijelentésére, amelyik szerint a tízparancsolat betartásával a halálos betegségek 90 százalékát el lehet kerülni. Közölte, javaslata arra kötelezné a kórházakat, hogy

a gyógyulni vágyó állami vezetőket a tényleges egészségügyi ellátás helyett először a tízparancsolattal "kenegessék".

Szabó Tímeát kérdezték arról, hogy az Állami Számvevőszék kezdeményezte a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért nem tudták ellenőrizni őket. A társelnök azt mondta, hogy a Párbeszéd korábban benyújtotta a székhelyváltoztatási kérelmét, a számvevők viszont valószínűleg a régebbi székhelyen keresték őket. Hozzátette, levélben jelezték a számvevőszéknek, hogy bármikor a rendelkezésére állnak.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Én még javasolnám a tízparancsolat mellé a Fa testápoló napi háromszori használatát is!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
Én még javasolnám a tízparancsolat mellé a Fa testápoló napi háromszori használatát is!
advocat
Bocsánat. Nem keményfát akartál írni?
Sámannus
Én a temetésükig vállalom a litániát.
kokopelli
@dr. prédikátor: Az "Atlantik" is jó, egy kis ráolvasással?
kokopelli
@Mirabilis: ...de, ha 90 éves korodig betartod,akkor használt!
Igaz,hogy a fejfán az fog állni,hogy... "mi a faroknak is élt a szerencsétlen?"
"Ami jó,az vagy erkölcstelen vagy egészségtelen!"...csak úgy mellékesen apropo-póból... ;-)
Desischado
Ők bezzeg ezt leszavazták, nekik továbbra is marad a VIP ellátás, hogy rohadnának meg! Igaza van Szabó Tímeának!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.