Az MSZP elnöke szerint a mostani jobboldali, sőt szavai szerint már-már szélsőjobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani.

MSZP-elnök: a mostani jobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani

Fotó: Tóth Bertalan / Facebook

Tóth Bertalan vasárnap, Budapesten az ellenzéki párt választmányi ülése szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ezen a napon 29 éves MSZP-t megünnepelve megerősítették a nyári tisztújításon megkezdett út folytatását.

Az MSZP baloldali alternatívát épít a nemzeti együttműködés rendszerével szemben, kiemelten foglalkozik a bérek, az oktatás kérdésével és az egészségügy problémáival – fejtette ki. Hozzátette: olyan országot akarnak, ahol mindenkinek esélye van a felemelkedésre.

A pártelnök, aki a parlamenti frakció vezetője is, közölte, egy baloldali párt számára elfogadhatatlan a Fidesz által képviselt társadalompolitika. Az MSZP nem akarja, hogy "luxusrepülők bőrfoteljeiből szemléljék Magyarország valós életét" – fogalmazott.

Tóth Bertalan emlékeztetett, a Fidesz azt ígérte, hogy rendbe teszi az egészségügyet, ehhez képest a szaktárca beavatkozása miatt meghalt egy kirúgott szívsebész műtétre váró betege. Szerinte a Fidesznek nem számít a betegek sorsa, csak az, hogy saját akaratát hajtsa végre.

Ha van felelősségérzet Kásler Miklósban, az emberi erőforrások miniszterében, akkor lemond – mondta.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke szerint sok mindent lehet mondani a szocialisták elmúlt 29 éves történetéről, de azt nem lehet állítani, hogy az MSZP ne lett volna demokrata.

Hozzátette: a baloldal továbbra is az emberek oldalán áll, azt szeretnék, ha az emberek jövője biztosítva lenne, ha minden embernek megfelelő lakhatása, bére, munkakörülményei lennének.

Az egyik legfontosabb feladatként beszélt a magyar baloldal egységének és a magyar demokraták közösségének megteremtéséről. Szerinte az MSZP-nek vissza kell szereznie a társadalmi bizalmat, ehhez változnia kell.

Tóth Bertalan kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a választmány délután dönt az európai parlamenti és az önkormányzati választáson a jelöltállítás alapelveiről. Azt kérik, hogy a helyi szervezetek december 14-ig tegyék meg javaslataikat a jelölésre – tette hozzá.

Egy másik kérdésre Kunhalmi Ágnes azt mondta, rossz iránynak tartja jelenlegi formájában a Corvinus Egyetem magánosítását és az önfenntartó felsőoktatás modelljét.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Talán a munkásmozgalom hőskorában volt értelme bal és jobboldalról beszélni. Tulajdonképpen most az összes pártot kellene legyőzni és kizavarni a parlamentből. 1989 után a szocializmus után sajnos csak az idiótizmust tudták bevezetni. Először volt egy jogászokból álló dilettáns párt, majd a tugyi-mutyi MSZP akiket végig zsarolt az SZDSZ. Majd jött egy hataloméhes kis emberke és sz@rrá uralkodta jobb sorsra érdemes hazánkat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ezt a kurzust se jobbról, se balról, se előről, egyetlen egy égtájról NEM LEHETSÉGES LEVÁLTA addig, amíg olyan párt, v mi kebelezte be az országot rafcsin szőröstől, bőröstől a választópolgárok 20%-ának akaratából, felturbózva 2/3-ra,
.
-- az ELLENZÉK PÁRTOK megélhetési politikusai nem vették "volna" át a mandátumukat, hiszen illegitimek a PÁRT ALAPTÖRVÉNY megumburdálása óta, és valójában arra nem példa Magyarország történetében, hogy egy HATALOM, ÉS PÉNZÉHES galeri "basáskodás', narancsköd szurkálása óta
.
. --- Csak eljátsszuk, hogy ez egy ország
444.hu/2018/08/29/csak-eljatsszuk-hogy-ez-egy-orszag
.
---- Ebből tényleg rendszerváltás lett
tldr.444.hu/2018/07/27/ebbol-tenyleg-rendszervaltas-lett
Magyarország Uradalom
A RENDSZER IDEOLÓGIAI FELÜLETESSÉGE, ÉS KÖZÜGYEKBEN AZ AMBÍCIÓ TELJES HIÁNYA ÖSSZEFÜGG A POLITIKA PRIVATIZÁCIÓJÁVAL. A MOSTANI RENDSZER POLITIKÁJÁNAK A FŐ CÉLJA UGYANIS A HATALMON LÉVŐK SZEMÉLYES ÜZLETI ÉRDEKEINEK ELŐMOZDÍTÁSA LETT..

Jól bevásárolt az ország EZEKKEL a ...kal!
NaponTamas
Azért kösz,hogy leìrtàtok a nevét szegénynek mert fingom nem lett volna ki az MSZP elnöke. Tulajdonképpen hàny ember elnöke? Hàny ember van még abban a pàrtban?
kamazuka
,,Hozzátette: a baloldal továbbra is az emberek oldalán áll, azt szeretnék, ha az emberek jövője biztosítva lenne, ha minden embernek megfelelő lakhatása, bére, munkakörülményei lennének."

Nélkülem ezt? Ti? soha!

Esélytelenek vagytok.

Szemléletmód váltás kell !
wagabund
..."MSZP-elnök: a mostani jobboldali kurzust egyedül balról lehet leváltani"...

nosza rajta...ja, hogy nem most? ...hát mikor?
solidedge
Talán a munkásmozgalom hőskorában volt értelme bal és jobboldalról beszélni. Tulajdonképpen most az összes pártot kellene legyőzni és kizavarni a parlamentből. 1989 után a szocializmus után sajnos csak az idiótizmust tudták bevezetni. Először volt egy jogászokból álló dilettáns párt, majd a tugyi-mutyi MSZP akiket végig zsarolt az SZDSZ. Majd jött egy hataloméhes kis emberke és sz@rrá uralkodta jobb sorsra érdemes hazánkat.
Jozefina
Az MSZP-nek is rá kellene jönnie, hogy a fidesz által kreált törvének alapján nem lehet megdönteni a fidesz-kdnp diktatúrásját!!! Sokkal keményebb és más módszereket kellene megfogalmazniuk!!!
kereső
Mekkora nagy tévedésben tetszenek még mindig éldegélni.Orbánt sem jobbról,sem balról-sem középről nem lehet leváltani a NER-ben.
kripton
@solidedge: Soha nem gondoltam, hogy van amiben egyetértünk. Ez 100%!

Teccettünk volna forradalmat csinálni. De ne teccettünk. Most szopunk.
Clavigo
A választásokkor megmutattátok,,hogy " mit tudtok "... ( a komplett ellenzék,,,,a DK kivételével).Elmehettek a francba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.