Kétnapos látogatásra érkezett Magyarországra a török államfő.

Erdogannal találkozott Orbán: elismerés és köszönet a török államfőnek
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Az Országházban tartott közös sajtótájékoztatón a kormányfő úgy fogalmazott: stabil török kormányzat, stabil Törökország az előfeltétele annak, hogy a migráció szárazföldi útvonalán ne fenyegesse Magyarországot semmilyen veszély.

Orbán Viktor az egyik legerősebb

magyar nemzeti érdeknek nevezte, hogy Törökország mindig olyan erős és stabil legyen, hogy a térségben békét tudjon teremteni és az Európa felé tartó illegális migrációt meg tudja fékezni.

Elismerését fejezte ki a miniszterelnök azért, mert Törökország befogadó országként a szomszédjaiból hozzá menekülők közül több milliót befogad és gondoskodik róluk.

Köszönetet mondott továbbá a török elnöknek, hogy országa maradéktalanul betartja az EU-val kötött megállapodást, amely szintén előfeltétele Európa biztonságának.

Orbán Viktor beszélt a terrorizmus elleni küzdelemről, valamint a katonai együttműködésről is, utóbbi szintje – mondta – a két ország között eddig alacsony volt, de ezen most változtatnak, és egy

erőteljes hadiipari együttműködést szándékoznak kialakítani.

A kormányfő megjegyezte: az elmúlt évtizedek gazdasági nehézségei miatt a magyar hadsereg fejlesztésére sem erő, sem pénz nem maradt, "

ezt a hiányt most pótoljuk be, és Magyarországnak célja egy modern, ütőképes nemzeti hadsereg felépítése".

A gazdasági együttműködésről szólva felidézte: néhány évvel ezelőtt azt vállalták, hogy a magyar-török kereskedelmi forgalmat 5 milliárd dollárra növelik, és bár emelkedés történt, de ezt a célt nem érték el. Az idei első félévben viszont 19 százalékos volt a növekedés, így az 5 milliárd dolláros célkitűzés ma már egyáltalán nem tűnik irreálisnak – mondta.

Hozzátette, az Eximbank nyitott a magyar-török gazdasági együttműködés céljára egy 420 millió dolláros hitelkeretet.

A tárgyaláson szó volt a magyarországi török beruházásokról, amelyekkel kapcsolatban a miniszterelnök arra kérte Recep Tayyip Erdogant, hogy

támogassa, bátorítsa a török befektetőket.

Beszéltek továbbá a magyar gazdaság előtt álló törökországi lehetőségekről, a kormányfő elmondta, elsősorban a mezőgazdaság és a vízügyi technológia előtt szeretett volna teret nyitni a megbeszélésen.

Orbán Viktor szerint a magyar külpolitikának három fővárosra kell mindig nagyon figyelnie, Ankarára, Moszkvára és Berlinre, ez az a három nagyhatalom ugyanis, amelyeknek vonzáskörzetében éli Magyarország az életét sok száz éve óta.

Ezért fontos – folytatta –, hogy Törökországgal mindig kiegyensúlyozott, rendezett és pozitív legyen Magyarország viszonya, és

"a két ország kapcsolata a tisztelet alapján nyugszik".

Összegzése szerint a mostani megállapodások és "szándékegybeesések" lehetővé teszik, hogy Magyarország részt vegyen a török gazdaság fejlődésében.

A török EU-csatlakozásra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azt felelte: Magyarország eddig is támogatta Törökországot, és ezután is támogatni fogja. Szerinte Európának el kellene döntenie, mit akar, ha ugyanis valóban jelentős befolyású világpolitikai szereplővé akar válni a kontinens, akkor meg kell találnia az együttműködés megfelelő formáját Törökországgal.

"Az, amit most csinálunk, őszintétlen" – fogalmazott, majd az EU-török tárgyalásokra utalva hozzáfűzve: nem emlékszik olyan esetre, amikor több tárgyalási fejezetet is megnyitottak, de egyet sem zártak le, ahogyan olyanra sem, hogy miközben az EU tárgyalási szándékát jelzi egy tagjelöltnek, közben jelentős uniós tagállamok kijelentik, "soha nem fogjuk felvenni ezt az országot az EU-ba".

Magyarország erős Európát akar, ehhez pedig stratégiai megállapodás kell Törökországgal – zárta szavait a miniszterelnök.

(MTI)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
HURRA! A Vidi ujra elkezdi gyartani a robbanos te've'ket meg a falabu focistakat!
Kesz arzenal! Ennel jobban semmire sincs szuksege Magyarorszagnak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
"Isten hozta Budapesten Törökország elnökét // Welcome to Budapest Mr. President! – írta ki Orbán a kép fölé."

No, de melyik isten, kiscsávó!?

"
"Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr;
Mindazáltal nekünk egy Istenünk van..."
Az iszlám az egyik Antikrisztus, mert tagadja Jézust. és te ezeknek hajbókolsz?

Neked minden a pénzről szól.
A keresztényvédelmed is csak annyiból áll, hogy pénzt osztogatsz.
Egyszerűen fogalmad sincs...
Miről?
Kb semmiről, ami igazából fontos (és keresztényi) ebben az életben - ami meg később lesz fontos, arról meg főleg nem!
anima
nepszava.us/bartus-laszlo-madarat-tollarol-orbant-erdoganrol/

"A diktátorok a Gonosz megtestesítői a világban. Lételemük a hazugság és embergyilkosok. Ők az emberiség szemetje és legalja. Orbán Viktor közéjük tartozik. Fel lehet ismerni őt is a tolláról és barátairól. De a tetteiről is. Aljas gazember. Magyarország szégyene, hogy egy ilyen embert megtűr maga fölött és még egyet is ért vele."
kereső
" hogy a térségben békét tudjon teremteni és az Európa felé tartó illegális migrációt meg tudja fékezni."- hogy állunk Irakkal?Meg az eddig az ISIS ellen harcoló kurdokkal?
Nem ingyér teszi-kemény euro milliárdokért hajlandó megfékezni az illegális migrációt-nehogy szentté avassuk már.És úgy hirlik erdogannak is maga fejlé hajlik a keze,mert a török menekülttáborokhoz igen kevéske jut el a gurulókból.
RonaGyuri
Csak szólok

avagy kézenfekvő a magyarázat, hogy Őfenesége miért küzd annyit, miért köt bele egyre több szervezetbe

Nem, nem csak az elmebaja, de – bár valószínű nem is sejti, lévén egy műveletlen paraszt-suttyó – igazából a történelmi igazság is kikönyököl belőle.
Kézenfekvő magyarázat arra, hogy egy alapvetően demokratikus intézmény nevéből hogyan lett az egyik legocsmányabb önkény szinonimája.
Mint ismert manapság a diktátor kifejezés „diktátor önkényúrként gyakorol zsarnoki hatalmat egy ország lakosai és annak gazdasági javai felett. … Gyakorlatilag szabadon garázdálkodva viszik keresztül az akaratukat. Az állami vagyonra szabadon ráteszik a kezüket és azt a saját vagyonukként kezelik.” jelentéssel bír.
Miközben a kifejezés eredetileg egy választott tisztség volt „Az ókori római dictotor-t a senatus választotta meg katonai vészhelyzet esetén. Hat hónapra választottak dictatort, de ő lemondhatott korábban is rendkívüli megbízatásáról. Működése közben a normális köztársasági hivatalok és tisztviselők is megőrizték funkciójukat, hogy ellenőrizzék a főhatalommal felruházott politikust. ”!
Nos a dolog úgy áll, hogy Caius Iulius Caesar nem hogy nem mondott le, de úgy intézte, hogy az a katonai vészhelyzet sokáig álljon fenn.
Őfenesége (s persze a vendége is) – nem lévén katona, csak „politikai tiszt” volt a lelkem – pedig folyamatosan riogat, hogy a buta emberek vágyjanak arra, hogy ő majd jól megvédi őket! =))
tudode
Minden véndögnek ami jár, ahogy teCCiKK!!!

------ORBÁN VÉLEMÉNYE AZ ISZLÁMRÓL
www.youtube.com/watch?v=7mLtNI13J5U
.
Punktum!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.