A hajléktalanok közterület-használatát korlátozó jogszabályi változás az egész társadalom érdekét szolgálja – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben, sajtótájékoztatón.

Államtitkár: a hajléktalanok jogainak korlátozása az egész társadalom érdekét szolgálja
Fotó: Pixabay

Fülöp Attila elmondta: az október 15-én életbe lépő jogszabály-módosítás azt célozza, hogy ne legyen utcán éjszakázó hajléktalan és az állampolgárok zavartalanul használhassák a közterületet.

A szabálysértési törvény módosulása értelmében

nem lehet életvitelszerűen közterületen élni.

A kormány ezzel párhuzamosan a hajléktalan-ellátási tartalékalap létrehozásáról döntött, melynek összege 300 millió forint. Ennek jelentős részéből azt oldják majd meg, hogy a nappali és az éjszakai menedékhelyek nyitvatartása illeszkedjen egymáshoz, 24 órás ellátási lehetőséget nyújtva a rászorulóknak – ismertette az államtitkár.

A hajléktalanokkal szembeni "emberiesség szempontjából" fontos az őket ellátó intézmények fejlesztése

- mondta Fülöp Attila.

Hozzátette: 650 millió forintot fordítanak országosan hajléktalanokat ellátó intézmények korszerűsítésére hét nyertes pályázatnak köszönhetően.

A jogszabályváltozásból adódó "új típusú feladatra" felkészült az intézményrendszer, amelyben országosan 19 ezer, az állam által finanszírozott férőhely működik – húzta alá.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a következő időszak fontos feladatának nevezte, hogy a szakemberek megoldást találjanak az utcán élő, az intézménybe való beköltözéssel szemben ellenállást tanúsító emberek kezelését illetően.

Némedi Lajos (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere szerint a városban az érintettek jó együttműködésének köszönhetően a jövőben is meg fogják oldani a hajléktalanok ellátását.

Szaller Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házának intézményvezetője elmondta, hogy 195 millió forintos uniós támogatást nyertek az éjszakai ellátást nyújtó épület bővítésére, korszerűsítésére, a munkálatok a tervek szerint jövő tavasszal kezdődnek.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
A hajléktalanok nem tartoznak a társadalomba?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kripton
@Mirabilis: "Szóval fasiszta és náci vagy." Szerinted. És az jó!

"A te reagálásaidban mi az értelem?" Azt megérteni, értelem kellene. :-)))
kripton
@Apoca: Szerinted elrejtés. Szerintem az első lépés a megoldás felé.
kripton
Korai kérdés. A vége - ha lesz - sok év múlva lesz. Addig minden szakasz eredményességét, (vagy eredménytelenségének okát) értékelni kell, meghozni a kövezkező szakaszra vonatkozó döntést...
kokopelli
@Apoca: a végleges elrejtés!Van példa a történelemben az elrejtésre,de a vég mindig
gyászos,szomorú és embertelen volt! Tagadták is az elrejtők foggal,körömmel! Az e-
gész magyar népet titulálták az elrejtők "elrejteni való keleti hordának"!
mackoka46
Hogy ezek a gonosztevők semmitől sem riadnak vissza.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.