Egy gépészeti berendezés meghibásodása miatt állították le.

Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közleménye szerint október 20-án délután megkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának leterhelését terven felüli karbantartáshoz. A blokk leállítására egy gépészeti berendezés meghibásodása miatt került sor.

Le kellett állítani a paksi atomerőmű 2. blokkját

Fotó: atomeromu.hu

"A szakemberek a hiba javításán dolgoznak, a munkálatokat és az azt követő ellenőrzéseket követően lehet a blokkot újra névleges teljesítményre felterhelni.

A 2. blokkon a javítás végrehajtásához szükséges leterhelést és lehűtést a személyzet az üzemeltetési feltétlek és korlátok maradéktalan betartása mellett hajtotta végre, ennek megfelelően a létesítmény biztonsági szintje nem csökkent. Az OAH továbbra is folyamatosan felügyeli a blokk állapotát" – áll a közleményben.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A maffia, amelyik éppen most adóztatja meg veszettül a napelemeket, leszarja, hogy az elmúlt években a megújuló energiaforrások kerültek előtérbe és értékelődtek fel szerte Európában (nem azt mondtam, hogy nem működnek atomerőművek máshol, hanem hogy mi a trend). Brüsszel jelezte, hogy nem biztos, hogy az elavult orosz modellt kéne erőltetni, de Putyin elvtárs nemiszerve és az elharácsolható zseton kedvesebb nekünk, mint az ésszerűség és a racionalitás. Tehát ha nekünk nem kellenek szélerőművek, naperőművek, és rezsicsökkentés helyett okos lakásszigetelési program, akkor nekik nem pont mindegy, hogy hányadíziglen adósodunk el? Dehogynem. Abba sem szóltak bele, hogyan térköveztük le és világítottuk ki az országot a felzárkóztatási pénzekből, mert az is a mi magánügyünk. Tudniillik hogy hogyan szállunk le arról a rozsdás bicikliről. Mivel nekik Paks 2 speciel egy fillérjükbe nem kerül, hát csináljuk. Állami támogatással, vagyis a mi pénzünkből.Ha nem is vesszük figyelembe, hogy milyen kurva nagy bajok vannak a Paksra szánt reaktorral a biztonsági színvonalát és a kétséges működőképességet illetően (jó lesz az ide, az orosz gyarmatra), akkor is van okunk bőven a nyugtalanságra. De persze nem nyugtalankodunk mi, vagy hát elég sokan nem, mert azt se értjük, vagy hát ők nem értik, hogy mi a fasz van. Megmondom, mi van: a magyar kormány nyélbe ütötte az évszázad üzletét, nulla kockázat mellett. Ha bejön, akkor hurrá van, ha nem jön be, akkor a magyarok majd kinyögik, az évi 285 milliárd nem a világ. Legfeljebb nem 285 lesz, hanem a duplája. Vagy a triplája. 168ora.hu/itthon/komoly-gondok-vannak-a-paksra-szant-orosz-reaktorral-2919
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...gyerekek...ti itt fent...ugye ti pakson alul laktok ?
Eladott Ország
Egy száraz nyáron a folyón másodpercenként ma is csak 700-800 köbméter víz folyik le. Ha még tovább apad, Paks II. miatt pedig ebből már másodpercenként 200 köbmétert kell kiemelnünk, annak már fele sem lesz tréfa. Nem is beszélve arról, ilyen körülmények között hogyan tartható a 30 fokos plafon, amelynek elérésekor teljesítménykorlátozást kell bevezetni – magyarázta a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa.
Peller Anikó
@Eladott Ország: a plafon pofonegyszerűen tartható néhány cölöp leverésével ha az éppen 30 fokos szegben áll. Persze ha az a plafon történetesen egy atomerőmű plafonja...
Eladott Ország
@Peller Anikó: @papa.49: A paksi telephely földrengésbiztonságáról évtizedes tudományos vita zajlik, mert az 1970-es évek elején, az atomerőmű építése előtt nem vizsgálták érdemben a helyszín tektonikai sajátosságait, azt hatalmi szóval jelölték ki a szovjetek.
atlatszo.hu/2017/07/10/nem-foldrengesmentes-a-paksi-atomeromu-telephelye-megszereztuk-a-foldtani-kutatas-eltitkolt-eredmenyeit/
egyember
@rdos: Putyin hajlandó hozzájárulni, hogy a szükséges -hiányzó- hűtővizet (jó áron) importáljuk a Volgából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.