A parlamentben, valamint a csalások és az uniós forrásokkal való visszaélés elleni európai kezdeményezés támogatásával is kiáll Magyarország európai ügyészséghez csatlakozása mellett a Jobbik – mondta Bana Tibor alelnök csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

"A haverokra költi Orbán az EU-s pénzeket" – a Jobbik kiáll az európai ügyészséghez csatlakozás mellett
Fotó: jobbik.hu

A ellenzéki képviselő szerint

Orbán Viktor kormányának "az EU pénze jól jön", csak azt szeretnék, hogy ne vizsgálják, mire költik azt.

Példaként említette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint uniós forrásból vásárolt önkormányzati kisbuszokkal szállították a miniszterelnöki beszéd hallgatóságának "jelentős részét".

A parlament európai ügyek bizottságának alelnöke álságosnak nevezte Orbán Viktor és a Fidesz politikáját.

2010 óta "egyre erőteljesebben jellemzővé vált az európai uniós források korrupt felhasználása, ez jelenti Orbán Viktor kormányzásának egyik pillérét"

- mondta a jobbikos politikus, aki szerint a kabinet számára az az elsődleges, hogy a haverokat, a hozzá köthető oligarchákat kiszolgálja.

Míg a 2009-es európai parlamenti kampányában még kiállt az európai ügyészséghez csatlakozás mellett a Fidesz, kormányra kerülve kézzel-lábbal tiltakozik az intézmény bevezetése ellen – jelentette ki Bana Tibor.

A politikus a sajtótájékoztatón arra hivatkozva hárította el az M1 aktuális csatorna kérdését az MTVA elleni bojkottról, hogy amíg a Fidesz "propagandaérdekeit szolgáló", "magukat közszolgálatinak nevező" médiumok magatartásában nem áll be érdemi változás, addig nem nyilatkoznak, és ugyanerre kérnek minden ellenzéki pártot.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
EU-s támogatásból vásárolt önkormányzati kisbuszok tucatjai sorakoztak fel az Andrássy úton, miután az ország több pontjáról is sikeresen ideszállították a híveket. Tehát a kormány taktikát váltott, a március 15-i beszéd hatalmas buszait követően – köszi Mészáros Lőrinc – most kisbuszokkal szállítottak híveket a Terror Háza elé. Hogy ez mennyire visszás – már az a tény, hogy egy EU-t gyalázó beszédre olyan buszokkal érkeznek, amit az EU fizetett – azt szerintem nem kell magyarázni. Hogy ezek a buszok a helyi idősek otthonából, szociális intézményekből, vagy honnan máshonnan hozták a fanatikus rajongókat, azt nem lehet tudni. Magyarázat minden bizonnyal lesz. Biztos vagyok abban, hogy ezek az emberek élnek-halnak Orbán Viktorért, ezért az önkormányzat ezzel a meglepetéssel szeretett volna kedveskedni számukra. Ez akár így volt, akár nem, ezeket a buszokat nem erre kapták. Pártrendezvényekre – Orbán Viktor beszédei azok, főleg ha választási kampánnyal köti össze – ugyanis nem önkormányzati buszokkal szokás embereket vinni. Európai demokráciákban legalábbis biztosan nem.
kepkezelo.com/images/9fjgip43iud72isisyy1.jpg
m.blog.hu/ko/konczer/image/aaa.jpg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
Na igen. A haverokra: így rátok, a mi hazánkra és az lmp-re is...
tudode
Na azért ne essünk, essen tulzá-SOKKBA, hiszen forog a lóvé a haverok között, mint a rinlispil, legalábbis a VILÁGHÁLÓ megörökítésében:
.
-----------------------------------------
mészáros lőrinc fizette ki az orbán
.
Nagyjából 71 400 találat (0,41 másodperc)
.
www.google.hu/search?q=m%C3%A9sz%C3%A1ros+l%C5%91rinc+fizette+ki+az+orb%C3%A1n&oq=M%C3%A9sz%C3%A1ros+L%C5%90rinc+fizette&aqs=chrome.1.69i57j35i39j0.9232j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------
.
Hogy is becézik ezt a ADOK NEKED, aztán nosza vissza a hokizsembe úgy, mintha nem NÁLAM LENNE a lóvé, mert SOSEM VOLTAM GAZDAG, sosem leszek!
.
Ennyit a barátságról!
.
Amint leáldozik a csillaga, úgy eltűnnek a HAVEROK, mint az egy havi bér, nyugdíj
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
Játszadoznának EZEK már azzal, AMI EGYIDŐS VELÜK!
Borsodi
Nyugodt szívvel teheti mert felhatalmazást kapott a választóktól ezt akartuk mondja ő, és meg is tartja az ígéretét.Folytatjuk tovább amit eddig mert erre van igény a népnek.nem véletlenül nyerték meg a választást.Programjuk nincs nem is volt,a pénzt elkótyavetyélni nem jelent problémát ezután se.A törvény meg védi őket bármit is csinálnak Ellenzék.meg már régen nincs.
Lepényleső
"A haverokra költi Orbán az EU-s pénzeket"- Csakúgy mint a miénket,s nincs perc,hogy ki ne
találjon újabb és újabb terheket,amivel szipolyoz minket?
terlasz
@Lepényleső: Az EU-s pénz is a miénk, amit zsebretesz.
Jozefina
A jobbiknak ez az egyetlen jó húzása!!! De ez miért külön hír?? Szerintem minden ellenzéki párt kiáll az ügyészség mellett!!! És nemcsak apértok, hanem az állampolgárok többsége is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.