Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója – közölte a család az MTI-vel. Bőzsöny Ferencet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) saját halottjának tekinti.

Elhunyt a Magyar Rádió egykori főbemondója

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.

Bőzsöny Ferenc a rádió mellett televíziós műsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió népszerű tudományos-ismeretterjesztő magazinja, a Delta című műsor, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000 pünkösdjétől indult el a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetekben ő látta el.

1973-tól volt tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektorának, Bíró László püspöknek meghívására az intézet retorikatanára lett.

Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott. 2016-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság díszoklevelét vette át.

Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgára.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a csütörtöki M5 Kulturális Híradó és a Kossuth Rádió Jó napot Magyarország! című műsora is visszaidézi a Magyar Rádió főbemondójának alakját. Emlékét és gazdag munkásságát őrizve az MTVA saját halottjának tekinti Bőzsöny Ferencet.

Temetéséről később intézkednek.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Jó ember volt. Sőt, EMBER volt. Nyugodjon békében!...
dr. prédikátor
Nagyon kellemes szép hangja volt, nyugodj békében!!!
Qqberci
Jó ember volt. Sőt, EMBER volt. Nyugodjon békében!...
Cicamama55
Bársonyos, csodálatos hangja volt, s gyönyörű, tiszta kiejtése. Nyugodjék békében!
nezelodo
Az életrajzból szemérmesen kimaradt a veszprémi papi szemináriumban töltött ideje, és az AVH általi szétverése. Úgy döntött, nem marad egyházi szolgálatban. Az akkori hatalom pedig úgy látszik keblére ölelte az egyház elkötelezett híveit, egyenes út vezetett a rádióba. Vajon mi történhetett akkoriban?
szaboria1
Nyugodjon békében.
Olyan személlyel lettünk kevesebben aki csodálatosan tudott szépen beszélni. Sajna a mai rádiósok nyomában sem léphetnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.