A kormány jóváhagyja, hogy "a rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez" kapcsolódó feladatok megvalósítása miatt legfeljebb 24 milliárd forinttal túllépjék a Belügyminisztérium erre vonatkozó keretét.

Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg csütörtökön.

Rendkívül nagy a migrációs nyomás, további 24 milliárdot csoportosítanak át Orbánék

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A rendelkezést, amelynek felelőse a pénzügyminiszter, azonnali határidővel kell végrehajtani – olvasható a határozatban.

Erdélyi kiemelt célokra is jut pár milliárd

A kormány erdélyi kiemelt, nemzeti jelentőségű programok és beruházások finanszírozására idén 1,3 milliárd, jövőre 1,5 milliárd forintot biztosít – az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg csütörtökön.

A jogszabály szerint a kormány az idei költségvetésben 1,33 milliárd forint azonnali átcsoportosítását rendeli el erdélyi kiemelt, nemzeti jelentőségű programokra és beruházásokra. Jövőre ugyanezekre a célokra legfeljebb 1,5 milliárd forint központi költségvetési forrást kell biztosítania a pénzügyminiszternek és a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek.

(MTI)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A potrohos törpe fejében már rendkívül nagy a nyomás...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
A potrohos törpe fejében már rendkívül nagy a nyomás...
solidedge
A 24 milliárdnak semmi köze a nem létező migrációs nyomáshoz.. A kormány újabb sunyi húzása a közpénz nagyközönség elől való eltitkolására. Az erdélyi magyarokról pedig annyit, hogy a módosabbak közülük anyagilag szintén támogathatnák a belhoni szegényeket cserébe.
namihami
Gondolom, hogy a rendkivüli nyomást az a 25 migráncs jelenti, akire véletlenül bukkantsk. Fejenként 1-1 milliárd a velük való ügykezelésre?
Nem lesz az kevés? Sűrgősen be kéne adni néhány egyéni mósosítót a dolog anysgi kezelésére.
Szegény erdélyi tesók belehalnak a nyomorba, ha csak ennyi jut a mi adónkból nekik. Azt a keretet is emelni kellene, még időben.
nevemnick
A horvátok lejátszották az afgán-iráni ,,migráncs támadást", olyan határszakaszon, ahonnan kétszázötven km-es kerülővel, hegyeken keresztül juthattak volna el a 177 km-es magyar határkerítéshez. Az utuk Szlovénián-Ausztrián keresztül vezetett volna Németországba. De nem baj, Schinterovics már 70 ezer migráncsot álmodott meg a délutáni sziesztája közben.

De sebaj, Soros meg Brüsszel.

Az erdélyi fidesznyikoknak meg a fiú lópaci két hátsó lába között lengedező kolbász a hátsójukba.
Desischado
Kell a pénz a lopásra, meg a birkák hülyítésére. Erre bezzeg van pénz, ugye?! Hogy rohadnátok meg!
Macskaszem
A heti 2 migráncs olyan földöntúli erővel rendelkezik, hogy nyomja Krahácsot, míg csak ki nem köhögi a 24 milliárdot a csúti sajátlábakba.
Gauntlet
Reméljük egyszer ti is ki lesztek emelve , sámli nélkül! Tudjuk ám hogy a Pesten bújtatott migránsok támogatást is kapnak ! Kétszínű, vipera kormány!
RonaGyuri
Milyen pjaktikus; nem elég, hogy terelgetik vele a birkákat, még a haverok zsebét is ezzel töltik! =))
justhpeter
Semmi meglepő sincsen ebben. A lopáson kívül máshoz nem is értenek.
Yeromos
Közeledik a karácsony azért 24 milliárd forintot csoportosítanak át orbán és tettestársai zsebébe.
Eriksson
Mekkora üzlet ez bizonyos köröknek. A milliárdok tisztára mosása révén jut minden érintetnek a jóból, akik benne vannak a bizniszben.
Csak éppen Európa jövője és Európa lakosainak érdeke, jóléte nem érdekel senkit.

Ennyi pénzből amit eddig a migránsokra költöttek a feneketlen pénztárcával rendelkezők, Európa legutolsó viskóját is villává lehetett volna építeni.
Eriksson
@Horizont: Nem csak neki, az unió okosainak is. És mindenkinek, aki a bevándorlást hasznos dolognak tartja..
kereső
Honnan van a "füles" orbánéknak,hogy növekedik a migrációs nyomás? Ki generálja a migrációt?
Ki az aki érdekelt abban,hogy a megtett eu-s erőfeszitések ellenére ismét felpörögjön a migráció?
kereső
Hasonlit ez a 2015 tavaszához,amikor orbánék előre tudták,mi fog következni- kék plakáton ki is rakták, ahelyett,hogy már akkor felkészültek volna a valós határvédelemre.
Eriksson
@Horizont: Elmész most már a... piszok okos tudsz lenni a mondataim kiforgatásával, ahelyett, hogy a lényegébe belegondolnál. Vagy egyszerűen kötekedni akarsz?
Tudod te is, hogy nem Magyarországról beszéltem, hanem úgy egyáltalán Európa urairól és a migránsokkal kapcsolatos tendenciáról.
Eriksson
@Horizont: Könnyen meglehet, mert fáj ilyen buta hölgyeményeket olvasni. B+ (ahogy írni szoktad) Orbán nélkül se aludni se ébren lenni nem bírsz már. Még az étlapodon is ő szerepel első helyen.
Eriksson
@Horizont: Összeadtam: Erdélyieknek 5,63 milliárd, a fennmaradó 18,4 milliárd a migrikre. Mert jönnek és jönnek. Az átmeneti ellátás is pénzbe kerül
Eriksson
@Horizont: Csak olvasd el értőn a bevezető cikket. Addig is maradok megkülönböztetett tisztelőd.
desiro
Még ebben az évben ezt az összeget még el kell lopnia a lopás ügyi minisztériumnak!!!
dr. prédikátor
Úgy látszik a fityfaszos gecik még mindíg nem loptak eleget!!!???Még mindíg van fityfaszos tetű akinek nem tömték ki eléggé a zsebét???Még mindíg nem tellettek el a mocskos gecik???
kokopelli
@Horizont: reménytelen!Még senki nem mondta,hogy hasznos a bevándorlás!
Csak ő írja!Mindennemű népvándorlás csak szükségből jött létre!Csak a haszonlesők
csináltak belőle véres üzletet! Az illegális szállítók vizen és szárazon! A letelepedési ak-
ción (kötvényeken igazából ők kerestk,de az "állam" meg perkálni fog helyettük!
Jozefina
Lényeg a harc, a megfélemleslítés az uszítás!??
Eriksson
@kokopelli: Te nagyon okos. Oszt miből állna lefülelni az emberkereskedőket, ha valóban volna rá akarat? Ezeket a szervezőket pillanatok alatt kivonnák a forgalomból, ha nem osztanának hasznot a toborzók és a fogadók között. Ám ez jó buli mindenkinek, aki a brancsban van.
kokopelli
@Eriksson: meséld el,hogy miből állna! Rád várnak ! :-))))
magyarbakancs
Nagy a migrációs nyomás.
Isten arra kérlek csak egyszer nyomhatnák-rá egyet .
De olyat hogy .
kokopelli
@Eriksson: "Oszt miből állna lefülelni"...? Nem én írtam!
...de azt a 24 milliárdot lenyúlni migrik nélkül is el kelle magyarázni
"a zembereknek"!?...mint a letelepedési kötvényeket is! :-((
Eriksson
@kokopelli: Olyan vagy mint a szemellenzős nyomtatóló. Mi az a 24 milliárd ahhoz képest, ami pénzek gazdát cserélnek Európa migránspolitikája révén. Erről gondolkodj.
Hellcat
És hol az a kurva nagy migráncstömeg? Én nem látom őket...
desiro
@Hellcat: Hát nem láttad durbincs farkatlan virslit és shikari frászt???
kokopelli
@Eriksson:... írd már meg,hogy mennyi az az annyi! A 24 milliárd
"migráncs" nélkül jó kis baksis a narancsosoknak!Gazdag ország "H"!
@Hellcat is kérdezi,hogy hol vannak a menekültek?...a fideszben? :-))))
kissé felnőttem
és ki fogja mindezt lenyulni? Erre rendelne el kövér eljárást nem a Demeter ellen ez sikitóbb téma!
Eriksson
@kokopelli: Amit ezzel a témával kapcsolatban el akartam mondani, azt elmondtam. Beszélgess @Hellcat: -tal, ővele biztos jobban megértitek egymást.
kokopelli
@kissé felnőttem: ,lenyúlják,de azért nagy hangerővel tiltakoznak,mint az öcsém,
aki mákos szájjal bizonygatta a mutternak,hogy nem ő lopta el a fater részére fél-
retett mákostésztát! Csodagyerek volt (!),mert már hatévesen annyi esze volt mind
a Fidesznek "Sack und Pack" most!!
F_Viktor
@Eriksson: Írod:
"Mi az a 24 milliárd ahhoz képest, ami pénzek gazdát cserélnek Európa migránspolitikája révén. Erről gondolkodj."

Gondolkodtam! Sőt, keresgéltem is, de nem jutottam eredményre, míg az orbáni, lenyúlásra szánt összeg, a 24 ezer milliárd forint konkrét szám, addig az "Európa migránspolitikája" révén "gazdát cserét" pénzek nagyságára nem, de te biztosan fel fogsz világosítani erről az összegről.
Eriksson
@F_Viktor: " 24 ezer milliárd forint "???
Eladott Ország
De hogy jó hírekkel is szolgáljak: változatlanul világszínvonalon hasít a magyar egészségügy. Olyannyira, hogy a Budai Irgalmasrendi Kórházban például csótányhordák grasszálnak. Az egy dolog, hogy az intézmény főigazgatósága többszöri megkeresés után sem hajlandó magyarázattal szolgálni a sajtó érdeklődésére. Az viszont egészen parádés, ahogyan a személyzet túlélési jótanácsokkal látja el az undorodó beteget: ha jót akar magának, tegye fel a táskáját a székre, nehogy a csótányok beleköltözzenek és haza is vigyen belőlük emlékbe; nehogy eltapossa őket, mert a bennük lévő, eltaposáskor a cipőtalpra ragadó petéket is hazaviszi és otthon majd szépen kikelnek. Slusszpoén: a pénzt olajszőkített ex-MSZMP-s elvtárs úgy költheti el, hogy nem kell betartania a 2013-as beszerzési tilalmat – magyarán sem közbeszerzés, sem a nyilvánosság nem zavarja majd Orbánékat a költekezésben. Hogy konkrétan mire fogják elkölteni ezt az irdatlan mennyiségű pénzt, az a határozatból nem derül ki, viszont nem kell túlságosan élénk fantázia a megfejtéshez.
csak úgy....
@Eriksson: nem tudom miért , ez a vicc jutott eszembe az zavaros eszmefuttatásairól!

Biológia órán tanárnő kérdi Mórickát:
- Móricka, mije van a libának?
- Szeme!
- Móricka, és még mije van a libának?
- Másik szeme!
- Móricka! Mivel takaróztok otthon, ha hideg van?
- Párnával!
- És Móricka, mi van a párnában?
- Toll!
- Tehát akkor Móricka, mije van a libának?
- Szeme!

fogadok,hogy kideríted hamarosan,hogy a párnával nem takaróznak...
csak úgy....
@F_Viktor: nyugi-nyugi! még számol és gondolkozik...
vagy valahol máshol önti magából a tapasztalatot és az észt.
F_Viktor
@csak úgy...: Tényleg kíváncsian várom, hogy mennyi pénzt lopnak el a nyugati politikusok, mi mer/tud többet lopni, mint a pénztháros löle, habony, vagy garancsi? :-)
csak úgy....
@F_Viktor: a nyugati politikusok,az más! azoknak a szerencsétleneknek lopni sem szabad ,meg privát röpcsizni sem mert ha bukta,akkor löttek mindennek! ...,persze ezt csak az@Eriksson: nem tudja.
kokopelli
@csak úgy...: mi "töpörtyűvel" terjesztettük a viccet anno! ;-)))
tulipan
@Horizont: Nem költözhetnek a narancsos tolvaj, haramiák Erdélybe,mert ott a Dagagdék törpe, nem tud, példképe, Horthy örökébe költözni!!!
csak úgy....
@kokopelli: akkor Te 56 os lehetsz ! :) "töpörtyü" ? errö csak a shikari tibi barátom agyára tudok asszociálni.
kokopelli
@csak úgy...: nem tudom,hogy szlovákiában ( a tájékozatlan cSikorinál) van-é
tepertő vagy töpörtyű,de igaz,hogy az '56 elsuhant az ovink mellett! Az orosz ka-
tonák szotyijának viszont örültünk,de nem tudtuk a bravúros köpködésüket megkö-
zeliteni sem! ;-))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.