Vádat emelt a Heves Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki minden ok nélkül brutálisan megverte édesanyját, majd a kutyáját is ráuszította Egerbaktán áprilisban – közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Szalóki Zoltán a közleményben azt írta, a 22 éves férfi rendszerint indulatos állapotban volt, valamint sokat italozott. Tavasszal több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, és attól félt, hogy börtönbe kerül.

A vádlott április 6-án késő este is feldúltan, ittasan ment haza, és a hálószobában fekvő édesanyját okolta, hogy "nem nevelte meg, és emiatt fog börtönbe kerülni". Eközben a nőt a hajánál fogva lerántotta a földre, ököllel többször megütötte, rugdosta és a fejére állt, végül ráuszította nagytestű kutyáját, ami a sértett arcába és hátába harapott.

Amikor az asszony megpróbált kimenni a házból, fia kést szorított az oldalához, de a súlyosan sérült nő végül a közeli erdőn át el tudott menekülni. A sértett gyalog az egri kórházba ment, ahol ellátást kapott – olvasható a közleményben.

A főügyész hozzátette, a 48 éves sértett több sérülést, köztük a fejének bal oldalán többszörös koponyatörést szenvedett.

Az ügyészség a letartóztatásba helyezett férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. Indítványozta az ellene folyó egyéb büntetőeljárások bíróság általi egyesítését, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint a korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelését is.

Forrás: MTI

Címlapi kép: Pixabay cco

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
hááát...a jó nevelés ezt eredményezi...

aszongya... félt, hogy börtönbe kerül...talán ezért italozott? ezért verte meg a szerető anyukáját? valószínű, hogy mindezt 50-es IQ-val...
csak úgy....
csak a kötelezö,migráncsok elleni föllépést gyakorolhatta a kedves mamán a szittya magyar legény...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.