Háromfős kommandó vegzálja a haléktalanokat a csepeli önkormányzat megbízásából – írja a 24.hu

Ütik és megfélemlítik a hajléktalanokat Csepelen
Fotó: Pixabay

A lap szerint az utcalakókat megfélemlítéssel és fizikai bántalmazással igyekeznek eltüntetni egy budapesti kerület belsejéből. 

Vegzálni kell őket, ez a feladat, ez lett kiosztva, ennyit tehetünk. Hát itt vagyunk folyton, és az emberek örülnek is nekünk

– mondja a riporternek a csapat egyik tagja. 

A nyilatkozó biztonságis úgy véli, a hajléktalanok nem emberek, hanem "zombik". Így is bánnak velük.

A férfi szerint a lakosság örül a rendcsinálásnak, odamennek hozzájuk, megköszönik a munkájukat.

A riportban megszólalnak hajléktalanok is, akik különféle attrocitásokról számolnak be. Egy idősebb nőt úgy bírtak távozásra, hogy

kiszórták a táskája tartalmát, volt, akit állítása szerint arcon rúgtak, egy másik embernek a falba verték a fejét.

Többnyire azonban a szóbeli figyelmeztetés elég szokott lenni.

A rendőrök már egyszer kérdőre vonták a biztonságiakat, hogy milyen jogcímen intézkednek ott, de csak telefonálgatás lett belőle.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ibn Said
Gyurcsány a hibás!!!
Soros tehet erről is!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Commenter: Igen a Stopon kezdtem 2006. körül..
Commenter
@papa.49: Én még sehol se voltam. Sem mint fórumozó sem mint senki. Aztán a stopból sztárklikk lett. Na onnan már be se lehet ide küldeni semmit.
bakcsubakka
@ibn Said: Meg a Judit !
Tudod a Sargentini.
Rockxy
Vörőőőős Csepel, zengjen a hangod...
bakcsubakka
@Gyuri Géderről: Mind az összes egy db. szemet ki fogják lövöldözni !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Technika - 2021. May 7., 22:29
Ilyen hangja van a marsi helikopternek
Szórakozás - 2021. May 7., 21:07
Megyeri Csilla fogyni akar – így néz ki most
Itthon - 2021. May 7., 20:19
Elhunyt Gömöry Pál