Csütörtökön nagy pánikot keltettek az égen megjelenő fényfoltok, melyekről sokan azt gondolták, hogy az UFO-k jöttek el.

Kiderült, mi okozta az UFO-nak gondolt fényjelenségeket

Fotó: Pixabay.com

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, több videó is felkerült az internetre az érdekes fényjelenségekről, melyről sokan meg voltak győződve, hogy UFO-k okozhatták. A jelenséget látták Visontán, Gödöllőn, és Jászberényben is. Kriston Endre ufószakértő elmondta a Borsnak, nem zárja ki, hogy ufóészlelés történt, mely többször is előfordul olyan stratégiai területeken, mint például a visontai hőerőmű környéke.

Az idegenek látogatásában reménykedőknek azonban csalódás lehet, hogy Balogh Ákos az LHSN.hu repülési oldal szerkesztője elmondta: „Előretolt földi repülésirányítókkal együtt tartottak nappali és éjszakai kiképző repülést a Magyar Honvédség JAS- 39 Gripen repülőgépei Hajmáskér-Öskü térségben. Ennek során a levegőből a földre történő támadást is gyakorolták, természetesen éles lövések nélkül. Gyöngyös-Eger térséghez is volt kiadva katonai gyakorlatnak légtér, így valószínűsíthető az észlelés hasonlósága miatt, hogy ott is Gripen vadászrepülőgépek infracsapdáját láthatták”.

Később a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályi is megerősítette, hogy az abban az időszakban az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Gripenjei végeztek esti és éjszakai kiképzést.

(Blikk.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Pedig szegény Patai Attila már biztos becsomagolt az útra.
CsipkeRózsa
Szentgyörgyi Dezső, a teljes neve Vitéz Szentgyörgyi Dezső.
FLETÓ
20-30 éve ugyanez a tünetegyüttes volt, de akkor még MiG-21 gépekkel... Akkor is UFO-nak gondolták, de mindent tisztáz Kositzky Attila könyve...
human
Pedig szegény Patai Attila már biztos becsomagolt az útra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.