Nincs korszerűbb pedagógia, mint az egyházi, hiszen évszázadok során bizonyította, hogy mindig képes a megújulásra – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a piarista rend konferenciáján.

Rétvári: nincs korszerűbb pedagógia az egyházinál
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Az államtitkár kiemelte:

az egyházi iskolák – közük a 301 éves Budapesti Piarista Gimnázium – az elmúlt évszázadokban állandó értékeket megtartva, mégis a lehető legkorszerűbben tudtak működni, és múltbeli folyamatos megújulásuk a garancia arra, hogy az elkövetkező időben is képesek lesznek erre.

Rétvári Bence kitért arra: az egyházaknak oktatásra átadott vagyontárgyak, telkek, épületek, amíg egyházi kezelésben maradtak, mindig megőrizték funkciójukat. A vagyont pedig csak gyarapították, soha nem veszítették el. Így az iskolák egyházi fenntartása még az államinál is jobb garancia a megmaradásukra – tette hozzá.

Felidézte: 1945-ben a magyar iskolák 22,7 százaléka volt katolikus, 2010-ben 3,57, ma pedig 9,56 százaléka.

"Sokat tettünk azért, hogy akik egyházi iskolákban akarnak tanulni, megtehessék, de még mindig sehol sem vagyunk attól az aránytól, amely a magyar történelemben organikusan kialakult", a "20. századi két nagy törést" megelőzően

- mondta.

Rétvári Bence szólt arról is, hogy manapság "divat keresni az európaiságot". Meglátása szerint aki katedrálisokat és egyházi iskolákat látogat, megtalálja az európaiságot, az európai nemzeteket ugyanis a kereszténység köti össze. A kereszténység teremtette meg azt a világnézeti alapot, amely az emberek egymás közötti viszonyát és az európai gazdasági életet meghatározza, és minél inkább eltávolodik Európa a keresztény alapoktól, annál inkább veszélyezteti a világban betöltött gazdasági és kulturális szerepét – mondta az államtitkár.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Milyen igaz, nincs korszerűbb damagógia az egyházinál.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Milyen igaz, nincs korszerűbb damagógia az egyházinál.
szép új világ
@Peller Anikó: ...és nincs hülyébb ennél a majomnál.
Gyuri Géderről
Az egyházak kialakulása, már a kezdetektől fogva (minden korban) a legkorszerűbb eszközöket alkalmazta az tudatlan emberek félrevezetésére. A tudatlanokkal most is ezt teszi.
Idézet:(emberi erőforrás minisztere) " akik betartják a 10 parancsolatot kevésbé, vagy nem betegszenek meg", így csökkenhet a várólista.
Lepényleső
Tehát ami több évszázados,az kifejezetten korszerű? Mily büszkék lehetünk arra,ha vezetőink
zöme ilyen éles eszű?
namihami
Mondta ezt, miközben az 1179-ben kiadott laterani zsinat akkor éppen aktuális tételeit olvasgatta. Le is ragadt azokon a dogmákon.
Mostmár jöhet a keresztes háború és a boszorkányüldés a migráncsok ellen. Majd a Viktor összetrombitálja a hadakat. Aki hajlandó a migráncsok ellen vonulni, az rögvest Fidesz tagsàgikönyvet és bűnbocsànatot nyer.
Clavigo
@Szeparepa2: Ismét a szívemből szóltál...
kisrigó
Amit ez a papagáj mond, már nekem eleve nem hiteles. Nem lehet kijelenteni, hogy minden egyházi iskola korszerű, mert , ha meg kell újulni, akkor miért is az? Amúgy ,az milyen már, hogy az egyházi iskolák jóval több állami támogatást kapnak, mint az államiak, ergo jobban van pénzük a minőségi tanerő alkalmazására!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.