„Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást” - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden este az MTI-vel. Gál Kristóf szóvivő a hírügynökség kérdésére azt nyilatkozta, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlásai alapján a Pest Megyei Főügyészség által elrendelt nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte. Az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek - a társhatóságok bevonásával - revízió alá, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt, ezek után pedig megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették. Az OLAF a LED-alapú közvilágítás kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásokban vélelmezte magyar vállalkozások jogellenes együttműködését, valamint feltételezte az elvégzett munkák túlszámlázását. Gál szerint „az OLAF jelentésében foglaltakat a minden részletre...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hiába, a Kétfarkúak Felcsúti "károkozása" nagyobb volumenű ügy,mint Tiborczék pár milliárdja!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Ez egy precedens? Mindenkire vonatkozik? Bárki bármennyit csalhat,lophat,rabolhat,elég ha
szabadkozik?
nezelodo
Van egy ötletem, játszd újra Polpot, csak most Czeglédi Csaba legyen az Éliosz tulajdonosa. Aki helyesen tippeli meg az eredményt az kapjon az L Sajmontól egy marék barackmagot, a Gazsi gyerek pedig áldását adja, és kigyógyítja a reumájából.
human
@Lepényleső: Precedens, de nem úgy ahogy te gondolod. Az üzenet: "Jelentsétek fel csak nyugodtan, úgysem fog senki börtönbe kerül az Orbán családból és baráti köréből."
Maradnak a piti tyúklopási ügyek amiben még dönthet a bíróság.
Clavigo
@human: @Lepényleső: @nezelodo: A neten keringett egy "" levélszerüség",,,a csicska Vejkó " szülte,,,,Csak ez a mondat maradt meg bennem..."" Mindenki leszophat "... És nincs igaza a vörös morénak ?
human
Kíváncsian várom a 4-es metro ügyét. Azt is az OLAF ajánlásával nyomozza az ügyészség. Vajon azt is passzolja Polt?
nezelodo
@Clavigo: Azért nem kéne átnevezned azt a szende fiút, ő becsületes titulusa a Nemzethy Vejkó!
Nessy
Hiába, a Kétfarkúak Felcsúti "károkozása" nagyobb volumenű ügy,mint Tiborczék pár milliárdja!
Jozefina
És akkor nincs igaza "De Verhofstadtot sem kell félteni, mozgó óriásplakáttal válaszolt a magyar kormánynak, amit kedden Brüsszelben indított útnak. A kisteherautóra szerelt plakát a Luxembourg térről indult, útvonala érinti az Európai Néppárt székházát, a magyar nagykövetséget, az Európai Tanács és az Európai Bizottság épületét is."
index.hu/kulfold/ep/2018/11/06/verhofstadt_orban_plakat_brusszel/
F_Viktor
Erre még Nagy Feró is csak annyit tudna mondani, hogy "eszem f@szom megáll"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.