Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint a magyar baloldal válsága nem az őszödi beszédhez, hanem a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz kötődik, és szerinte ma Magyarországon nincsen igazi baloldali politikai erő.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a rendszerváltástól 2010-ig politizált az MSZP színeiben, a Nézőpont Intézet a témában rendezett szerdai budapesti konferenciáján arról beszélt, hogy

azért hagyta ott "a baloldalinak nevezett" szocialista pártot, mert az "nem tudott akkor sem baloldali lenni, amikor ezt kormányzó pártként megtehette volna".

A baloldalnak voltak strukturális problémái, de szerinte a válság kezdete a kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz köthető. Ekkor a hitelvesztés, a hitelesség kérdése vetődött fel, és ezzel elkezdődött a baloldal mélyrepülése – mondta.

Szili Katalin szerint "az az önmagát baloldalinak nevező konglomerátum, amely 12 éven keresztül kormányzott, gyakorlatilag mindig is a tőke pártján állt, és kevésbé a munkavállalók, illetőleg (...) a szociálisan leszakadók pártján".

Kitért arra is, hogy szerinte a mai magyar baloldal nem teljesen pontosan körülírható és meghatározható politikai erő, és ez is egy problémája, azaz: nem képez egy koherens egységet, egymásnak ellentmondó ideológiák találhatóak benne, valamint alapvetően mindig is egy neoliberális gazdaságpolitikát folytatott.

A kormánypártoknak van egy koherens világképe, addig az ettől különálló erők abból vezetik le a saját identitásukat, magatartásukat, hogy csak mindenben ellent mondanak a kormányzóknak

- mondta Szili Katalin.

A miniszterelnöki megbízott szerint a baloldalnak kellene "egy korszerű nemzeti identitás", szükség lenne arra, hogy egy ökológiai érzékenységet is tanúsító társadalompolitikát képviseljen, valamint vissza kellene térnie a baloldali értékekhez.

Ugyanakkor megjegyezte, nem lát ma olyan politikai erőt, amelyre az lehetne mondani, hogy igazából baloldali. Ezzel szembe kellene nézni és a belső vitákat erről le kellene folytatni – tette hozzá Szili Katalin.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője a magyar baloldal válságának okairól szólva arról beszélt, hogy a baloldal mindkét pártja, az MSZP és a DK sem tudta tisztázni azt, hogy mi a nemzeti érdek, nem tudta a globalizációhoz való viszonyát sem képviselni, valamint a migráció kérdésében is "problémákkal" küzdenek.

A támogatottságukról szólva elmondta, hogy 2014-ben a közös baloldali lista a 2010-es eredményekhez képest jobban szerepelt, a választók több mint negyedét sikerült akkor megszólítaniuk, de a legutóbbi, 2018-as választáson a baloldal támogatottsága nem érte el a 18 százalékot.

Galló Béla politikai elemző azt mondta, hogy az MSZP történelmi felelőssége, hogy a megalakulásától kezdve a "neoliberális mantrát fújták és fújják azóta is".

Rámutatott arra is, hogy van egy baloldali európai "lejtmenet", a magyar helyzet nem egyedüli és nem speciális.

A Nézőpont Intézet A baloldal válsága Közép-Európában címmel tartott konferenciát.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Egyébként is a baloldal nélkülem /Szili/ elvesztette baloldali jellegét!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anima
Tudom, hogy sok kérdésed van, de csak egyre válaszolok.
Miért?
Mert ilyen vagyok.
anima
Mi szeretnél tudni a halálról?
Csak egy jó kérdésed van.
anima
Tudom, hogy ez kritikus, de legyél őszinte - magaddal szenemben
Mit szeretnél tudni?
Mindenre van válaszom.
Van válaszom az életre, és a halálra.
Mert én így nyomom.
anima
Azért nem jön a fekete autó értem,, mert nincs cím.
Jönne a fekete autó értem, de nincs hova.
A megadott címen nincs senki.
Sajnálom !!!
Annyira sajnálom, ti fideszes gyökerek!

Mit szeretnél tudni a halálról, te fideszes gyökér?
anima
Hogy beülsz a fekete autóba, az nem garancia semmire.
Kiszolgálod a beteg diktátort, az... Az van, hogy pénzért kiszolgálsz egy beteg nácit.
Innentől kezdve te is ellenség vagy.
Mi verekedni fogunk egymással.
Csúnyán.
Szeretnél verekedni velem?
Jó..
Sámannus
Mert olyan ember selejtek voltak a vezetői mint te

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.